2010. 08. 29.
Hiánypótló brutalitás (Slayer: Live Intrusion)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Tizenöt év után DVD-formátumban is elérhető a Live Intrusion című Slayer-koncertanyag, amely bár észak-amerikai állomáson lett rögzítve 1995 tavaszán, korábban a Divine Intervention albumot bemutató európai turné 1994. december elején hazánkat is elérte. A thrash alapítóiként ismert zenekar kiadványa a kiváló saját szerzeményeken kívül a Venom klasszikusát is tartalmazza, melyet Kerry Kingék Robb Flynnel a mikrofonnál adtak elő.  

1994. december 1. – csütörtöki nap volt, a Slayer először tette tiszteletét Magyarországon. A budapesti Olimpiai csarnok adott helyet a „A Night Of Divine Intervention” turnénak, mely a szeptemberben megjelent új lemezt volt hívatva bemutatni. Az előzenekar az éppen első lemezét közreadó Machine Head volt, egyike a ’90-es évek közepi metálzenei megújulás fiatalokat leginkább vonzó hármasának (a másik kettő: Korn, Pantera). Azt hiszem, nem kell túlságosan hosszan ecsetelnem, mennyire jelentős volt akkor ez az esemény, révén, hogy még jobbára a ’80-as évek kelet-európai, vasfüggöny mögötti szellemisége és kultúraközvetítési módja dívott: ekkor még egy-egy metálzenekar hazai koncertje valóban ezreket vonzott, a metálzenei stílusok szegmentálódása még nem ment végbe: a Slayer koncerten kb. 10 ezren lehettünk.

Emlékszem, a bejárat kerítésén a figyelmeztető fénymásolt szövegre: a zenekar stroboszkópot használ, szívbetegek, pacemakeresek, epilepsziások csak saját felelősségre látogassák a koncertet. A közönség 90 százaléka a most már old schoolnak nevezett thrasher-hacukát viselte: Puma cipő, csőgatya, farmerdzseki, felvarrók tömege, kitűzők, műbőrdzsekik és hosszú hajak.

A Machine Head fellépést kb. az első 4 sor örömködte végig, a Burn My Eyes slágerei, a Davidian, az Old, vagy az A Thousand Lies a hazai metálközösséget még csak kis részben hódította meg. Meg különben is, ki a fenét érdekeltek, amikor a Slayert vártuk! (Dettó ugyanez volt 1998-ban a PeCsa színpadán, amikor az első lemezes System Of A Down melegített az Ölőnek.) Jött is a quartett és ledaráltak bennünket, köszönet érte. Elementáris élmény volt, bár 16 év távlatából már nem nagyon emlékszem konkrétumokra. Az bizonyos, hogy nem sokkal később Pécsett, a Screen zenekar Hard RÁK Café-beli fellépése alkalmával, miközben a húgom a gitáros Tomival beszélgetett, addig én a zenekar managerével cseréltem eszmét a december eleji koncertről. Azóta féltucatnyi Slayer-koncerten vesztettem hallást és észt, de a Live Intrusion képkockái is segítettek abban, hogy összemossam a megélt, tapasztalt valóságot a többször látott felvételekkel…

1995. március 12-én, az európait követő észak-amerikai turnén rögzítette koncertjét a zenekar az arizonai Mesában, melynek nagyját aztán októberben kiadták videokazettán – ez volt a zenekar első teljes videokiadványa, nem számítva a Venommal és az Exodusszal közös Combat Tour anyagát 1985-ből. A hazai konszolidációt jelezte, hogy ezt a kiadványt Budapesten is be lehetett szerezni, jómagam az akkor fontos szerepet betöltő Elektromos Krokodilban vásároltam meg.

15 év múltán, 2010. augusztus 16-án DVD-n is piacra dobták a Live Intrusion anyagot – változott formátumban ugyan, de változatlan formában, sem az artwork, sem a tartalom nem módosult. (A Slayer-katalógus birtokosai nem tétlenkednek: ugyancsak újrakiadásra került a War At The Warfield (2003) és a Still Reigning (2004) DVD is, valamint The Vinyl Collection címen a zenekar munkáságát átfogóan (Reign In Bloodtól a World Painted Bloodig) bemutató 12 lemez.) Kb. annyira vártam már ezt a verziót, mint az Iron Maiden Live After Death képanyagát hasonló formátumban…

15 tétel kapott helyet a kiadványon, 5 szám a Divine lemezről, a címadó és az At Dawn They Sleep a Hell Awaitsről, az Angel of Death és a Raining Blood a ’86-os alapműről, a címadó és a Mandatory Suicide a South of Heavenről, a Season In The Abyssról pedig a War Ensemble. A Captor of Sin és a záró Chemical Warfare mellett Robb Flynn-nel és Chris Kontosszal kiegészülve a Venom Witching Hour című szerzeményét is nagy elánnal nyomják el. A dalok között megcsodálhatjuk az elhíresült alsó karba való logo bemetszést, a meggyújtott fing hangját, az alvó Hanneman (Sleeping Beauty) molesztálását, a jókedvű zenekar Monty Python-klasszikus (Always Look On The Bright Side Of Life) danolászását stb. Közben vérző fejű, üvöltő, villázó, vadul táncoló rajongók tombolnak a muzsikára. Bostaph nagyon jó dobos! (Lombardo teljesítményét majd az új Apocalyptica lemez bírálata során méltatom…)

A hivatalos Slayer VHS/DVD-kiadványok közül máig az egyik legkedveltebb a Live Intrusion – számomra legalábbis, jók a vágások, jó a hangminőség, kellően érdeklődést keltő az élő fellépés élménye iránt… a zene persze kiváló.

Az 1994-es budapesti koncerten 18 számot játszott a zenekar: nem volt feldolgozás, de a kiadványra kerülteken (a felsoroltakon) kívül hallhattuk a Black Magicet, a Spirit In Blacket, a Dead Skin Masket és a Mind Controlt.

A kiadvány beszerzése melegen ajánlott, az ára is vásárlóbarát.

RIP

Slayer, Live Intrusion (American Recordings, 1995/2010) 70 min.
www.slayer.net
www.myspace.com/slayer


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés