Doom-stoner túladagolás (Premonition 13, stonerblog-buli, Karma To Burn) / PRAE.HU BLOG

Akik rajonganak a doom és (főleg) a stoner zenékért, azok december második hétvégéjén tobzódhattak: 8-án Wino mester legfrissebb formációja, a Premonition 13 lépett fel a Dürer Kertben; 9-én a stoner.blog.hu stábja szervezett születésnapi fesztivált az R33-ba; 10-én pedig ismét szétzúzta a fővárost a Karma To Burn. Míg előbbi két attrakció némiképp csalódást okozott, utóbbi remek lezárását jelentette a 2011-es évnek.

Wino öregszik(?) (Premonition 13, Magma Rise, Sunday Fury)

A Premonition 13 (P13) bemutatkozó nagylemezének kritikáját anno azzal zártam, hogy a rajta szereplő dalok élőben biztosan még átütőbbek lesznek, mint otthon hallgatva. Csodák csodájára nem is kellett hozzá sok idő, hogy tesztelhessük, igaz-e mindez.

A bulira készülve azonban azzal kellett szembesülnöm, hogy annyira mégse jó ez a P13-kiadvány, nincs benne annyi átütő erő, ami mondjuk hosszabb távon is arra késztetne, hogy újra és újra elővegyem. Persze ettől még bíztam benne, hogy majd a koncert helyrebillenti a dolgokat.

A Dürer Kert nagytermébe meghirdetett ingyenes „szeánsz” két magyar banda műsorát is magában foglalta. A Sunday Fury-t most sikerült harmadjára elcsípnem (utoljára a Down előtt), és sajnos továbbra is igaz maradt a megállapítás, miszerint jó megszólalással még nem sikerült látnom őket. A bandát mondjuk ez a tény nem zavarta túlzottan, nagy elánnal gördítették le a színpadról szerzeményeiket (köztük egy The Stooges-feldolgozást) a szép fokozatosan gyűlő közönségre.

A másodikként játszó Magma Rise esetében pedig az döbbentett meg, hogy idén ez már a harmadik bulijuk volt, amin részt vettem – ilyen sűrűséggel még soha egyetlen zenekart sem sikerült megnéznem, ami persze nem olyan nagy baj. Szerencsére Kolosék most is jó formában tálalták doom-os muzsikájukat, és teljesen meglepett, hogy egyrészt nagyobb hangerőt, másrészt igen tiszta hangzást „kaptak”. Sokaktól hallottam már, hogy Magmáék első lemeze nem a legsikerültebb munka (bennem is van némi hiányérzet), élőben viszont teljesen rendben vannak az olyan nóták, mint a Time's Been Given, a Tombstone Eyes vagy a Standby (illetve az új szerzemény, a kislemezes Five is). Zárásként természetesen az örök kedvenc Mood klasszikusát, a Glow Burn Scream-et hallhattuk.

S végül jött a Premonition 13, ami engem szinte teljesen hidegen is hagyott, annyira untam. Sajnálatos módon még inkább előjött, hogy ezek a számok nem érik el sem a The Obsessed, sem a Spirit Caravan szintjét, legalábbis engem nem bírtak bemozgatni, még csak a bólogatáshoz sem éreztem kedvet. Igazándiból magán a gárdán sem láttam azt a kitörő lelkesedést, ahogy elővezették a számokat, semmi élet nem volt a színpadon, és a hallani-való is fokozatosan egyre érdektelenebbül áradt a hangfalakból (legalábbis én így éreztem). Csalódottságomban végül a Deranged Rock n' Roller után leléptem (még a Modern Man-t se vártam meg, pedig az kedvenc – bár lehet, nem is hangzott el). Értesüléseim szerint kihagytam egy dobszólót, meg a ráadásban „rágyújtottak” pár akusztikus balladára, tán még Motörheadre is. Nem igazán bántam meg, hogy elmentem, ettől függetlenül ha Wino újra hazánkba látogat, ott lesz a helyem. Csak legyen húzósabb, amit előad.

