2012. 01. 04.
Füstbe ment terv (Kilian: Bohém erdő)
Tavaly november körül jelent meg a budapesti Kilian zenekar bemutatkozó anyaga Bohém erdő címmel. A négyszámos demó a hazai zenehallgatók körében minden bizonnyal könnyedén megtalálja a rajongóit: húzós, hangulatos, stoneres grunge muzsika, karakteres énekhang által közvetített magyar dalszövegekkel.
Maguk a tagok egyébként nem ismeretlenek a pesti undergroundban, hiszen korábban olyan csapatokban fordultak meg, mint a Nils, a Képzelt Város, a Siniak vagy a Kanagawa, így az az unalomig ismert fordulat is megállja a helyét, miszerint „a srácok hiába fiatalok, nem ma kezdtek el muzsikálni”.
Maguk a tagok egyébként nem ismeretlenek a pesti undergroundban, hiszen korábban olyan csapatokban fordultak meg, mint a Nils, a Képzelt Város, a Siniak vagy a Kanagawa, így az az unalomig ismert fordulat is megállja a helyét, miszerint „a srácok hiába fiatalok, nem ma kezdtek el muzsikálni”.
Mindez meg is hallatszik, mivel jól felépített szerzeményekről beszélhetünk. A nyitó Kifolyni kész bluesos hangulatával hódít, wah-os főtémája szépen beleül a fülbe, és az egész jól harmonizál a szomorkás szöveggel. Utóbbi esetében azért nem árt két dolgot megjegyezni: az egyetlen egyszer felbukkanó „csúnya” szót (kibaszott) valahogy el kellene felejteni, túlságosan is kiüt a szófolyamból (úgy, mint itt a kritikában). A másik probléma pedig a kissé túlzásba vitt költői szabadság: „Mert ilyen ez a kósza vér,/Ami megtölti a testben az ért'” – no, az ilyesmi még Petőfi meg Arany esetében is problémás, jelen esetben meg rontja az összképet. Az alterockos („magyarul” mondva: indie-s) címadóban szerencsére nincsenek efféle gondok, sőt, a refrén egészen ügyes összefolyó soraival (az énekes György Imre hangja is akkor a legjobb, mikor kicsit jobban kiereszti a karcos orgánumát). A refrén egyébként az utolsó, Nevetünk című tételben is tetszetős, de a Félreeső helyekben is vannak emlékezetes sorok, elég ha csak az 1989-es Batmanből vett Joker-idézetre gondolunk („Táncoltál már az ördöggel sápadt holdfénynél?”). A Félreeső helyek egyébiránt leginkább a Quimby-t juttatja eszembe kissé bizarr és pszichedelikus témáival. A Nevetünk pedig (az én értelmezésemben) egyfajta médiakritika, amely arra világít rá, hogy kiüresedetté, zombivá válhatunk, ha nem nézünk a dolgok mögé, de ugyanúgy mi is agyatlanná alakíthatjuk az embereket, ha megvan rá a közvetítő közegünk (l. valóságshow-k, celebek).
A hangzás (Abnormal stúdió) egyébként meglepően jó és kellően arányos: az apróbb részletek, effektek ugyanúgy ügyesen simulnak a hangképbe, mint a zúzósabb riffek, de emellett a basszusgitár finomságai is kijönnek.Ezzel együtt hozzá kell tennem, hogy a Kilian nem kimondottan az én zenémet játssza. Bár jó ez az alter-stoner-grunge kevercs, de az utóbbi sosem állt túl közel a szívemhez, az alter muzsikákat se különösebben csípem (egy-két kósza kivételtől eltekintve), a stoneres, elszállós részek pedig kellemesek, de azért nem harapják le a fejemet (ami nem is feltétlenül cél). Érzület alapján mondjuk egy füstös jazz-blues klubba tudnám elképzelni ezeket a dalokat, a gond csak az, hogy jogszabály szerint efféle „ködös” jelzővel ellátott műintézmények már nem létezhetnek.
Az anyag mellesleg szabadon letölthető innen.
www.facebook.com/kilianband
soundcloud.com/kilian_zenekar
downer
Kulcsszavak:
Kilian