2011. 07. 30.
„Mindannyian a Meshuggah-tól lopunk” – Devin Townsend Project: Deconstruction
Dekonstrukció: olyan lemezcím ez, melytől valami felforgatót, bonyolultat vár az ember; valamit, ami adott esetben a produkció színrevitelét, műfaji kereteit, alapvető hagyományfelfogását helyezi új perspektívába. Nem lebontja, de a leépítésen keresztül rámutat arra, hogy értelmező szavainkkal vajmi kevéssé tudunk hozzáférni ahhoz, amit értelmezni akarunk. A tét ily módon tehát nem kicsi. Ugyanakkor a lemezcím fölvet egy teljesen más kérdést is.
Éspedig azt, hogy egy lemez elkeresztelésében például mennyire játszik meghatározó szerepet a populáris zenének az a – hovatovább a költészetre visszamutató – sajátossága, hogy emberi énekhang, pontosabban énekelt szöveg hallható benne, legalábbis túlnyomó többségében. Minthogy a metálzenék mindig is ideológiai bázisuk egyik legfontosabb komponensének tekintették a szövegvilág, és explicite ezen keresztül az egyén, valamint a közösség másságának tudatosítását, ami – a rockzene ellenkultúrájának örököseként – egyfajta magába zárkózó ellenállásban kulminálódott, nem mindig tekinthető egyértelműnek a dalszöveg és a zene közti korreláció (azaz a szöveg milyenségéből, sőt minőségéből nem mindig következik a zene milyensége, illetve minősége és fordítva), amint a műfajok és alműfajok történeti alakulása, összefonódása és kiválása, keveredése sem tekinthető az experimentalitás evidens jegyének zene és szöveg együttes hatásának összefüggéseiben. Mert ugyan abban konszenzus mutatkozik, hogy az ún. kemény zenékhez elsősorban „kemény” (értsd: kritikus, ellenálló, expresszív, dühös és/vagy borult, befelé forduló, önelemző stb.) dalszövegek illeszkednek, a zene keménységének jelentéstana a mai napig nincs kidolgozva, s ez utóbbi vállalkozás eredményessége, kimenetele egyébként is kérdésesnek, vagy legalábbis számos újabb kérdést és elméleti problémát felvetőnek tekinthető. (És itt most voltaképp mindegy is, hogy Frederik Thordendal épp melyik repülőgép alkatrészét használja a stúdióban a gitár erősítőjének csöveként.)
A lényegre térve, a Devin Townsend Projekt Deconstruction címre keresztelt új anyagával kapcsolatban, a fentebbiek fényében, mintha érzékelhető volna a várakozás, mely – Devin személyében rendkívül tudatos alkotóról lévén szó – a cím alapján valamiféle felforgató, határátlépő társítást hív elő a lemez zenei anyagához kapcsolódóan. Hallgatói előfeltevésként mindenekelőtt a zene kaotikus brutalitása kínálkozna, és ismerve a szerző korábbi munkásságát – elsősorban is a Strapping Young Lad lemezeit –, ez az előfeltevés nem is lenne alaptalan. Innen nézve azonban a SYL anyagai, különösen pedig a City, és még inkább az Alien, sokkal inkább dekonstruktívnak mutatkoznak, mint a most tárgyalandó Deconstruction. Éppen ezért talán nem volt teljesen haszontalan fölvetni zene és szöveg kapcsolódásának dilemmáját, hiszen az új lemez címadása itt – az említett előföltevés vagy várakozás alapján legalábbis – mintha a szövegvilágot hivatott volna jellemezni. (Nem véletlenül lett két részre szedve e lemezbemutató írás: korábban tárgyaltuk az album szövegi koncepcióját.)
Éspedig azt, hogy egy lemez elkeresztelésében például mennyire játszik meghatározó szerepet a populáris zenének az a – hovatovább a költészetre visszamutató – sajátossága, hogy emberi énekhang, pontosabban énekelt szöveg hallható benne, legalábbis túlnyomó többségében. Minthogy a metálzenék mindig is ideológiai bázisuk egyik legfontosabb komponensének tekintették a szövegvilág, és explicite ezen keresztül az egyén, valamint a közösség másságának tudatosítását, ami – a rockzene ellenkultúrájának örököseként – egyfajta magába zárkózó ellenállásban kulminálódott, nem mindig tekinthető egyértelműnek a dalszöveg és a zene közti korreláció (azaz a szöveg milyenségéből, sőt minőségéből nem mindig következik a zene milyensége, illetve minősége és fordítva), amint a műfajok és alműfajok történeti alakulása, összefonódása és kiválása, keveredése sem tekinthető az experimentalitás evidens jegyének zene és szöveg együttes hatásának összefüggéseiben. Mert ugyan abban konszenzus mutatkozik, hogy az ún. kemény zenékhez elsősorban „kemény” (értsd: kritikus, ellenálló, expresszív, dühös és/vagy borult, befelé forduló, önelemző stb.) dalszövegek illeszkednek, a zene keménységének jelentéstana a mai napig nincs kidolgozva, s ez utóbbi vállalkozás eredményessége, kimenetele egyébként is kérdésesnek, vagy legalábbis számos újabb kérdést és elméleti problémát felvetőnek tekinthető. (És itt most voltaképp mindegy is, hogy Frederik Thordendal épp melyik repülőgép alkatrészét használja a stúdióban a gitár erősítőjének csöveként.)
