2011. 12. 01.
Miért jó a Morfium?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

A végstádiumban lévő daganatos betegeken kívül az old school thrash hazai híveinek is nagy szükségük van fájdalom- és hiányérzetük csillapítására. A jászárokszállási Morfium legfrissebb felvételeit Halvaszülött cím alá gyűjtve tette közzé november végén. Vajon a ma már korszerűtlennek, túlhaladottnak tűnő, de nagyon is szerethető zenei koncepció jegyében fogant szerzemények széles körben való népszerűsítésére (is) utal a cím? RIP mindenesetre túladagolt.

Az Oral Climax fanzine 5. számában olvasható, Csorba Lajos gitárossal készült interjú keltette föl a figyelmemet mintegy két esztendeje a jászárokszállási – immáron 10 éve működő – Morfium zenekar iránt. Mivel a thrash banda honlapjáról számos daluk letölthető, nem haboztam, s habár nem vagyok különösebb híve az epigonoknak, az elsősorban Slayer, Metallica, egyéb thrash nagyságok, valamint a Moby Dick–Akela hatását visszatükröző, (pláne) magyar nyelvű szövegekkel kiálló zenekarnak és zenéjének megtaláltam a báját. Nem vitás: csupán az underground undergrondjának mércéje szerint. A saját számaik mellett mindenesetre a publikált feldolgozások (Venom, Kreator, Sodom) is mosolyra fakasztottak – a Morfium egy zenei időgép, mely kb. ’89-be röpíti el a hallgatót minden egyes hangjával, ugyanakkor nagyon is élő, életszerű. Hiába: ma a retro határozza meg a mindennapjainkat.  Lelki szemeim előtt már egy hangulatos közös koncertet látok az idén szintén lemezzel jelentkezett Concrete-tel, vagy a Mörbid Carnage-dzsel…

S ha már a kortársak, hadd ejtsek pár szót a Halvaszülöttre való nagyobb koncentráció előtt a 2011-es ilyen-olyan thrash hazai befogadás-hozadékáról. Kezdve a sort a tavaly ilyenkor megjelent Sodom – igencsak jól sikerült – albumával. De nemcsak ők, hanem a germán triumvirátus másik két képviselője is felbukkant a budapesti koncerttermekben, a februárban lemezt publikáló Destruction az Overkill és a Heathen társaságában jött el, a Kreator a Metalfesten szerepelt. De örülhettünk az E-Force-nak, a Death Angelnek, a Slayernek kétszer is, volt Megadeth, és turnézott nálunk a brit Helgrind is. Albumok terén MegaDave-ék mellett életjelet adott az Anthrax, a Sepultura, a Cavalera Conspiracy, az Artillery, az Onslaught, a Mortal Sin, az újak közül a Havok, az Evile, a Warbringer, a Criminal. Ezek nagyrészt tök unalmas lemezeket produkáltak: önismétlés, de az felsőfokon. Külön kategória a korábbi neothrash vonalról a Machine Head és The Haunted. Figyelemreméltónak tűnik a Lazarus AD legutóbbi lemeze is. Hazai térfélen meg volt új Moby Dick, a Neverheard Distr. pedig kiadta az Unfit Ass. CD-t. Biztos kihagytam valakit…


Csorba Lajos – gitár, Dósa Róbert – basszus, Gyenes Dániel – dob, Kerek Tamás – ének

A Morfium hozzáállásban mégis inkább a szintén friss hanganyagot prezentáló amerikai Toxic Holocausttal és a japán King’s Evillel rokonítható. Egy jól körülhatárolható zenei világot képviselnek – képességeik és ízlésük alapján – sajátos felfogásban. Nem igazán exhibicionalisták, nem bonyolítják túl a dolgokat, nem a virtuozitásukról, vagy originalitásukról híresek, viszont nagyon tudják, mit akarnak, és mit nem akarnak zeneileg megvalósítani. Távol állnak mindenfajta trendlovaglástól.

Ragadós (vagy fogós) riffek, lendületes nagyívű szólók, nem kevés Slayer-kötődés, szövegileg a körülöttünk lévő és a bennünk élő világ bajainak leírása, ostorozása, hála égnek a csőlátást elkerülve és többé-kevésbé klisémentesen (remélhetően a Zsolozsma csak egy vicc), nem úgy mint az „örök magyar előd” szövegírójánál – nagy vonalakban így foglalhatók össze a Halvaszülött jellemzői. Kerek Tamás hangja is, bár párhuzamba állítható Schmiedl Tamás orgánumával, sokkal hallgathatóbb, jobb. A címében szójátékos kiadvány hét száma egységet képez, a színvonal végig kielégítően magas. A vélhetően kitűzött cél, egy jó kis thrash lemez/EP létrezúzása, teljesült. Kedvenceim: az Áldozataim számára, a Kösd fel magad! Morbus Hungaricus, Őrült vagyok.

A hanganyag a zenekar honlapjáról letölthető.

RIP

Morfium: Halvaszülött
Szerzői kiadás, 2011.
Játékidő: 25 perc
www.morfium.hu

Demo-gráfia: Halvaszülött (2011), A Mester alkot (2009), Öreg Sátán (2006), Ellenőrzés (2004), Préda (2003), Bűnöd és hibád (2002)

Kulcsszavak: thrash, Morfium, Halvaszülött

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés