488 km volt oda-vissza. Oda négyen utaztunk, visszafelé öten – közülünk hárman aludtak. Ott barátok vártak, idehaza másnap a 14 órás munka. Hegyalján hőség, por, érdektelen zenekarok koncertjei, a korainak bizonyult érkezés miatt várakozás az est fémpontjára. Éjszakai vezetés, hajnali finis, kialvatlanság, heveny nyaktáji fájdalmak. Maximálisan megérte. Egy Slayer-koncert ígérete szinte minden akadályt legyőzhetővé tesz, részese lenni: szenvedély. ...
A nyári – magyar – fesztiválszezon számos ínyencséget tartogatott idén is, ugyanakkor részemről ez főleg a róluk való lemondást jelentette. A helyileg közeli csillebérci táborban föllépő virginiai While Heaven Wept, ír Primordial és brazil Krisiun koncertek közül előbbi kettő szombatra bár, de nekem munkanapra esett, a brazilokat pedig, ahogy az íreket is már láttam korábban… A soproni feszt’ fő attrakciója a Primus lett volna számomra, de nem sikerült legyőzni a távolságot, ami jelentős anyagi áldozatokkal is járt volna, hasonlóképp említve a Napalm Death pécsi fellépését. Az azonban egy pillanatig nem volt kétséges, hogy a Slayer koncerten ott leszek.
Hetedik alkalommal járt hazánkban a Slayer, ugyanakkor első ízben koncerteztek a fővároson kívül. Korábban még soha nem fordult elő, hogy egy évben kétszer is láthatjuk őket idehaza: az április 8-i Papp László Budapest Sportarénabeli eseményt alig valamivel több mint 3 hónappal követte a Hegyalja fesztiválos fellépés július 15-én Tokaj–Rakamazon. E mindezidáig egyedülálló történés kiváló lehetőséget teremthet a két koncert összehasonlítására is, bár a különbségeket meghatározó körülmények legalább ilyen fontosak…
A European Summer Festivals elnevezésű turnén részt vevő zenekar Tolminból érkezett a tokaji estébe, a szlovéniai település Metalcamp fesztiváljának fő attrakciójaként léptek föl, szombaton pedig már Németországban, a balingeni Bang Your Head fesztiválon sokkolták a népeket. Érdemes összevetni a metalcampes és Bang Your Head-es setlistet a hegyaljaival: szinte teljesen más számsorrend… A szlovéneknél arányosabb volt a Season-korabeli és az újabb kori dalok vegyítéke. Tokajban mintha a Seasonnek tartottak volna emlékestet… 5 szám erejéig képviseltette magát az amúgy méltán nagyhírű lemez. Viszont a Bostaph-éra lemezeinek tételeit teljesen hanyagolták, s a legutóbbi album, a World Painted Blood számai közül is csak hármat vettek elő (címadó, Hate Worldwide, Snuff). A szlovéneknél a Disciple és a Stain of Mind fért még be a programba. Balingenben pedig nem lehetett panasz: a teljes – 24 számos – fellépés az említetteken kívül a Dittoheaddel, a Bloodline-nal, az Americonnal és a Paybackkel egészült ki. A fene…
Annyi baj legyen, némi szerkezet-dinamikai kifogáson túl (a Spirit In Black, vagy a The Antichrist az adott kontextusban kevésbé érvényesült, szervesült), fantasztikusan jó koncertet prezentált a Slayer. Annak ellenére, hogy egy órai játékidőt követően, éjfél után pár perccel leszakadt az ég, villámok kergették egymást a színpad fölött… Annak ellenére, hogy a ráadásblokk csupán egy tételből, az Angel of Death-ből állt, miközben elment az áram… Annak ellenére, hogy Gary Holt sem kiállásilag nem nyerte el a szimpátiámat, sem zenei alázat terén…
Hiányzik Hanneman, de tényleg! Míg az áprilisi European Carnage Tour budapesti állomásán a Cannibal Corpse-os Pat O’Brien tisztában lévén a helyzettel, hozta a ráírt szerepet, azaz slayeresen elnyomta a számokat. Holt úr, akinek mozgáskultúrája, színpadi jelenléte leginkább egy sáska és egy ruhafogas törvénytelen gyermekére emlékeztetett, nagyon is tudatni akarta, hogy ő is valaki, s Jeff szólóiból a ráeső részeket (mert Kerry is átvett párat) maszatosan, hézagosan hozta, inkább rá jellemzően, semmint hannemanosan. Pedig jobban tenné, ha tisztábban látná a ráosztott hiánypótló szerepet: ő itt helyettesít, nem pedig vendégelőadó, aki saját stílusában nyomhatja…
Kerry Kingnek persze mindenhol ott kellett lenni, ha már Araya nem bangelhet, s Hanneman sincs jelen – a vérvörös Slayer felirat és a zöld-sárga fények között, a jól ismert 36 Marshall láda előtt „cikázott”.
Az est hőse mindenképp Lombardo volt, ráadásul a gitárok alul is voltak keverve… Dave nem lemezminőséget hozott, hanem toldott-foldott, új részeket, csavarokat, pörgetéseket, zúzásokat kanyarított a rendelkezésére álló helyekre, így az is fölkapta a fejét, aki hangról hangra betéve tudja a lemezeket. No igen, így van értelme a koncert-előadásoknak!
Az egész napos hőség, majd az éjszakai enyhület, mely zivatarba csapott át, a por, a fesztiválos lődörgés a Korpiklaani és a Guano Apes előadása között (vagy inkább el előlük) merőben más helyzetet teremtett, mint a BS-beli Megadeth-szel felizzított, kizárólag a fanatikusok, rajongók, tisztelők által látogatott koncert. Míg ott a testi élménnyé lényegült zenei hatás testen kívüli élvezetet okozott, addig a szabadtéri előadás „földhöz ragadtabb” volt (100-ból 90 pont), de az első hangtól az utolsóig libabőrössé tett.
Tokajban a tömeg hiába skandálta követelését a koncert végén: Raining Blood, az Ölő már nem vérengzett tovább az éjszakában, csak az eső hullt… ha nem is sokáig…
RIP