2011. 12. 26.
Így vadásszunk szarvasra, szereljünk roncs autót és fussunk a tengerhez
A cím kissé megtévesztő, pontatlan: az alábbiakban a szetukról lesz szó, mely népcsoport Észtország délkeleti tartományában él, és igen fontosnak tartja a vallási és zenei hagyomány ápolását, ami elsősorban a folklórban, az éneklésben csúcsosodik ki. A szetuk – kis túlzással – minden tevékenységükhöz énekelnek (ez részben az észtekre is igaz), az alábbi klip pedig számos mulatságos pillanatot okozott e poszt szerzőjének. Erős idegzetűek számára!
Mielőtt nekifogunk a rendkívül szórakoztató klip boncolgatásának, lássuk, miként is foglalja össze a szetukról való tudnivalót a Wikipedia. „A szetuk (seto) nyelvi-etnikai kisebbség Észtország délkeleti és Oroszország északnyugati részében. Többnyire magukat észtnek valló ortodox keresztények, akik nemcsak vallásukban térnek el a túlnyomórészt evangélikus észtektől, hanem néprajzi vonatkozásokban is. Nyelvüket, a szetut az észt nyelv nyelvjárásának is tekintik, de az ugyanabban a délkelet-észtországi régióban beszélt võro nyelvhez hasonlóan jelentésen eltér a sztenderd észttől. A szetuk száma világszerte mintegy tízezer. Zömük a gyengén iparosodott, erősen hagyományőrző Setomaa (Szetuföld) régióban él, amelyen Észtország (Põlva és Võru megyék) és Oroszország (Pszkovi kerület) osztozik. Észtország 1991-es függetlenedése óta a Szetuföldet kettévágó államhatár gyakorlatilag átjárhatatlan.”
Először 2009-ben találkoztam észtekkel a József Attila Kör műfordító táborában, ahol éjszakánként nem voltak restek népdalaikat előadni, ekkor ismerkedtem meg jókedélyű, pörgős előadásban a szetuk igen szórakoztató, szarvasvadászatot megörökítő nótájával, a Põdralaullal. A szinte egyetlen dallamívre épülő, cirkuláló-ismétléses, ráolvasásszerű észt folk énekek nagy élményt jelentettek a magyar vidéki éjszakában, s amikor még azon a nyáron az észt közszolgálati televízióban élőben követtem az észtek világraszóló Dalünnepét (amelyen a lakosság jelentős hányada részt vesz), megerősödött bennem a hit, hogy ez a népség tényleg elvarázsolt. Ez alkalommal természetesen úgy emlékezem meg róluk, hogy korántsem állíthatom, igazán mélyreható ismereteim lennének a témában, a gondolatmenetet ezért óhatatlanul szubjektívnek kell mondanom.
A Zetod névre keresztelt, igen fiatalokból álló, folkrocknak nevezett csapat 2005-ös indulásakor (észt informátorom szerint) meglehetősen népszerű volt Észtországban, alábbi debütáló klipjükkel versenyt nyertek, és a mai napig meglehetősen kedvelt fellépők. A Põdralaul enyhén diszkósított (de élőhangszeres) folkrock változatát tolják némi lakodalmas beütéssel, népi motívumokkal, így mindenki csak saját felelősségére kattintson a start gombra. A klip lényege, hogy „természetes közegben” kellett filmezni – hát meg is kapjuk.
Mielőtt nekifogunk a rendkívül szórakoztató klip boncolgatásának, lássuk, miként is foglalja össze a szetukról való tudnivalót a Wikipedia. „A szetuk (seto) nyelvi-etnikai kisebbség Észtország délkeleti és Oroszország északnyugati részében. Többnyire magukat észtnek valló ortodox keresztények, akik nemcsak vallásukban térnek el a túlnyomórészt evangélikus észtektől, hanem néprajzi vonatkozásokban is. Nyelvüket, a szetut az észt nyelv nyelvjárásának is tekintik, de az ugyanabban a délkelet-észtországi régióban beszélt võro nyelvhez hasonlóan jelentésen eltér a sztenderd észttől. A szetuk száma világszerte mintegy tízezer. Zömük a gyengén iparosodott, erősen hagyományőrző Setomaa (Szetuföld) régióban él, amelyen Észtország (Põlva és Võru megyék) és Oroszország (Pszkovi kerület) osztozik. Észtország 1991-es függetlenedése óta a Szetuföldet kettévágó államhatár gyakorlatilag átjárhatatlan.”
