Noha a jelenleg Dél-Amerikában turnézó stockholmi octet harmadik lemeze ma jelent meg hivatalosan az öreg kontinensen és az Egyesült Királyságban, már jó egy hónapja hozzáférhető a szemfüles zenerajongók számára. A "Pandora
papírdísze" címet viselő zenemű rögtön az idei megjelenésű kedvencek élvonalába került, mihelyt meghallgattam. A kanadai
Unexpecten (és talán a japán Sighon) kívül kétségtelenül a Diablo Swing Orchestra az a formáció, mely a különböző zenei műfajok fúzióját oly könnyed eleganciával, szórakoztatóan viszi véghez az utóbbi évtizedben, hogy képtelenség nem a hatása alá kerülni. Én már a 2006-os
The Butcher’s Ballroom lemezük óta próbálom különböző zenei érdeklődésű ismerőseim figyelmébe ajánlani a társulatot – ehhez a jazz, a swing, az opera, ezek avantgarde testetöltései, a komolyzene, az experimentális underground, az elektro-vircsaftok, a vurstli-muzsikák, a pop- és metálzenei komponensek kellő lehetőséget biztosítanak. Persze a kompozíció helyett katyvasz is előállhatna – ám erről itt szó sincs. A stíluskavalkád ízlésesen szövi egybe/egységbe a különféle zenei kultúrák gyöngyszemeit: a
Mass Rapture-ben például az idén kiváló dupla albummal visszatért Moonspell-szerű teatrális dark/gót vonal a kelet-európai, balkáni fúvós muzsikákkal ötvöződik, míg aztán a progos kemény metálriffek meg nem jelennek, de csak hogy utat nyissanak a közel-keleti dallamoknak. Mindegyik dal külön-külön egy-egy földrajzilag is leképezhető zenei utazást valósít meg. Akár fiktív világokba is (halld a
Black Box Messiah rajzfilmhangszerű kórusait), de elzarándokolhatunk a viszonylag új műfaj, a space-thrash területeire (
Exit Strategy of a Wrecking Ball) is. Az pedig, ahogy Annlouice Loegdlund az
Aurorában előad egy komplett áriát, vagy az
Of Kali Ma Calibre-ben egy orosz hazafias-hősies szólóénekbetétet (à la Leningrad Cowboys; melyet egy deathes zúzás követ), még a műfajtól ódzkodókat (
including me) is meggyőzi ezen elemek idevalóságáról, nagyszerűségéről.
Candlelight Records, 2012. május 22.