2010. 01. 14.
38 perc tömény rifforgia
Slytract: Explanation: Unknown - lemezkritika (NoiseHead Records, 2008)
Nemcsak a metálzene sajtójában, hanem általában a magyar kultúraértelmezésben rendre fölbukkanó – talán kissé elnagyolt, mégsem egészen alaptalan – nézet, miszerint a honi kulturális produktumok szinte mindig satellit-termékek. Vagyis ott keringenek egyfajta másolatként az eredeti, az idegen, a külhoni körül, mintegy a másolással mutatva azt is, hogy a felkészültségen kívül odakinn épp mi van, mi lehet érvényben, mi az, amit követni érdemes. Éppen ezért a magyar metálkritikában is gyakran előforduló leíró fogalom, az „egyéni” jelző értékjelölőként funkcionál, pontosabban értékjelölő szerepre tett szert. Pedig a stílus vagy stílusok átsajátítása, a hangok egymásra komponálása nem feltétlenül „lopás” – olyan különös viszonyról is szó lehet, mely a sok-sok tanult elem újrakomponálásában nagyon is hangsúlyosan meg tudja mutatni az egyéni, a csak rá jellemző hangot. Ilyen zenekar a magyar Slytract, mely nem olyan nagyon régen megjelent debütáló lemezével, az Explanation: Unknownnal meglátásom szerint a hazai metálzenei paletta egyik bombasztikus szereplőjévé vált, illetve válhat a jövőben.
Mint jeleztem, az korántsem feltétlenül világos, hogy az „egyéni” jelzőnek valamilyen módon meg kellene egyeznie az úttörőséggel, a permanens kísérleti vagy újító jelleggel. Ellenben –és talán ez is nyomhat valamit a latban – hazánkban meglehetősen kevés zenekart tudnék említeni, mely ennyire profi első munkával, hangzással és energiával rendelkezik – innen nézve tulajdonképpen mindegy is, hogy az első munkájukról van-e szó. (Később persze éppen emiatt engedékenyebb is leszek – ami nem annyira ellentmondás, mint inkább paradoxon.)
A zenekar stílusa távolról death/thrash keveréknek mondható – ez van föltüntetve a myspace-oldalukon is –, mégpedig az extrémebb fajtából. De felütik a fejüket a lemezen ún. „modern”, groove-osabb elemek ugyancsak, méghozzá igen finoman, kimérten, csak hogy pihenjen a csuklónk léggitározás közben. A fő összetevők azonban a szigorúan kivitelezett, alaposan megtekert, agyszaggató, extrém riffek, az irgalmatlanul intenzív dobmunka és a gyomrozó basszus. Képzeljük el a következő csapatok hangzását valamiképp összegyúrva: Dew-Scented, Meshuggah, Cannibal Corpse, Fear Factory – majd vegyük mindezeknek a csapatoknak a hatását, megtoldva a zseniális Dino Cazares által vezetett Divine Heresy energiabombájával, csipetnyi Slayerrel, Machine Headdel, Malevolant Creationnel, Bloodbath-szal, Panterával és hasonló ínyencségekkel. Mindez pedig úgy van tálalva, hogy a banda saját arcot tud fölmutatni felismerhető, azonosítható megszólalással. Az ének leginkább a death stílushoz áll közel – többnyire hörgést hallhatunk –, a zenéhez azonban a fentebbi nevek különös, impozáns egyvelege az irányadó. A kitűnő gitármunkát helyenként szólók díszítik, a dalokat a visszatérő elemek és refrének legtöbbször megjegyezhetővé teszik – vagyis a csapat alapvetően úgymond „dalokban” gondolkodik. E helyütt annyi kritikai megjegyzést lenne érdemes hozzáfűznünk – éppen csak apróságról van szó –, hogy a komplex, brutális szerzemények még precízebb, a dalstruktúrának még jobban megfelelő felépítésén lehetne a jövőben kicsit többet gondolkodni (nem egyszerűsítésen!); az összetettség akkor az igazi, ha a végén a konstrukció tökéletesen összeáll. Nem mondom, hogy az Explanation: Unknown dalainak esetében nincs meg a kohézió – az alapvető szükséges erő nagyon is megvan –, de úgy érzem, a témák elhelyezése és kidolgozása terén picit még lehet töprengeni, amint a szólók pontosabb elhelyezésén egyaránt.
Debütlemezről lévén szó, ezt azonban nem rónám föl az anyagnak, mert a lemez tényleg nagyon rendben van. Az az elementáris erő, mely a dalokból árad, nem szimpla betonozást rejt, hanem valódi nyers energiát, olyan sounddal (ennek sikerességében a külföldi stúdió ugyancsak szerepet játszhatott), hogy mindenképpen elismerően bólogathatunk. Kössük rá laptopunkat a hangfalakra, csekkoljuk le a klipet, majd keressük meg leszakadt fejünket a szoba valamelyik sarkában:
A lemez kritikai fogadtatása amúgy szinte kizárólag pozitív, külföldön is, mert hála az égnek van külföldi terjesztése a korongnak. Szerencsére emberükre akadtak a Slytractben. Végezetül annyit mondanék, hogy bár alapvetően nem vagyok híve a magyar csapatoknak a külföldiektől eltérő, kedvező megítélésének, pozitív diszkriminációjának – a zenei anyag sosem nemzetfüggő –, ennélfogva annak sem, hogy egy magyar produkciót a külföldiekéhez képest magasztaljunk vagy rántsunk le, mégis kénytelen vagyok – remélhetőleg jóindulatúan – újratermelni a szóban forgó különbséget: ez a lemez nemcsak a magyar extrém zenék élmezőnyében debütált, de a külföldi versenyben ugyancsak derekasan megállja a helyét. Olyan durva, hogy öröm hallani, annyira extrém és súlyos, mint amilyet itthon alig-alig tudnak mások, és annyira magabiztos, hogy felteszem a kezem. Ha rossz kedvedben vagy, és le akarod zúzatni az agyad, vagy csak föl akarsz pörögni, adrenalinbombának és tudatmódosítónak tökéletes 38 perc. Élőben szintén nagyon erősek – tessék megtekinteni. A legjobb lelkiismerettel ajánlom.