Premonition 13 (USA), Magma Rise, Sunday Fury
Budapest, Dürer Kert, 2011. december 8.

–-

Blog-szülinap (Stoner-blog Night az R33-ban)

Reméltem, hogy a csütörtöki csalódottságomat a stoner.blog.hu által szervezett születésnapi megmozdulás majd feledtetni tudja, bár némileg kételkedtem ebben a helyszín miatt. Az R33-ban ugyanis az ezt megelőző héten is ellátogattam a Groundhangok és a Concertphotos fesztiváljára, ami az igen gyenge hangosítás okán volt rossz (meg azért, mert az irdatlan csúszás miatt nem maradt erőm megnézni a Torn From Earth-t). Mivel ez az este kilenc(!) fellépővel zajlott, így azt már az elején tudtam, hogy képtelen leszek teljes körű beszámolót írni az eseményről. Mivel a már hat órakor kezdő Urania jelentette kíváncsiságom első számú célpontját, így az éjszakába hajló duhajkodást nem is bírtam végig energiával, ezáltal kihagyva olyan csapatokat, mint a Stonerdirt, a Barbears és a Fiktív (utóbbiról viszont még lesz szó).

Mindenesetre az Urania jól teljesített. Egyébiránt ez volt a banda legeslegelső fellépése, de ennek ellenére dögös, instrumentális „stonerkedésük” egészen kellemes perceket szerzett a nézőknek. Persze a színpadi jelenléten még van mit csiszolni, ettől függetlenül érdemes lesz rájuk a jövőben is odafigyelni.

Innentől viszont a színvonal és az érdeklődésem is egyre inkább fogyatkozott: a Head For The Sun még aránylag izgalmasan játszotta választott stílusát, viszont sem a Dűne, sem Spacedust, sem pedig a Burning Full Throttle nem tetszett (pedig utóbbi régóta érdekelt), kis túlzással a háttérvetítéseik izgalmasabbak voltak, mint a zenéjük. Utolsóként a Twin Cobra-t sikerült megnézni, akik viszont jól nyomták erősen basszusorientált muzsikájukat, egyetlen bajuk csak az, hogy a dallamos ének egyáltalán nem passzol ahhoz a túráshoz, amivel operálnak, valami morcosabb vokalizálás ideálisabb lenne (vagy akár instrumentálisan is élvezhetőbbet nyújtanának).

A blog harmadik születésnapja természetesen örömteli dolog, és bízom benne, hogy még sokszor lesz alkalmuk ebből az apropóból bulikat szervezni, de talán inkább a „kevesebb néha több”-elvét kellene követniük.

Urania, Dűne, Spacedust, Head For The Sun, Burning Full Throttle, Twin Cobra, Stonedirt, Fiktív, Barbears
Budapest, R33, 2011. december 9.
Belépőjegy: 500 Ft

–-

Clint Eastwood kar(iz)mája (Karma To Burn, Fiktív, Eejit Midget)

Hőn szeretett zenei stílusaim (doom, stoner, sludge) tehát két nap alatt igencsak visszavetették lelkesedésemet, így a Karma To Burn-re (KTB) hárult a feladat, hogy megmentse füstös riffekre vágyakozó énemet. Jelentem, a küldetés sikerrel zárult.

Mindez úgy, hogy lemezen sosem kedveltem igazán a KTB-t, kicsit unalmasnak találtam őket (bár a mostani alkalomra készülve megállapítottam, hogy legfrissebb albumuk, a V egészen hangulatos). Ennek ellenére az idén júliusban lezajlott A38-as fellépésük kapcsán barátaim körében tapasztalt dicséretáradat azt mondatta velem, érdemes próbát tennem a személyes találkozással.

