Nick Cave, Johnny Cash, Iggy Pop, Elvis Costello – csak pár nagyság azon zenei brandek közül, akiket megidézett a szerda esti tetőteraszos koncerten a pécsi illetőségű Psycho Mutants. A baráti jegyár, amiből a fele le is fogyasztható akár, a későn sem hűvös éjszakai levegő, a szemrevaló lányok hada, nem utolsósorban a fülbemászó muzsika egyaránt elősegítette a dolgos hétköznapok közepette megfáradt zenebarátok kellemes időtöltését.
Nem meglepő módon sok pécsi kötődésű arcot lehetett látni a fedélzeten szerda este. Mivel Pécs nekem is a szívembe költözött, mióta nem élek a városban, valamelyest szívügyem a zenekar. No de, a lokalitáson kívül, főleg a zene, ami fogva tart, s ide csábított.
A Lélekmutánsok hatan álltak a kicsiny színpadra: dob-basszus-gitár, tangóharmonika-trombita-ének felállásban. Mivel a tetőteraszra való felrajzáskor volt alkalmam belepillantani a koncertmenübe, már előre tudtam, hogy 17 szám kerül előadásra (14+3 bontásban) – azután persze rám cáfoltak, mert a 80 perces program végére, a közönség rimánkodása végett csak becsúszott egy plusz tétel.
A Psycho Mutants 2008-ban publikálta első, mindezidáig egyetlen albumát (Ghost City) szerzői kiadásban, s a jellegzetes énekhanggal spékelt eklektikus zenéjükkel jónéhány embert megtaláltak. Többek között engem is, noha én elsősorban a fémes és zúzós muzsikákat favorizálom. A mutánsok zenéje pedig minden, csak nem metál…
.jpg)
…ráadásul műfaji hibrid, csak körülírni lehet, megbélyegezni, skatulyázni nem. Olyan mintha Nick Cave találkozna Iggy Poppal, egy tökösebb Chris Isaac Elvis Costellóval, a darkos Mission a western countryval, Johnny Cash Goran Bregovic-tyal, s még sorolhatnám: francia boulevard-pop, (LVP szerint) észt folk, csipetnyi rockabilly, a harmonika miatt néha lakodalmas rock, a trombita révén spanyolos dallamok (Somewhere in Mexico) – utóbbit a koncerten Bruszel Balázs úgy cifrázta, hogy abba némi kusturicás hangulat is belefért. De számonként változik a zenei palettáról való csipegetés: swing és pszichedelia hatása csakúgy jelen van, mint – meglepő módon – a VHK-ba oltott Quimby. Mindez nem katyvaszként, hanem kidolgozott, okosan felépített dalokként.
Érdekes (jobbkezeseknek), hogy mindkét gitáros, valamint a tangóharmonikáról időnként szintén gitárra váltó Jehan Paumero is balkezes játékos. A srácok fokozatosan hozták hangulatba magukat, valamint a mintegy 150 fős nézősereget, akik már eleve jó hangulatban és kíváncsian érkeztek. Karnics Zoli énekes, aki ha metálos lenne, maga lenne a magyar Michael Poulsen (Volbeat), a ráadásszámok alatti időre érte el azt a hőfokot, hogy valódi előadóként el is játssza a számokat (pl. a Jesus on the Moonnál), s bár a koncert alatt nem sokat kommunikált a közönséggel, ami néha hiányzott, azért odatette magát szájharmonikán és gitáron is, a hangjáról, mely a csapat védjegye, nem is beszélve.
Hangulatos, remek koncert volt, a hangzás, a hangosítás sem hagyott kívánnivalót maga után, a közönség láthatóan nagyon jól szórakozott. Az sem hátrány, hogy rengetegen képviselték a női nemet, s tuti, hogy, ha nagyobb tér áll rendelkezésre, a hölgyek bizony táncra perdülnek – így csak a lábak és a csípők mozogtak.
Elvis óta tudjuk, mire képes ez a hol lágy, behízelgő, de mégis karakteres, markáns férfiorgánum, ami Karnics Zoli sajátja is. A Psycho Mutants igazi koncertzene, szimpatikus előadóival, sokakat vonzó, szórakoztató zenéjével. Mindenkinek ajánlom, tegyen velük egy próbát, s az ősz folyamán megjelenő új lemezbe is hallgasson bele!
RIP
Psycho Mutants
2010. szeptember 15., Budapest, A38 tetőterasz
Belépő: 1.000 HUF