Hol roma muzsikát kevernek tufa metállal, hol álnépi giccset „parasztkolbászmetál”-lal. Ugyanakkor kétségtelen, hogy összességében a nemzetközi színtereken még mindig a magyar kiadású 80-as évekbeli Pokolgép bakelit a legkeresettebb (főleg svéd, finn és japán rajongók által), a black metal esetében a Tormentor és a Mayhem okán pedig Csihar Attila a legismertebb. Ígéretekben nincs hiány: az Angertea zeneisége megkapó, s reméljük, kompatibilis külhonban is.

Érdekes és ambivalens a hazai diskurzusban a magyar zenekarok nemzetközi színterekre való bejutásának megítélése. Egyszerre van hírértéke annak, ha egy-egy magyar zenész, zenekar külföldi (nem jobbára magyar lakta településeken!) fellépéseket köt le, netalán turnéra megy, nemzetközi terjesztésre kerül a zeneanyaga, nemzetközileg (el)ismert szakemberek ügyködnek a hanganyagán, külföldi kiadónál jelenik meg a lemeze, vagy netán a tagok kiköltöznek a siker elérhetőbb reményében. Ugyanakkor az irányított közbeszéd – talán kisebbségi érzéstől hajtva, rossz tapasztalatok birtokában – devalválja is ezt azzal, hogy a magyar zenekarokról olyan állításokat közöl, miszerint azok legalább olyan jók mint külföldi műfajtársaik, csak hát innen az isten háta mögöttről nemigen lehet kitörni, a hazai piac meg olyan kicsi, hogy mikroszkóp alatt sem látszik… Tehát nagyon vágyunk a külföld figyelmére, ugyanakkor sokkal jobbak is vagyunk náluk… Hol hallottam én már ezeket a mondatokat? (Nagyon hasonló a diskurzus szerkezete ahhoz a régi nótához, hogy egyrészt a metálzene televíziós műsorokban miért nem kap nagyobb teret, másrészt a lázadás szinonimájaként értett metálzene mennyire nem azonosul a média szennyével. Megjegyzem: egy metálzenei klip lejátszása akár kereskedelmi, akár közszolgálati televízióban akármelyik műsorsávban, akármelyik két másik műsor között bennem eddig csak nevetséges, szánalmat keltő, kontextualizálatlan, oda nem illő érzetet generált.)

Ugyanakkor szép számmal találunk az elmúlt évtizedekben a metálzene háza táján ígéretes példákat a fent említett első állításra (Sear Bliss, FreshFabrik, Blind Myself, Ektomorf, Superbutt, Dawncore, Bridge To Solace, Everwood, Rémember stb.), de Báthory Zoltán (Five Finger Death Punch) és a legfrissebb: Vörös Attila (Nevermore) nevét is sokan ismerhetik e téren. Tény viszont, hogy underground viszonylatban szépen/átlagosan teljesítenek csapataink, de kimagasló eredményeket és tartós sikereket senki sem tud(ott) elérni, fölmutatni. Persze a siker komplex fogalom… A próbálkozások állandóak, hol akár roma muzsikát kevernek tufa metállal, hol újabban álnépi giccset „parasztkolbászmetál”-lal stb. Kétségtelen, hogy összességében a nemzetközi színtereken még mindig a magyar kiadású 80-as évekbeli Pokolgép bakelit a legkeresettebb (svéd, finn és japán rajongók főleg), a black metal terrénumán a Tormentor és a Mayhem miatt Csihar Attila a legismertebb.

Elég borúlátó kontextust sikerült felvázolni a nagymágocsi Angertea legújabb kiadványa bemutatása előtt, pedig – „gyanakvással teli” – Distrust című promo EP-jük éppen a nyugati kiadók és terjesztők, managmentek felé próbál nyitni, s (ezért?) hemzseg a nemzetközileg jegyzett sztároktól. A címadóban Scott Reeder (Kyuss, Unida, Goatsnake) basszusozik, a Streamsben Vörös Attila szólózik, a mastert Alan Douches, a keverést Neil Kernon készítette. Illusztris névsor – afféle ajánlólevelek –, de mit sem érne a kiadvány, még tökéletes produkció esetén sem, ha hallgathatatlan dalok lennének rajta. Na meg a piac igényeiről, a szerencsés konstellációról nem is beszélve.

Mivel eddig is nagyon kedveltem ezt a postgrunge, experimentális rockzeneként, Tool, Soundgarden, Alice In Chains, Deftones, hazai részről: The Bedlam, Aebsence, Isten Háta Mögött hatásokat magábaolvasztó különös muzsikát, elsősorban az utóbbi két nagylemez (Rushing Towards The Hateline, 2006; Twenty-Eight Ways to Bleed, 2009) révén, nem is haboztam megrendelni a zenekartól a CD-formátumot, melyhez dedikált zenekari fotó és kézzel számozott papírtok járt (a dolgok materialitása iránti vágy avagy a vágy titokzatos tárgya…), mert hiszen az új idők új reklámstratégiáját követve az EP számai januárban egymást követően egyenként kerültek föl az internetre, a 3. szám, a Streams pedig videoklipként követte őket (ma már az egész kiadvány letölthető tokkal-vonóval ingyen: www.angertea.com/distrustEP666). Így a tárgyat birtokolni nem vágyók számára is elérhető Mihály Gergely (ének/gitár), Peralta Miguel (basszus) és Bárkai László (ütőhangszerek) által megálmodott és realizált hangköltemény-sorozat.

A klip egyébként elég egyszerű, pont azt a feladatát nem tölti be szerintem, amelyre készül, azaz hogy a monitor előtt tartsa vizualitásával az érdeklődő hallgatót. Láthatunk egy ún. image-klipet, csak éppen az image nullfokával. Persze ha valaki az egyszerűséggel tüntet… A Streams amúgy egy nagyon karakteres akusztikusan is kiválóan megszólaló dal, amely bármelyik AIC EP-én megállta volna a helyét anno.

A Frog in the Oven – a nyitó szám – olyan vaskos basszushangzással bír, hogy anakondaként éreztem magam köré tekeredni. Az Aebsence-szel való párhuzam már a karcos kezdéskor, a dinamikától feszülő énekhang első megszólalásakor föltűnt. No meg az is, hogy milyen szépen, arányosan szólnak a hangszerek, mintha mind elől lenne, de nem nyomják el egymást, sőt! Egy jó értelemben vett slágerrel van dolgunk. Meggyőző, minőségi dal, kiválóan megkomponálva.

Az Angertea úgy tud közérthető dalokat írni, hogy közben a hangfüggöny mégis iszonyú sűrű és komplex szerkezetű, tehát a befogadóra egyszerre hat elementárisan, ugyanakkor a zenei megoldások fifikájának elismerésével, ahogy jó példa erre a második számként elénk kerülő Distrust is.

A nagymágocsi csapat, ha nem is találta föl a spanyolviaszt, vállalt zenei közegében maximálisan helytáll, ezzel az anyaggal pedig méltón képviselhetik magukat a nemzetközi színtéren. Én továbbra is nagyrabecsülöm zenei tudásukat, dalaik erejét, kulturáltságukat, valamint elszántságukat, s remélem, elérik azt, amit célként kitűztek maguk elé.

A naptáramban mindenestre bejegyeztem az április 29-i időpontot, amikor az Aebsence társaságában a budapesti Tündérgyárban lép föl a zenekar.

RIP

Angertea: Distrust (EP 2011)
www.angertea.com
www.myspace.com/angertea