Először 2009-ben találkoztam észtekkel a József Attila Kör műfordító táborában, ahol éjszakánként nem voltak restek népdalaikat előadni, ekkor ismerkedtem meg jókedélyű, pörgős előadásban a szetuk igen szórakoztató, szarvasvadászatot megörökítő nótájával, a Põdralaullal. A szinte egyetlen dallamívre épülő, cirkuláló-ismétléses, ráolvasásszerű észt folk énekek nagy élményt jelentettek a magyar vidéki éjszakában, s amikor még azon a nyáron az észt közszolgálati televízióban élőben követtem az észtek világraszóló Dalünnepét (amelyen a lakosság jelentős hányada részt vesz), megerősödött bennem a hit, hogy ez a népség tényleg elvarázsolt. Ez alkalommal természetesen úgy emlékezem meg róluk, hogy korántsem állíthatom, igazán mélyreható ismereteim lennének a témában, a gondolatmenetet ezért óhatatlanul szubjektívnek kell mondanom.
A Zetod névre keresztelt, igen fiatalokból álló, folkrocknak nevezett csapat 2005-ös indulásakor (észt informátorom szerint) meglehetősen népszerű volt Észtországban, alábbi debütáló klipjükkel versenyt nyertek, és a mai napig meglehetősen kedvelt fellépők. A Põdralaul enyhén diszkósított (de élőhangszeres) folkrock változatát tolják némi lakodalmas beütéssel, népi motívumokkal, így mindenki csak saját felelősségére kattintson a start gombra. A klip lényege, hogy „természetes közegben” kellett filmezni – hát meg is kapjuk.
A szarvasvadász témához mi sem illeszkedik jobban, mint a fűben békésen üldögélő, fülét bájosan mozgató tehénke. A vidéki életképek – legalábbis délebbi szemmel – mintha a vidámabb Kusturicát idéznék: a boldog szetu fiatalok egy kiszuperált roncs Zsigába (?) próbálnak életet lehelni, halottnak a csók, gondolnánk, bár magam nemhogy azt nem tudom megállapítani, vajon benzint öntenek-e vizeskannából a roncsba, de azt sem, hogy az autóra emlékeztető szerkezetnek a tankja látható-e a felvételen. Mindenesetre a futó képsorokon a gyerkőcök igen nagy szakértelemmel próbálják feltámasztani e szocreál emlékeket idéző járgányt, miközben nem sajnálják az időt az erdei traktor-rallyra sem. Nyár van, zöldellő fák és északra adaptált lengedező zaphyr adják a környezetet a továbbra is nyugodtan pihegő tehénke és a technikai vívmányok harcba szólítása számára, s eközben mintegy ellenpontként a hagyományőrző élet szívet melengető képei úsznak be az egyetlen dallamra komponált ringatóra: szetu (illetve észt) népviseletbe öltözött asszonyok és lányok, fiúk és férfiak, egy varázsvilág karakterei, éppen csak a hegyes fülük nem látszik ki a sok haj közül. A tradíció szólamába újabb eltérő képsorok vegyülnek: egy modern bicikli hasít az erdei úton, majd egy gyerek jobbfajta motoron repeszt, gépek és emberek, fiúk és hobbijuk megférnek a díszes meseruhákkal. Végül a roncs Zsiga is életre kel, szeli a mezőt, ezúttal szürreális mackónadrágba öltözött hőseink futnak, lendületesen tolják a járgányt, felpattannak a küszöbre és száguldanak – a szarvaslakoma később jól fog esni.
És gúnyolódni tilos – mondja a vers, nekem pedig annyi még a dolgom, hogy megjegyezzem: az általam a meseszerűség és az ironikus szürrealitás attribútumaival átértelmezett-fikcionált kisfilm és zene természetesen csupán a saját szememben meseszerű és szürreális, és még csak az sem állítható, hogy mindez nem vonatkoztatható valamennyi folk kultúra összes, idegen tekintet általi pillantásának eseményére.
De hogy árnyaljam a képet és a benyomást, nézzük végig az állítólag most menő észt Greip zenekar a capella-hagyományokat idéző, de jóval modernebb köntösbe bújtatott folk anyagát. A professzionálisabb képi világ és zenei alap, valamint a reflektált fikció (a szép lány a tengerparton mintha álmodná a rá zúduló éneket, s északi természeti tájakon fut üldözői elől) új keretbe helyezi a hagyományt, miközben a tradícionális dallamvilág nagyon is erőteljesen érvényesül.
Zárásként pedig íme a szarvasvadász dal, a Põdralaul magyar nyerse:
Lätsi vällä kaema Mentem ki nézelődni
Näie põtra põllu pääl Láttam egy szarvast a szántón
Suurta sokku söödö pääl Nagy bakot a parlagon
Lätsi tarrõ tagasi Visszamentem a házba
Võti püssä pütü päält Felkaptam a puskát a hordónál
Taba taari tõrdu päält Nyílpuskát a söröstömlőről
Lätsi vällä tagasi Megint kimentem
Pani paugu põdrale Lőttem a szarvasra
Suure paugu sokulõ Nagyot lőttem a bakra
Põder sattõ põlvildõ A szarvas térdre rogyott
Sokk tuu sattõ sällüldõ A bak a hátára esett
Tsupariki-tsuptsiki-kaalina, kaalina-malina….
Boldog Karácsonyt és kellemes vakációt minden olvasónknak!