2011. 06. 08.
6:5 – Nyert a metál, és mégsem (Morbid Angel: Illud Divinum Insanus)
Akkor rögtön egy oximoronnal indítva: szentségtörés-e szidni egy death metál bandát 2011-ben, mert elektronikus gagyulással nyomja tele az albumát, ami természetesen a művészi szabadság végtelenül nagyívű kifejeződése? Vaskalapos szűklátókörű vagyok-e, mert nem látom a nagyszerű zsenialitást az elektro-indusztriál eme megnyilvánulásában (sőt úgy húzom le, hogy közben „nem értek hozzá”, és még be is vallom)? Itt az új Morbid Angel, 11 számból 6 metál, a többit dobnám a kukába.
Szóval metál vagy nem metál, ez itt a kérdés. Nem érzem magam teljesen beszűkültnek, mert nem bírom elviselni azt a fajta, jóindulattal „kalandozásnak” vagy „kísérletezésnek” hívott zajkeltést, amivel a Morbid Angel telepakolta új lemezét, noha nyilván baromi reflektáltnak tűnne úgy fogalmazni, hogy „átgondoltan viszik bele a death metál egyébként meglehetősen szűkösre szabott világába az elektronikus és indusztriális elemeket”. Egy fenéket. A lemezt hallván előjön a konzervatív énem: az említett komponensek (szerintem) teljesen hazavágják az album dinamikáját, és még csak nem is szervesülnek úgy a metálba, mint az ezen a vágányon sokkal invenciózusabb és jobb kései Ministrynél, vagy a szokatlan elemek a zenei világok keveredésében, összeforrasztásában jóval nagyobb tehetséget mutató Soulflynál. Sőt még a Korn is kiválót tudott alkotni, amikor nem Jonathan Davis sírására és üvöltésére alapozták a produkciót. Ha pedig a Ministry szóba került: azért ott volt valami elemi megmozdulás, brutális szent düh, amit Al Jourgensen az utolsó évek végjátékában elképesztő profin szabadított a világra.
Szóval metál vagy nem metál, ez itt a kérdés. Nem érzem magam teljesen beszűkültnek, mert nem bírom elviselni azt a fajta, jóindulattal „kalandozásnak” vagy „kísérletezésnek” hívott zajkeltést, amivel a Morbid Angel telepakolta új lemezét, noha nyilván baromi reflektáltnak tűnne úgy fogalmazni, hogy „átgondoltan viszik bele a death metál egyébként meglehetősen szűkösre szabott világába az elektronikus és indusztriális elemeket”. Egy fenéket. A lemezt hallván előjön a konzervatív énem: az említett komponensek (szerintem) teljesen hazavágják az album dinamikáját, és még csak nem is szervesülnek úgy a metálba, mint az ezen a vágányon sokkal invenciózusabb és jobb kései Ministrynél, vagy a szokatlan elemek a zenei világok keveredésében, összeforrasztásában jóval nagyobb tehetséget mutató Soulflynál. Sőt még a Korn is kiválót tudott alkotni, amikor nem Jonathan Davis sírására és üvöltésére alapozták a produkciót. Ha pedig a Ministry szóba került: azért ott volt valami elemi megmozdulás, brutális szent düh, amit Al Jourgensen az utolsó évek végjátékában elképesztő profin szabadított a világra.
Van hát az Illud Divinum Insanuson 6 jobbára death metálnak mondható dal, egy intró, egy szörnyű förmedvény nyitó tétel (Too Extreme! címmel – na ja, föl vagyunk készítve, rendkívül tudatos), meg még három elektro-indusztriál valami, amelyekben hol beleszól a gitár a zenébe, hol nem (tudjátok, mint a szinti az elektróban – érti mindenki az analógiát?), mindenesetre a záró borzalmat leszámítva ezek a leghosszabb és persze leghallgathatatlanabb tételek a lemezen. A 6 hagyományos dal azonban, kétség sem férhet hozzá, professzionális, nagyszerű, remekbeszabott, fenséges metál muzsika. Tényleg az. Mesterien megkomponált szerkezetek, azonnal fölismerhető stílus, elsőrangú tekerések és tempóváltások, tökéletes szólómunka, szép, kerek hangzás, a műfajban kiemelkedő teljesítmény, és ami itt tényleg fontos, egyediség. Talán ha ehhez a 6 darabhoz írnak még kettő-három hasonlót, irgalmatlanul feszes és brutálisan jól kivitelezett metál anyag születik.
Nem vagyok ellensége a kísérletezésnek, az újításnak vagy a másképp-csinálásnak, még csak elvárásaim sincsenek komolyak, és nem is várnék egy milliomodik ugyanolyan death metál albumot. Mondhatnám, hogy ez a munka milyen nagyszerű kísérlet a műfaj koncenvióinak mindenféle elidegenítő effektusokon keresztüli újraszabására és satöbbi. De ez az összevarrt produkció igazából így nagyon labilis. Vannak nyilván olyanok, akik a cikk címében is olvasható matekozást és arányszámítást ellenszenvesnek találják, mert egy lemezt kompaktságában, összetettségében, szervességében nem lehet ily módon megítélni. Általában abszolút egyet is értek ezzel. Vélhetően megtalálja a maga közönségét ez az album is úgy, ahogy van, akinek meg bejön, az úgyis a „nyitottság” és a „művészi szabadság” jegyében érvel majd a lemez nagyszerűsége és kompromisszummentessége mellett. Én itt ezt most nem tudom megtenni.
Morbid Angel: Illud Divinum Insanus
Seasons of Mist, 2011.
www.morbidangel.com
http://www.myspace.com/morbidangelofficial
Kulcsszavak:
morbid angel