2010. 01. 16.
Feltámadás a groove metalon túl
Hacride: Lazarus - lemezajánló (Listenable Records, 2009)
Noha a magyar nyelvű blogoszféra figyelmét sem kerülte el teljesen a francia Hacride zenekar harmadik albuma, nehezen érthető, hogy a 2009-es esztendő e kiemelkedő minőségű anyagával miért is nem (nagyon) találkozni a szakportálok múlt év lemeztermésére visszatekintő szerkesztőségi s olvasói listáiban. A francia mivolt miatt gyakran a Gojirával együtt emlegett csapat tavalyi albumával a kidolgozottság, a befogott zenei fesztáv, az érzelmi mélység, a művészi érték terén nem csupán két saját korábbi anyagát (Deviant Current Signal - 2005; Amoeba - 2007) múlja jelentősen felül, de a jobban ismert s általában magasabban értékelt honfitárs alakulatot is lekörözi.
Noha a magyar nyelvű blogoszféra figyelmét sem kerülte el teljesen a francia Hacride zenekar harmadik albuma, nehezen érthető, hogy a 2009-es esztendő e kiemelkedő minőségű anyagával miért is nem (nagyon) találkozni a szakportálok múlt év lemeztermésére visszatekintő szerkesztőségi s olvasói listáiban. A francia mivolt miatt gyakran a Gojirával együtt emlegett csapat tavalyi albumával a kidolgozottság, a befogott zenei fesztáv, az érzelmi mélység, a művészi érték terén nem csupán két saját korábbi anyagát (Deviant Current Signal - 2005; Amoeba - 2007) múlja jelentősen felül, de a jobban ismert s általában magasabban értékelt honfitárs alakulatot is lekörözi.
A Lazarus bő 15 perces nyitó kompozíciója (To Walk Among Them) egy teljes zenei fegyverzetébe öltözött, atmoszférikus (post) groove metal zenekart mutat, olyat, amely úgy tűnik nagyon frissnek, hogy közben a 70-es évek progresszív rock zenéjének emlékezetét is őrzi. Nem hangzásában, nem dallamvilágában, nem a hangszeres játékban, sokkal inkább a zenei komponálásról való gondolkodásban, mely a variatív ismétlésben, a szellős és kimunkált építkezésben, a zárt dalszerkezet felbontásában, a hangszerek viszonyának gyakori átrendezésében, a dinamikai gazdagságban ismerhető föl. Az összesen 7 számot tartalmazó, 58 perc játékidejű album értékeihez hozzátartozik, hogy úgy képes egységes zenei koncepcióként működni, hogy közben egyetlen momentuma sem unalmas vagy önismétlő, s a záró My Enemy után nem telítettség érzés, inkább a folytatás utáni vágyakozás önti el a hallgatót. Samuel Bourreau figyelemre méltó módon, gyakorta a háttérbe húzódva kíséri hangjával a zenésztársak témáinak változásait: a gurgulázós üvöltések, a kántálás, az epikus szövegmondás, a tiszta és karakteres ének nem kiszámíthatóan követik egymást, s így nem válik mechanikussá a vokális teljesítmény – ez persze a zene post-metal jellegéből is következik, ami itt főképp az egyszerű s kiismerhető kompozíciós sémák sutba dobását jelenti. A zenészek egymásra figyelése és együttműködése, az imponáló technikai tudás nem öncélú megmutatása szintén a lemez értékei közé tartozik; Olivier Laffond dobjátéka például ott összetett s előtérbe lépő, ahol kell, s ott szerényen visszafogott s pusztán alapozó jellegű, ahol a gitártéma ezt kívánja.
Pink Floyd, Opeth, Isis, Meshuggah, Textures kedvelőknek mindenképpen érdemes tenni a Lazarus-szal néhány próbát.
Myspace: www.myspace.com/hacrideV2