2012. 06. 03.
Horrorra virradva (Denial of God koncert a Kék Yukban)
Valódi kultuszzenekar lépett színpadra a hétvégén a budai Kék Yuk pincemélységű terében. A magyar előzenekarok szombati sokasága miatt a dán kvartett végül már vasárnap csapott bele húrokba. Persze ez a kivéreztetésnek ható várakoztatás semmit nem von le a Denial of God előadói, zenei kvalitásából, csupán jobb lett volna frissebben hallgatni őket, s kevésbé megfáradva a kitartó posztolásban. A horror-black underground nagymesterei igazi időutazásban részeltették a rájuk összegyűlt mintegy 150-180(!) fős közönséget: a 90-es évek eleji, általunk akkor soha vagy csak részint (főleg képzeletben) tapasztalt ős-black metálos hangulattal bűbájoltak – mégis csuda aktuálisan.
Viszonylag megnyugodtam, mikor a koncert napján az "esemény" Facebook-oldalán részletes időbeosztást találtam az est fellépőinek sorrendje mellett. Hiába, no, gondoltam, azért a kiszámíthatóság, a közönség igényeinek figyelembevétele már a honi underground szférában is gyökeret tudott ereszteni. Különösen fontosnak tetszett ez annak tükrében, hogy azon munkavállalók körébe tartozom, akiknek a szombat is munkanap, ráadásul egészen este kilencig. Így biztos lehettem benne, hogy az általam különben szeretett budapesti LIMB FOR A LIMB death/grind produkciójáról lemaradok, ellenben az est "sötét fénypontja" a 23 órai kezdéssel még korrektnek tetszik. Nem így lett.
Fél tíz magasságában, amikor beestem a budai klubba, még bőven a szegedi black metalos szegedi LEPRA mocorgott a színpadon. A csapat éppen hangulatot keltett, bár nem éppen olyat, amilyennek én örülni tudnék. Ódon, lanyha gitárszellők eregetése a légben, maszatolás, a mikrofonba való kuvikolás. Már a 2010-es demójuk, a Wounds of Past Centuries sem nyerte el a tetszésem. Most is azt gondoltam: arcfestésben erősebbek, mint a zenében.
A zalai death kompánia, az AGE OF AGONY akkor állt színpadra, mikor az előzetes kiírás szerint már lefelé kellett volna jönniük onnan. No, erő még volt bennem, kedvelem a zenéjüket, bár az utóbbi, 3. lemezüket kevésbé tartom izgalmasnak, de hátha koncerten ennek erényei is megmutatkoznak, biztattam magam. Sajnos teljesen sikerült elrejteni a keverősnek a gitárt, a basszus szólt, mint állat, ahogy az ütemező cséphadaró is Kovács Balázs részéről, de bántóan üresjárat uralta a gitársávot, számomra így kevésbé élvezhetővé téve a koncertet. Teszem hozzá: a srácok nem is szántják föl a színpadot, hangkeltésen kívül nem történik ott semmi, ami most pedig jól jött volna, hogy a színpad előtt tartson…
Értetlenséggel vegyes csodálkozással konstatáltam a mosonmagyaróvári CASKETGARDEN jelenlétét ezen az estén. Sem zeneileg, sem "undergroundilag" nem illettek a felsorakozott csapatok közé. Persze ennek a kijelentésnek a kanonikus, ideologikus háttere nem az én találmányom, inkább a magát elitnek betudó közösséggé, ami a fővárosban, s elszórtan vidéken önmagát black/death metal undergroundként definiálja (kb. 80-150 fő). Ebben a közegben a CG mainstreamnek hat: nemcsak az ismertsége miatt, valamint 4 kvalitásos nagylemeze okán, de legfőképpen az At the Gates/In Flames-féle "softabb", "poposabb" metálzenéjük idegensége folytán, mely a zajos, primkóbb, ösztönzenék között furán hat.
Jósolni lehetett, be is vált, mikor belecsaptak a húrokba, a közönség 90%-a tüntetően elhagyta a klub területét, s a hűvös időjárási viszonyok ellenére is kint cigarettázott, semmint a CG-t el kelljen viselnie. Nem könnyű helyzet, de az este ozzys pólóban remeklő Tóth Balázs (Csutak István gitáros ’84-es Terminátor/Schwarzi pólója is old school-hatású volt) és zenekara hihetetlen szimpatikus és lendületes módon vette az akadályt. Míg az AoA-nél a túl sok basszust emeltem ki, addig a thrasherek basszusgitár nélkül álltak a deszkákra – "fosik a bőgős, holnap megírja a Blikk", kommentálta a hiátust a frontemberek gyöngye, Cseh István, aki igazán kitett magáért, szinte védjegyszerű fehér atlétatrikójában. Mászta a kordonként szolgáló olajoshordókat, David Lee Roth-ként csavarta testét, ugrált, már amennyire az alacsony plafon miatt ez lehetséges, bíztatta a pár fős közönséget. S lám a dallamok, a kitartás, a jólhangzás egyre-másra csalta be az embereket a koncertterembe. Elégedetten bólogató fejek gyűltek a színpad elé, Istvánnak volt kinek megköszönnie a számok után a tapsot. Le a kalappal a zenekar előtt! Az éj hősei voltak aznap.