LVP
Myspace: http://www.myspace.com/slytract
Mint jeleztem, az korántsem feltétlenül világos, hogy az „egyéni” jelzőnek valamilyen módon meg kellene egyeznie az úttörőséggel, a permanens kísérleti vagy újító jelleggel. Ellenben –és talán ez is nyomhat valamit a latban – hazánkban meglehetősen kevés zenekart tudnék említeni, mely ennyire profi első munkával, hangzással és energiával rendelkezik – innen nézve tulajdonképpen mindegy is, hogy az első munkájukról van-e szó. (Később persze éppen emiatt engedékenyebb is leszek – ami nem annyira ellentmondás, mint inkább paradoxon.)
A zenekar stílusa távolról death/thrash keveréknek mondható – ez van föltüntetve a myspace-oldalukon is –, mégpedig az extrémebb fajtából. De felütik a fejüket a lemezen ún. „modern”, groove-osabb elemek ugyancsak, méghozzá igen finoman, kimérten, csak hogy pihenjen a csuklónk léggitározás közben. A fő összetevők azonban a szigorúan kivitelezett, alaposan megtekert, agyszaggató, extrém riffek, az irgalmatlanul intenzív dobmunka és a gyomrozó basszus. Képzeljük el a következő csapatok hangzását valamiképp összegyúrva: Dew-Scented, Meshuggah, Cannibal Corpse, Fear Factory – majd vegyük mindezeknek a csapatoknak a hatását, megtoldva a zseniális Dino Cazares által vezetett Divine Heresy energiabombájával, csipetnyi Slayerrel, Machine Headdel, Malevolant Creationnel, Bloodbath-szal, Panterával és hasonló ínyencségekkel. Mindez pedig úgy van tálalva, hogy a banda saját arcot tud fölmutatni felismerhető, azonosítható megszólalással. Az ének leginkább a death stílushoz áll közel – többnyire hörgést hallhatunk –, a zenéhez azonban a fentebbi nevek különös, impozáns egyvelege az irányadó. A kitűnő gitármunkát helyenként szólók díszítik, a dalokat a visszatérő elemek és refrének legtöbbször megjegyezhetővé teszik – vagyis a csapat alapvetően úgymond „dalokban” gondolkodik. E helyütt annyi kritikai megjegyzést lenne érdemes hozzáfűznünk – éppen csak apróságról van szó –, hogy a komplex, brutális szerzemények még precízebb, a dalstruktúrának még jobban megfelelő felépítésén lehetne a jövőben kicsit többet gondolkodni (nem egyszerűsítésen!); az összetettség akkor az igazi, ha a végén a konstrukció tökéletesen összeáll. Nem mondom, hogy az Explanation: Unknown dalainak esetében nincs meg a kohézió – az alapvető szükséges erő nagyon is megvan –, de úgy érzem, a témák elhelyezése és kidolgozása terén picit még lehet töprengeni, amint a szólók pontosabb elhelyezésén egyaránt.
Debütlemezről lévén szó, ezt azonban nem rónám föl az anyagnak, mert a lemez tényleg nagyon rendben van. Az az elementáris erő, mely a dalokból árad, nem szimpla betonozást rejt, hanem valódi nyers energiát, olyan sounddal (ennek sikerességében a külföldi stúdió ugyancsak szerepet játszhatott), hogy mindenképpen elismerően bólogathatunk. Kössük rá laptopunkat a hangfalakra, csekkoljuk le a klipet, majd keressük meg leszakadt fejünket a szoba valamelyik sarkában:
A lemez kritikai fogadtatása amúgy szinte kizárólag pozitív, külföldön is, mert hála az égnek van külföldi terjesztése a korongnak. Szerencsére emberükre akadtak a Slytractben. Végezetül annyit mondanék, hogy bár alapvetően nem vagyok híve a magyar csapatoknak a külföldiektől eltérő, kedvező megítélésének, pozitív diszkriminációjának – a zenei anyag sosem nemzetfüggő –, ennélfogva annak sem, hogy egy magyar produkciót a külföldiekéhez képest magasztaljunk vagy rántsunk le, mégis kénytelen vagyok – remélhetőleg jóindulatúan – újratermelni a szóban forgó különbséget: ez a lemez nemcsak a magyar extrém zenék élmezőnyében debütált, de a külföldi versenyben ugyancsak derekasan megállja a helyét. Olyan durva, hogy öröm hallani, annyira extrém és súlyos, mint amilyet itthon alig-alig tudnak mások, és annyira magabiztos, hogy felteszem a kezem. Ha rossz kedvedben vagy, és le akarod zúzatni az agyad, vagy csak föl akarsz pörögni, adrenalinbombának és tudatmódosítónak tökéletes 38 perc. Élőben szintén nagyon erősek – tessék megtekinteni. A legjobb lelkiismerettel ajánlom.
LVP
Myspace: http://www.myspace.com/slytract