2011. 09. 29.
This is Not a Trend (Trial-koncert a Dürerben)
Ismételten hazánkba látogatott a straight edge hardcore egyik meghatározó csapata, a seattle-i Trial. A banda 2005-ben már adott Budapesten egy fergeteges koncertet (az otthonukon kívül csak Londonban és nálunk „ünnepelték meg” a srácok a 2000-es leállás utáni visszatérést), így szeptember 23-án is egy igen erőteljes fellépésre számíthattak a műfaj kedvelői. E nap számomra abszolút különlegesre sikerült, kitörölhetetlen élménnyé változtatva az események sorát.
.jpg)
Arról, hogy lesz ez a koncert, természetesen már hónapokkal korábban értesülhettek a nyitott szemmel járók, és elsőre én is eléggé fellelkesültem a hír hallatán. Aztán viszont rá kellett ébrednem arra a szomorú tényre, hogy valószínűleg nem találnék egy olyan ismerőst vagy barátot sem, aki hozzám hasonló vehemenciával vetné bele magát egy pesti útba, majd a teremben összegyűlő tömegbe. Aztán úgy hozta a sors, hogy péntek délután, a Facebook előtt való ücsörgés közepette megláttam a Dürer Kert kiírását, amely jelezte: ma jön a Trial. Valami megmozdult bennem, s egy telefon (szállásügyek), meg pár apróság elintézése után rögtön a vonaton, majd a helyszínen találtam magam.
Ekkor a szintén amerikai Run With The Haunted már a kisterem deszkáit koptatta, s meg kell hagyni, egész ügyesen döngettek. A spontaneitásból fakadóan sem őket, sem az utánuk következő Anchort nem tudtam előzetesen megismerni, de – a közönség meglepően visszafogott fogadtatása ellenére – engem abszolút meggyőzött ez az ötös. Az énekes, Drew átkötései igazi alázatról tanúskodtak, nem győzte meghálálni, hogy itt lehetnek és hogy megnézzük őket. A srácok is inkább a klasszikus hardcore-t részesítik előnyben, bár bőven meg voltak spékelve a dalaik hagyományosabb metal-elemekkel, legalábbis egyik-másik riffjükre nagyon jól esett bólogatni mosholás helyett (utóbbira nagyon vágytam, de a ruhatár hiánya keresztülhúzta a számításaimat).
A svéd Anchor viszont kevésbé tetszett. Egyrészt ők melodikusabb oldaláról fogták meg a hc-t (legalábbis zeneileg), illetve az énekes, Claes egyszerűen idegesítő jelenség volt a színpadon: aki látta, szerintem tudja, miért, aki nem, az képzeljen el egy legalább két méter magas, viszonylag sovány fazont, aki gagyi atlétájával és rövidnadrágjával úgy nézett ki, mintha most jött volna a kosáredzésről. Plusz ehhez még vicces színpadi mozgás, és ijesztő, vicsorgó mosolygás is járult, ami a hangfalakból ömlő kvinttengerekkel nem adott számomra ideális képet. Mások viszont láthatóan lelkesen fogadták a bandát, ám jómagam inkább a másik teremben iddogáló barátok, és a pult felé vettem az irányt.
Arról, hogy lesz ez a koncert, természetesen már hónapokkal korábban értesülhettek a nyitott szemmel járók, és elsőre én is eléggé fellelkesültem a hír hallatán. Aztán viszont rá kellett ébrednem arra a szomorú tényre, hogy valószínűleg nem találnék egy olyan ismerőst vagy barátot sem, aki hozzám hasonló vehemenciával vetné bele magát egy pesti útba, majd a teremben összegyűlő tömegbe. Aztán úgy hozta a sors, hogy péntek délután, a Facebook előtt való ücsörgés közepette megláttam a Dürer Kert kiírását, amely jelezte: ma jön a Trial. Valami megmozdult bennem, s egy telefon (szállásügyek), meg pár apróság elintézése után rögtön a vonaton, majd a helyszínen találtam magam.Ekkor a szintén amerikai Run With The Haunted már a kisterem deszkáit koptatta, s meg kell hagyni, egész ügyesen döngettek. A spontaneitásból fakadóan sem őket, sem az utánuk következő Anchort nem tudtam előzetesen megismerni, de – a közönség meglepően visszafogott fogadtatása ellenére – engem abszolút meggyőzött ez az ötös. Az énekes, Drew átkötései igazi alázatról tanúskodtak, nem győzte meghálálni, hogy itt lehetnek és hogy megnézzük őket. A srácok is inkább a klasszikus hardcore-t részesítik előnyben, bár bőven meg voltak spékelve a dalaik hagyományosabb metal-elemekkel, legalábbis egyik-másik riffjükre nagyon jól esett bólogatni mosholás helyett (utóbbira nagyon vágytam, de a ruhatár hiánya keresztülhúzta a számításaimat).
