2011. 07. 25.
Amit a csendről tudni kell (Glassjaw: Everything You Ever Wanted to Know About Silence)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kilencvenes évek elején alakult New York-i Glassjaw 2000-ben jelentette meg bemutatkozó albumát, az Everything You Ever Wanted to Know About Silence-t, melyet a mai poszt-HC és poszt-metál hangzások egyik előképének, illetve megalapozójának tekinthetünk. A Roadrunnernél kijött lemez producere Ross Robinson volt, vagyis a debütáló album az akkori numetál kontextusban értelmeződött, ugyanakkor az EYEWKAS – már a produceri intenció szerint is – ennek a paradigmának a válságjelenségeként (mint az ADIDAS-metál „belső” ellenpontja) vált jelentésessé.

A lassan kifulladó és az egyre kommercializálódó numetállból kivezető egyik útnak a hangzás exponenciális „keményítése” tűnt – melyre a Slipknot tűnhet adekvát példának –, míg a New York-i HC-szcénában gyökerező Glassjaw az aszimmetrikus zenei gondolkodás irányában kísérletezett.

Az EYEWKAS egyszerre rétegzett és zsigeri album, a dalok a kétezres évek elejének szemszögéből nézve határozottan „kifacsart” felépítésűek, megvannak ugyan a hagyományos struktúrák nyomai, de ezek mindig felülíródnak-eltolódnak a rendkívül dinamikus (már-már hisztérikus) vonalvezetés mentén. Ugyanakkor mai füllel (mondjuk egy Psyopuson vagy valami még elborultabb mathcore-on iskolázódva) már az a megható az egészben, ahogy a fogósság és a „memorizálhatóság” a széttartó ritmusok és tempóváltások ellenére is megmarad. Ez a hatás nemcsak a kitűnő ritmusszekciónak köszönhető, hanem Dary Palumbo énekesnek, aki egyszerre tudja hozni a hol Tool-os, hol grunge-os dallamokat és a pszicho-agresszív vokálokat. A lemez felépítése a dalokhoz hasonlóan üdítően átgondolt és ökonomikus. A Pretty Lush és a Siberian Kiss kettőse megalapozza a morcos alaphangulatot, ugyanakkor az Ry Ry’s Song punkos pulzálása és az At the Drive In-t recitáló fogós refrénjei már árnyalják a dolgot, hogy a Lovebites and Razorlines és Hurting and Shoving betonozása megadhassa az album gerincét. Ezután újra bonyolódik a kép, hiszen többek között olyan dekonstruktív balladák következnek, mint a Piano vagy a címadó szám, melyeket a Babe ős-screamo-ja egyfajta harag-hídként köt össze, hogy a Hotel of the White Locust kései Deftones-t idéző melankolikus le-kicsengésével záruljon az album.



Az EYEWKAS után 2002-ben megjelent Worship and Tribute harmonikusabb hangzást mutat, a színvonal is megmaradt, sőt új elemek (jazz/ambient stb.) is beépültek a zenébe, de a bemutatkozó album szenvedélyes disszonanciája mégis utánozhatatlan maradt. A sikerek ellenére az együttes legalább nyolc-kilenc évre parkolópályára került, legalábbis új nagylemez nem készült. Az utóbbi időben azonban, úgy tűnik, ismét megélénkültek a dolgok a Glassjaw háza táján, hiszen az idén megjelent Coloring Book kislemez egy ígéretes és új vizekre evező harmadik albumot sejtet. A kísérletezés bizonyos értelemben szükségszerű is ebben az esetben, hiszen az a hangzás, amit az EYEWKAS olyan előremutató módon és máig érvényesen képvisel, immár egy sor zenekar számára (a Norma Jeantől a The Number Twelve Looks Like You-ig) a megszólalás közös nyelveként értelmeződik.
NZM
 

Glassjaw: Everything You Ever Wanted to Know About Silence
Roadrunner Records, 2000.

http://www.myspace.com/glassjaw

Kulcsszavak: Glassjaw, poszt-hardcore

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés