11 év után ismét hazánkban játszott a világ egyik legjobb koncertbandájaként ismert Metallica. Az elmúlt években a környező országokban is el lehetett csípni Jameséket – magam 2007-ben láttam őket utoljára, Bécsben –, így az említett hosszú időt szerencsére nem feltétlenül kellett böjttel tölteni.

A Metallica a 2008. szeptemberében publikált Death Magnetic lemezzel turnézik (a mai napig), az idei európai turné setlistái alapján pedig nagyjából sejteni lehetett, mely dalok kerülnek majd elő az új – vegyes fogadtatású – albumról. A Puskás Ferenc Stadionba történő korántsem problémamentes megérkezés – a befelé tartó hömpölygő tömeg, a küzdőteres jegy kétszeri ellenőrzése – miatt az előzenekarokról sikerült lemaradnunk, pedig mind a High on Fire, mind a Volbeat remek csapat. Kérdés, hogy ilyen körülmények között élvezhető-e az általuk játszott muzsika (a Volbeat utolsó dalait a keverő mellől csak prüntyögni hallottuk), meg hát az az igazság, hogy vénségemre érdekesebbnek, közvetlenebbnek, koncertre alkalmasabbnak tartok egy kisebb vagy közepes méretű klubot, mint egy stadiont (s így vissza is jutok távoli ifjúságom verejtékes klubbulijaihoz…).

Persze, a Metallica esetében legföljebb csupán álmodozni lehetne a szűkebb közegről, így sietek is megjegyezni, hogy a Puskás Stadionban állítólag több mint negyvenezer ember tombolhatott az egykori Bay Area-legendára. Némi várakoztatást követően Jamesék kilenc óra után robbantak a színpadra, s az alaphangulatot rögtön megadták két Ride the Lightningos klasszikussal, a Creeping Death és a For Whom the Bell Tolls kettősével. A keverő mellett a több tízezres közönség gyűrűjében aligha tudok pontos vagy objektív, a stadion minden pontjára érvényes hangzásképet föleleveníteni, mindenesetre ahol álltunk, ott különböző minőségű és erejű hangok váltakozását lehetett érzékelni. Enyhén „hullámzott” a sound, hol a gitár tűnt erőteljesebbnek, nyersnek, hol a dobok kerültek előtérbe, Kirk szólója onnan hallgatva azonban meglehetősen háttérbe szorult. Meglátásom szerint Lars pergője és a lábdobok képeztek stabil alapot, ami pedig e „fölé” került, annak megszólalásában alighanem a stadion akusztikája és a tér ugyancsak nagy szerepet játszott.

A Fekete-lemezes Through the Nevert lehetne némiképp a tegnap esti koncert meglepetésdalának tekinteni; a 91-es albumon is inkább megbúvó, ám remek szerzemény jó húzás volt, és az ugyancsak elhangzó kötelező slágert, a Nothing Else Matterst amúgy bármikor beváltanám valamely szintén ezen a korongon hallható, ritkábban előkapott szerzeményre. A TTN-t követően visszább haladtunk az időben; a csaknem szintén kötelező koncertsláger, a Justice-os Harvester of Sorrow összetettebb riffelése okozott kellemes perceket, majd a Fade to Black szép konstrukciójára lehetett merengeni, végül beindulni, sőt a záró szakaszban ó-ó-ózni a gitárfutam dallamára. James ennél a balladánál a puritán színpad emeletére mászott, így végre élőben is jobban lehetett követni, nem kizárólag az óriási kivetítőként szolgáló háttérvásznon, hiszen maga a színpad már a keverőpulttól nézve is távoli volt, néhány centis törpe-Jamesekkel és törpe-Trujillókkal.

Rövid szünet után a turné alapját képező lemez kínálata következett, sorrendben a That Was Just Your Life, (a) The End of the Line, valamint (a) The Day That Never Comes, mely utóbbit ismét csak elcserélném bármelyik másik DM-szerzeményre. Az élénk, pezsdítő Sad But True-t követően a Cyanide-dal barátkozhattunk még az új lemezről, melyet viszont sokakkal ellentétben én nagyon kedvelek, s Larsnak is kényelmes terepet biztosít a kibontakozásra. Nem igaz viszont – amint az említett album kapcsán is oly gyakran hangoztatják –, hogy Lars gyenge teljesítményt nyújtott ezen a koncerten; két jobban érzékelhető hibát vagy mulasztást, illetve néhány kisebb jelentőségű témaegyszerűsítést leszámítva a péntek este hallott játéka nagyon is rendben volt. A Creeping Death vagy a Master of Puppets, de (a) The End of the Line előbbi dalt idéző verzéit is folyamatos pörgetésekkel cifrázta, míg mondjuk az elmaradhatatlan One felvezető akusztikus témáit ugyancsak pörgetéssel cizellálta, viszont igaz, hogy a klasszikus-kultikus lábdobra és szaggató riffekre építő középrészt képtelen volt hozni. Amint az est (számomra) kiemelendő csúcspontja, a Blackened refrénjében hallható fifikás, gyors pörgetései megintcsak elmaradtak. Szerencsére ez esetekben (is) James játéka olyannyira meggyőző volt, hogy a mulasztások csak rövid ideig zavartak, miközben hangsúlyozom, Lars a hangverseny nagyon nagy részében tökéletes teljesítményt nyújtott.

Sajnáltam persze, hogy egyes hosszabb dalokból – mint például a Blackenedből – lecsíptek egy-egy szakaszt (a Justice-lemez nyitó számából nevezetesen a szóló utolsó, de kiváló gyors futamát), illetve, hogy a színpadkép némileg egyszerűcskére sikeredett. Csekély pirót a One intrójánál, az említett Blackened refrénjénél és a végére tartogatott Enter Sandmannél kaptunk – szép és igényes volt, a fényjáték azonban mégis inkább a kivetítőkre korlátozódott (vagyis a színpad állványaira szerelt világítást is csak meglehetősen kis mértékben vették igénybe).
 

Az est záróeffektusa a Helpless kissé lassúcskára vett coverjével kezdődött (innen is elmaradt a szóló és az elnyújtott zárás), majd a Motorbreath és a Seek and Destroy idézte meg a korai Metallica thrashes dühét. James korrekt játéka, visszafogott kommunikációja alapján azt kell gondolnunk, a Metallica azért járt nálunk (azért koncertezik), hogy mi ennek örüljünk, s ez őket is boldoggá teszi – vagyis innen nézve ezen az estén a legtöbben jól járhattak. Mindenesetre szeretném egyszer látni a zenekart egy igazi, vérbeli produkció erejéig hazai (USA-beli) pályán is.

Metallica koncert
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2010. május 14.
Jegyár: 13.500 (küzdőtér)

SETLIST:

1. Creeping Death
2. For Whom the Bell Tolls
3. Through the Never
4. Harvester of Sorrow
5. Fade to Black
6. That Was Just Your Life
7. The End of the Line
8. The Day That Never Comes
9. Sad But True
10. Cyanide
11. One
12. Master of Puppets
13. Nothing Else Matters
14. Enter Sandman

15. Helpless
16. Motorbreath
17. Seek and Destroy

A fotók a www.metallica.com-ról származnak.
www.metontour.com