A svéd Anchor viszont kevésbé tetszett. Egyrészt ők melodikusabb oldaláról fogták meg a hc-t (legalábbis zeneileg), illetve az énekes, Claes egyszerűen idegesítő jelenség volt a színpadon: aki látta, szerintem tudja, miért, aki nem, az képzeljen el egy legalább két méter magas, viszonylag sovány fazont, aki gagyi atlétájával és rövidnadrágjával úgy nézett ki, mintha most jött volna a kosáredzésről. Plusz ehhez még vicces színpadi mozgás, és ijesztő, vicsorgó mosolygás is járult, ami a hangfalakból ömlő kvinttengerekkel nem adott számomra ideális képet. Mások viszont láthatóan lelkesen fogadták a bandát, ám jómagam inkább a másik teremben iddogáló barátok, és a pult felé vettem az irányt.
Ahogy említettem, ruhatár ezúttal nem volt a Dürerben, így a hátizsákom erősen hátráltatott abban, hogy a felhangzó muzsikára a fortyogó tömeg közepén élvezzem a Trial által nyújtott show-t. Ebbéli szomorúságomban végül a keverőpult mellé álltam, s onnan figyeltem lenyűgözve, mit művel Greg Bennick és straight edge csapata. Persze azt nem tudtam megállni, hogy időként ne kapjam elő a léggitáromat, meg azért az ugrálás is belefért, de szerencsére nem csak engem sikerült megizzasztania a kvintettnek, amit sem én, sem a terembe zsúfolódó száz-százötven (többségében hímnemű) jelenlévő nem bánt. Bár azért azt megvallom, hogy picivel talán nagyon bemozdulást vártam volna, titkon azt reméltem, az egész terem fel fog robbanni, ami végül nem történt meg.
Vicces módon úgy kell írnom a koncertről, hogy az egész megtekinthető a youtube-on. Ennek fényében aki nem jött el, le tudja mérni, elszalasztott-e valami fontosat, avagy sem. Szerintem inkább az utóbbi eset lehet az igaz, mivel az a megfoghatatlan érzés, ahogyan Greg (aki spoken word előadóként is ismert és elismert művész) a számok között megosztotta velünk gondolatait a koncertek különleges, megismételhetetlen aurájáról, basszusgitárosuk, Brian „Brain” Redman haláláról (neki dedikálva az Unrestrained című dalt), a hardcore életérzésről, önmagunk újradefiniálásáról, a nemi erőszakról stb. Fontos megemlíteni, hogy az egész turné Brain emléke előtt tiszteleg, aki két évvel ezelőtt motorbalesetben veszítette életét. De a hc szerencsére sosem a szomorkodásról, hanem a közös élmények megéléséről, a feszültség levezetéséről, a figyelemfelkeltésről, a gondolkodásról szólt, és ezen alkalommal is nagy mennyiségű pozitív energia szabadult fel a tagok (a négyhúrost a Wait In Wain-es Roger Kilburn kezelte) és az olyan klasszikusok segítségével, mint a Reflections, a Legacy, az An Awakening, a Saints and Sinners, a This is Not a Trend, vagy személyes kedvencem, a War By Other Means, amik tényleg feltölthették a napi fertőbe lassan belefulladó lelkeket.
Nagy valószínűséggel a zenekar története ezzel a turnéval lezárul, vagy legalábbis az interjúk alapján újabb kinyilatkoztatásokra már nem vállalkozik a társaság Trial név alatt. De szerencsére megmarad nekünk három remek kiadvány, valamint koncertjeik mindenen túlszárnyaló életereje. You can’t kill an idea and we will not be ruled...
Trial (US), Anchor (SWE), Run With The Hunted (US)
Budapest, Dürer Kert, 2011. szeptember 23.
Belépő: 2500/3500,-
www.myspace.com/trial
www.facebook.com/pages/Trial/139447346067242?sk=info
xanchorx.bandcamp.com
/www.myspace.com/runwiththehuntedaz
downer