2011. 02. 11.
Hagyománydöngölés – Lazarus A.D.: Black Rivers Flow
Az imént átfutottam a nagyobb honi metál webzine-eket, ám egyelőre nem sokan emlékeztek meg a wisconsini Lazarus A.D. friss anyagáról, a Black Rivers Flow-ról. A fiatal, modern thrash-ként értelmezett brigád új lemeze azonban aligha írható le tiszta kategóriák alapján, hiszen bár valóban az említett műfajhoz állnak tán a legközelebb, munkájuk csupa elsőosztályú ős hatásáról tanúskodik, melyet az egyéni megszólalás ránt össze tökéletes egységgé.
Igaza van mind a Blabbermouth recenzensének, mind a shockmagazinénak, amikor az Exodus, a Testament vagy éppen a Metallica és a Megadeth hatását említi, s természetesen a Pantera-reminiszcenciák sem elhanyagolhatók, melyek az anyagot dögösen groove-os irányba viszik. Olyannyira, hogy helyenként a Supercharger-korszakos Machine Head is fölrémlett, noha annak koszos szertelensége itt mintha precízen meg lenne zabolázva. Mégis, a legnagyobb nyomot kétségtelenül az Exodus és a Megadeth hagyta a Black Rivers Flow-n, viszont Lazarusék sokkal gazdaságosabban bánnak zenei ötleteikkel, mint mondjuk az előbb említett csapat, s képesek fönntartani az érdeklődést (míg nagy elődjük utóbbi lemezein inkább az instrumentális bravúroknak rendelt alá mindent). A Megadeth szelleme pedig – mind a korai, mind a kései éra – a szeszélyes ritmusokban, a megcsavart riffekben, valamint nyomokban az énekben jelenik meg igencsak hatásos módon. Nem hiányzik persze a hetfieldes riffelés sem, sőt a lemez egy-egy pontján az jutott eszembe, amit Lars Ulrich nyilatkozott nem oly rég saját dobtechnikája kapcsán: e szerint szerényebbnek mondott tehetsége abban különös vagy egyedi, hogy ő tudja egyedül elcsípni és sodró középtempót ütni James témáihoz. A kijelentésről a mai napig nem tudtam, komolyan vehető-e vagy sem, a Lazarus A.D. új dalait hallgatva azonban egyes középtempóknál pontosan ez az állítás járt a fejemben, különösen, hogy a lemez dobhangzása – mindenekelőtt pedig a lábdob, de valamelyest a pergő és a cinek is – a korszakos jelentőségű …And Justice For All dobhangzását gondolja újra. Aligha véletlenül.
Igaza van mind a Blabbermouth recenzensének, mind a shockmagazinénak, amikor az Exodus, a Testament vagy éppen a Metallica és a Megadeth hatását említi, s természetesen a Pantera-reminiszcenciák sem elhanyagolhatók, melyek az anyagot dögösen groove-os irányba viszik. Olyannyira, hogy helyenként a Supercharger-korszakos Machine Head is fölrémlett, noha annak koszos szertelensége itt mintha precízen meg lenne zabolázva. Mégis, a legnagyobb nyomot kétségtelenül az Exodus és a Megadeth hagyta a Black Rivers Flow-n, viszont Lazarusék sokkal gazdaságosabban bánnak zenei ötleteikkel, mint mondjuk az előbb említett csapat, s képesek fönntartani az érdeklődést (míg nagy elődjük utóbbi lemezein inkább az instrumentális bravúroknak rendelt alá mindent). A Megadeth szelleme pedig – mind a korai, mind a kései éra – a szeszélyes ritmusokban, a megcsavart riffekben, valamint nyomokban az énekben jelenik meg igencsak hatásos módon. Nem hiányzik persze a hetfieldes riffelés sem, sőt a lemez egy-egy pontján az jutott eszembe, amit Lars Ulrich nyilatkozott nem oly rég saját dobtechnikája kapcsán: e szerint szerényebbnek mondott tehetsége abban különös vagy egyedi, hogy ő tudja egyedül elcsípni és sodró középtempót ütni James témáihoz. A kijelentésről a mai napig nem tudtam, komolyan vehető-e vagy sem, a Lazarus A.D. új dalait hallgatva azonban egyes középtempóknál pontosan ez az állítás járt a fejemben, különösen, hogy a lemez dobhangzása – mindenekelőtt pedig a lábdob, de valamelyest a pergő és a cinek is – a korszakos jelentőségű …And Justice For All dobhangzását gondolja újra. Aligha véletlenül.
Föntebb a hatásokat emeltem ki, de utaltam rá, hogy a Lazarus A.D. úgy építi be a tradíció szólamait, hogy azokon keresztül áthallik egyedisége, s így egyértelműen színvonalas, komoly zenekar benyomását kelti. Mert bár több helyütt is a ráismerés öröme nyújt hirtelen esztétikai élményt, ami szinte jelenvalóvá teszi a legjobb formájában lévő Megadeth-t, Exodust, Metallicát, Testamentet (s persze ott hallatszanak a háttérben a nagyszerű kortársak is, mint a Lamb of God), figyelmesen hallgatva a dalokat olyan tehetséges, a maga eszközeivel nagyon is progresszív, azaz haladó, előremutató zenét játszó zenekar képe bontakozik ki, mely hatásait előremutató módon beépítve tud egyedi és nagyszerű zenei élményt okozni. Az okos, hagyományait messzemenőkig respektáló és szóhoz juttató, de ízig-vérig mai, döngölős, modern metál egyik legszínvonalasabb produkciója az új Lazarus A.D.-lemez.
Lazarus A.D. – Black Rivers Flow
Metal Blade, 2011
http://lazarusad.com/