A lényegre térve, a Devin Townsend Projekt Deconstruction címre keresztelt új anyagával kapcsolatban, a fentebbiek fényében, mintha érzékelhető volna a várakozás, mely – Devin személyében rendkívül tudatos alkotóról lévén szó – a cím alapján valamiféle felforgató, határátlépő társítást hív elő a lemez zenei anyagához kapcsolódóan. Hallgatói előfeltevésként mindenekelőtt a zene kaotikus brutalitása kínálkozna, és ismerve a szerző korábbi munkásságát – elsősorban is a Strapping Young Lad lemezeit –, ez az előfeltevés nem is lenne alaptalan. Innen nézve azonban a SYL anyagai, különösen pedig a City, és még inkább az Alien, sokkal inkább dekonstruktívnak mutatkoznak, mint a most tárgyalandó Deconstruction. Éppen ezért talán nem volt teljesen haszontalan fölvetni zene és szöveg kapcsolódásának dilemmáját, hiszen az új lemez címadása itt – az említett előföltevés vagy várakozás alapján legalábbis – mintha a szövegvilágot hivatott volna jellemezni. (Nem véletlenül lett két részre szedve e lemezbemutató írás: korábban tárgyaltuk az album szövegi koncepcióját.)
.jpg)
A zenei anyag egyébként leginkább metál-musicalként írható le, bár találkozhatni olyan értékeléssel, mely „szimfonikus” metálként skatulyázza e munkát. Ez utóbbi, a metálzenében régóta ismert címke valószínűleg félrevezető; azok az elemek, amelyek nagyzenekari jelenlétet sugallnak, nem gyakran kerülnek előtérbe, s úgy tűnik, a Deconstruction inkább él a szöveg által színrevitt történetben megjelenő perspektíva-változásokból, az elbeszélői modalitások különbözőségéből fakadó „ugrások” lehetőségeivel, melyek vicces-ironikus jellegüknél fogva is a cirkuszi-karneváli hangulatú, tehát könnyed musicalek modalitását társítja az egyébként gitár-dob alapú zenei anyaghoz. Arról, persze, már megoszlanak a vélemények, mindez jó eredményre vezetett-e vagy sem. A Deconstruction mindenesetre roppant tudatos és mesteri felépítésű produkció: a lágy, szinte bárzenei vagy meditációs fölvezetés* a történetnek megfelelő lassú bevonódást teremti meg, s előkészíti azt a modalitásbeli váltást, mely az ördöggel való találkozás eredményeként következik. (Meglehetősen ironikus, hogy mindez a zene metálosodását eredményezi, hiszen rájátszik arra az ósdi klisére, miszerint a rock-, illetve a metálmuzsika az ördögé, azaz az ördögtől való volna. Nem beszélve arról, hogy az első track ilyetén „beindulásának” momentuma elvileg a testi élvezetek, vagyis az azokat előkészítő illumináció folyamatával jelölhető ki: az ördög borral és füves cigivel kínálja az alászálló halandót: a „smoke that fucking weed, drink the wine” minden szempontból – a felszólítást tevő "emberi" hang effektekjet tekintve is – démoni felszólítása „tekeri be” a hallgatót a metál hangzásának és modalitásának világába.)
Az a lehetséges olvasói elvárás azonban, mely a ’deconstruction’ jelentéskörének képzetét valahová a SYL hangzás- és hangulatvilágának közelébe helyezné, éppen a musicaljelleg miatt csak részben, és akkor is inkább a lemez utolsó harmadában teljesül, ahol azért helyet kapott néhány durva tekerés. Innen nézve az is sokkal inkább ironikus kijelentésnek tekinthető, ami valahol a Planet of the Apes címre keresztelt track közepén, mintegy zárójelek közt, idegen textuális elemként, zenei önreflexióként hangzik el: „(While we all have lots of bands who influence still... we all rip off Meshuggah!)” – vagyis hogy, eufemizálva, mindannyian a Meshuggah MiG 25-ösbe tartó köpönyegéből bújtunk ki. Ez az irónia, ami oly kevés metálanyagra jellemző, Devinnél mindenki másnál hangsúlyosabban kerül előtérbe, s itt végre zenei anyag és szöveg szépen egymásba ér, korrelál, ha ugyan mindez a föntebb elmondott kételyek tükrében spekulatív állítás marad is. Innen ered azonban a Deconstuction korszerűsége és experimentalitása, még ha e dimenzió esetleg nem is minden befogadásnál tud előtérbe kerülni, pláne nem olyanban, mely mindenütt az alapstruktúrák radikális megújítását tenné meg az esztétikai tapasztalat alapjává, ami, mint tudható, eleve nagyon kétséges lehet.
*itt most a projekt Ghost című, a Deconstructionnel egyszerre megjelent, mondhatni párhuzamos lemezével nem foglalkozunk
Devin Townsend Project: Deconstruction
HevyDevy Records, InsideOut Music, 2011.
Kulcsszavak:
Devin Townsend Project