Ez aztán szó szerint testet is öltött a Kék Yukban. A ruhatárba való lecuccolás után rögtön a merchpulthoz ballagtam, ahol a basszer, Rich a Clint Eastwood-pólómat látva széles vigyorral, elismerőleg mutatta fel hüvelykujját, s gyorsan meg is kért rá, hogy lefotózhassa. Kicsivel később aztán a gitáros Will is megtalált, s megkérdezte: miért cserébe lennék hajlandó nekiadni a pólómat. Mondtam neki, hogy ez sajnos nem lehetséges, mivel magam is szeretem mind Eastwoodot, mind a ruhadarabot (ezúton is köszönet Nagy Péter barátomnak, aki megajándékozott vele!). Ezt persze ő is megértette, bár láthatóan bosszús volt, egyetlen, „komoly” ajánlatomat (a gitárjáért megkaphatja) pedig meghökkenve és széles vigyorral utasította vissza. Azért emlékül készült egy fotó az esetről:

De lássuk az este zenei részét! A nyitó Eejit Midget-ről az egyetlen hallott szám alapján két dolgot tudtam megállapítani: egy, a gitáros csajszi ügyesen játszik és nagyon dögös; kettő, az egykor az Isten Háta Mögöttben basszusgitározó Pistinek nem kellene énekelnie, legalábbis dallamos részeket semmiképp.

A másodikként „érkező” Fiktív ezzel szemben a hétvége egyik legjobb koncertjét adta. Ahogy írtam, pénteken már nem vártuk meg őket az R33-ban, amit utólag már bánhatok, de ezt feledtetni tudta a szombati aprításuk. A trióban minden megvan, ami egy ütős fuzz rock/stoner rock bandához kell: jól kidolgozott szakállszerkezetek, remek dalok, nagyszerű énekhang, látványos és erőteljes előadásmód. A hangzás is nagyban segítette a srácokat, és a közönség is egész lelkesen fogadta az elhangzott nótákat. Fel volt tehát adva a lecke a Karma To Burn-nek...

...akik viszont lazán meg tudták ugrani a szintet, sőt: mindenkit elemeltek a földtől jó hetven perc erejéig. Mivel említettem, hogy lemezeiket nem nagyon hallgatom, így számcímekkel se tudok szolgálni (illetve az biztos, hogy a nyitónóta a 47 volt az új LP-ről), de talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy milyen hangulatot sikerült varázsolniuk egy basszusgitár, egy gitár és egy dob segítségével.

A hátsó sorokban állva a sound mondjuk nem igazán tetszett, kicsit kásásnak tűnt és egybemosódott, viszont ahogy pörögtek az ízesebbnél ízesebb szerzemények, engem is úgy kapott el egyre inkább a hangok sodrása, s hamarost az első sorokban találtam magam, míg végül be nem verekedtem magam középre, ahol – csodák csodájára – szépen és arányosan szólt minden hangszer.

Természetesen nemcsak én, hanem mindenki más is megőrült, veszett csápolás és headbangelés vette kezdetét (mondhatnám azt is, hogy mindannyian egyként üvöltöztük a dalszövegeket, csak hát azok itt nincsenek), ami majdhogynem végtelen kört generált: a tomboló tömeg lelkesedése egyre jobban feltüzelte a mosolygó zenészeket is, akik – mint egy szép nagy, tuningolt amerikai verda esetében – egyre magasabb fokozatba kapcsoltak, ami persze minket is további pörgésre késztetett. Nem is meglepő, hogy ráadást is kaptunk, aminek elérését azzal sikerült komolyabbá tenni, hogy a nézőteret és a színpadot elválasztó hordókat néhányan a „one more song!” kiabálásának ütemére kezdték el csapkodni. Jött is a bónusz, ami után mindenki legalább olyan boldognak és lelazultnak tűnt, mintha most szívott volna el egy nagy adag füvet.

Persze összehasonlítási alapom nincsen, nem tudom, ez a buli sikerült-e állatabbra, vagy az előző, de szerintem remek kis este volt ez, tökéletes zárása egy halom nagyszerű koncerttel teli évnek.

Karma To Burn (USA), Fiktív, Eejit Midget
Budapest, Kék Yuk, 2011. december 10.
Belépőjegy: 1500/2000 Ft

downer

Keresés

Archívum

Felhasználóknak

Linkek

CÍMKEFELHŐ