A dán bandát a Fodor László írta és szerkesztette Stygian Shadows fanzine ismertette meg velem. Elképesztő, hogy már több mint 20 éve úgy vannak jelen a színtéren, hogy főleg demók, EP-k tartoznak a portfóliójukba. Kivételt a 2006-os The Horrors of Satan nagylemezük jelent, illetve a most júliusban megjelenő új Death and the Beyond. Kicsit furcsa is volt, hogy a lemezmegjelenés előtt indultak turnézni, s így az album sem volt kapható az egyébként korántsem földalatti árakkal dolgozó merchpultnál. Persze kedvcsinálónak is fel lehet fogni a mostani fellépéseiket.
Nos, főként zenéjük fogott meg: mintha a honfitárs King Diamond teatralitását, hangulatteremtő erejét, metálos megszólalását elegyítenénk a black metal 90-es évek eleji második hullámának szemléletével, zenei megoldásaival. S nem hagyható ki a Black Sabbath, a Bathory hatása sem a felsorolásból. Tehát horrorelemekkel tűzdelt black metalként írható le a muzsikájuk, ami, ha belegondolunk, épp most lett mainstream olyan bandák által, mint a Ghost, a Blood Ceremony, vagy az In Solitude…
A DENIAL OF GOD minderről nem vett eddig sem tudomást, ezután sem fog. Saját utat mélyítenek, jottányit sem térnek el ettől – nagyon szimpatikus módon. S persze színpadiasan is. Tkp. erre voltam kíváncsi, mikor éjnek évadján végre, éjfél után 20 percig vártam a koncertjük kezdésére.
A társulat kifestve érkezett, s színházi előadásra készült. A gitáros és az énekes-előadó alapítótag, a dobos már több mint fél évtizede tart velük, a fiatal basszersrác volt a banda Benjáminja. Az intro már megadta, funkciójához hűen, a hangulatot a Marduk kíméletlen őrlése és az akár akusztikus, lassú, 70-es évekbeli Sabbathot, 80-as évekbeli Mercyful Fate-et idéző, ezeket váltogató, első hallásra kaotikusnak tűnő dalokhoz, amiket az Ustumallagam név alatt szereplő énekes nagy vehemenciával adott elő. "Jó estét, Budapest"-tel köszöntötte a híveket, villázott, gesztikulált, folyamatosan bíztatta a rajongókat, celebrálta a – stílusosan szólva fekete miséhez hasonlítható – produkciót, melynek jellegéhez, hangulatához a logójuk díszítette molinó és pár lobogó lángú gyertya is hozzájárult. A hangzás kielégítő volt, a hangerő viszont túl sok egy ekkora légtérhez képest, az elején még némi torz sípolás is karcolta az ember fülét, de aztán elsimultak a ráncok, a hanghullámok pedig tovább sűrűsödtek. Láthatóan mindenki jól érzete magát, jól szórakozott, örült, hogy ott lehet…
…ha a fáradtság nem gyűrt volna maga alá, a meglévőnél is jobban élveztem és értékeltem volna ezt az igazán várt produkciót – s tovább is hallgattam volna, mondjuk: végig. Azonban nem hiába énekelték meg a fekete halált, legyőzettem az álmosság által, így erőfeszítésem dacára, viszont gondolva a hazaút koncentrációt igénylő hosszúságára, bő 40 perc után feladtam. Puhány vagyok, beismerem. A Svoid rajongóinak meg külön tisztelet.
RIP
Denial of God (DK), Casketgarden, Age of Agony, Lepra
(Limb For A Limb, Svoid)
(Limb For A Limb, Svoid)
Budapest, Kék Yuk, 2012. június 2.
Belépőjegy ára: 2700 Ft
http://www.facebook.com/denialofgod
http://www.denialofgod.net/
Kulcsszavak:
horror, black metal, Denial of God, Lepra, Age of Agony, Casketgarden, Limb For A Limb, Svoid