Az eddig bejáratottnak tűnő módszert (egyik évben az USA-ban, másik évben Európában turnézás) idén megtörő philadelphiai Rosetta a tavalyi körút után ismét az öreg kontinensre látogatott, s szerencsére hazánkat sem kerülték el: július 11-én újra a Dürer Kertben mutatták meg magukat a magyar közönségnek. A tettestársak ezúttal a szintén amerikai Kings Destroy és a helyi Torn From Earth voltak.          

DOWNER: Ahogyan azt RIP a Cephalic Carnage-beszámolójában említette, ezen a napon a bőség zavarával küzdhettek a gitárzenéket kedvelők. Számunkra azonban már hónapokkal korábban sem volt kérdés, hogy a Rosettát fogjuk választani: fodorpe most először láthatta őket, én pedig a tavalyi, igen jól sikerült, tündérgyáras buli után egyértelműen vágytam az ismétlésre.

Szerencsére Milán, a Bálványvér Booking főnöke (köszi az interjúlehetőséget!) most is nagy lelkesedéssel szervezte meg ezt a koncertet, amin érződött is, egy rajongó segítette elő azt (immáron harmadjára), hogy a többi rajongó is az egekbe (stílszerűbben: az űrbe) emelje kedvenc zenekarát. Mindez aztán valóban emlékezetes módon történt meg, de előbb lássuk az est másik két fellépőjét.

Régóta vágytam már rá, hogy újra elcsípjem élőben a pesti Torn From Earth-t (TFE). Először a Shrinebuilder vendégeként nyílt alkalmam találkozni velük, akkor azonban még azt kellett megállapítanom, lemezen erősebbek, mint koncerten. Azóta viszont a gitáros/énekes Viktor körül teljesen kicserélődött a tagság, s ténykedésüket már egy fél, rosszul kihangosított R33-as bulin meg is tudtam tapasztalni, de reméltem, lesz ennél örömtelibb találkozásunk is. A nemrég új EP-vel jelentkező brigád aztán a Rosetta előtt mutathatta meg nekem (és a szépen gyűlő többi embernek), hol tartanak jelenleg. Az énektémákat a felvételeken sem érzem mindig erősnek, ez a koncerten szintén nem tartozott a pozitívumok közé: időnként kicsit hamiskásak voltak a három torokból is szóló üvöltések. Mindezt csak azért érdemes kiemelni, mert zeneileg viszont roppant erős, amit a csapat művel, épp emiatt talán nem is kellene annyira erőltetni a vokálokat. Bár ezúttal a gitárok kissé halkan "dörrentek meg", azért kellően érdekes előadást kaptunk, amelyben biztosan helyett kapott a nálam első számú favorit Withheld Breath és a szintén zseniális Lost and Found, de egy vadiúj nótát is elnyomott az négyesfogat, plusz az első EP The Endjét is, némileg átstrukturálva. Szerencsére már színpadon is izmosabb a teljesítményük (mostanság elég sokat koncerteztek, ami természetesen nagy segítség), és a sludge-os, helyenként Neurosist idéző muzsikájuk is remek.
 

Bár zeneileg kicsit talán kilógott innen a New York-i Kings Destroy, azért ők is szépen helyt álltak, s a közönség is lelkesen fogadta a stoner brigádot. Az eddig egyetlen lemezt kiadó együttes tipikusan olyasmit játszik, ami bár albumon hallgatva nem túl innovatív, élőben annál inkább beszippantja az embert. Az meg már a buli előtt is nyilvánvaló volt, hogy a srácok nem fogják levetkőzni hardcore-gyökereiket (a gitárosok, Chris és Carl az ismert NYHC-bandában, a Killing Time-ban is érdekeltek). A HC-s lendület némileg megmosolyogtatóvá is tette a showt, olyannak tűnt az egész, mintha egy kiöregedett banda próbált volna meg hardcore-t játszani, csak már nem bírták volna felpörgetni a tempót (slow motion hardcore). De ez nem vett el semmit a közel egy óra értékéből, sőt, igen jó hangulatot varázsoltak a tagok a kisterembe – a mosolynál maradva érdemes megemlíteni az énekes Steve direkte kihangsúlyozott, narancssárga pöttyökkel tarkított fehér zokniját. A műsor főleg a 2010-es And the Rest Will Surely Perish-re koncentrált, de persze az azóta eltelt két esztendőben írt számok közül is elővettek párat. Egy szó mint száz, aki az itthoni csapatok közül jó viszonyt ápol a görbeházi Bearfooddal, annak a Kings Destroy ingyenesen elérhető anyaga is ott kell figyeljen a merevlemezén.
 

FODORPE: Füldugó 1 - kezdjük kitérővel! Ha kis hazánk közlekedési eszközein dívó kommunikációs szokásrendből kellene társaslélektani diagnózist fölállítanom, nem lenne különösebb okom a derűlátásra. Tudhatjuk, hogy "az írás nélküli törzsi társadalmakban a kommunikáció elsősorban a fennálló szolidaritás próbájaként szolgál, tehát az összetartozást, a jóakaratot és a békülékenységet tanúsítja. Aki hallgat, gyanús, veszélyes benyomást kelt – mintha gonosz szándékai volnának, amelyekről nem tudna beszélni." (Niklas Luhmann) Úgy hírlik, társadalmunk már rég maga mögött hagyta az elsődleges szóbeliség korszakát, s ha így van: csöndben lenni nyilvános térben talán már nem gyanús. Nos, ehhez képest az is bolond, aki szabad hallójáratokkal abszolvál egy utazást Magyarországon. A vonatúton semmi különös, csupán a szokásos magányos emberek, akik kihasználva az adódó lehetőséget csak mondják és mondják: nyugdíjas úr a telefontársaságok cselvetéseit ecseteli akadozó szókinccsel, de annál kitartóbban; odébb nyugdíjas asszony a közelgő végítéletről tart korántsem rögtönzöttnek ható, órákat kitöltő előadást; már nem is oly kisgyermek, aki csak a fortissimót ismeri, s édesanyja, aki túl fáradt ahhoz, hogy erre figyelmeztesse; a villamosra még föl sem szálltam, amikor hallom, hogy egy asszonyság mit ad isten a kommunizmust sírja vissza fönnhangon a legkevésbé sem reflektált társadalomtörténeti érveket hangoztatva. Tanulság: füldugó nélkül egy tapodtat sem!

Füldugó 2 – a hangorkánban. A 2008-as Death Angel-koncertre egy baleset miatt lyukas dobhártyával voltam kénytelen érkezni, akkor orvosi tanácsra, azóta puszta belátásból mindig van nálam némi hallójárat-védelmi alkalmasság. A hangerő ugyanis a legtöbbször egyszerűen túl sok, nem hozzáad, inkább elvesz, s én inkább így veszek el belőle, hogy a kevesebb több legyen.

A Dürerbe tartva értesültem arról, hogy a nagyteremben ingyenes Special Providence-koncert lesz. Bár nem vagyok kitartó követője a hazai jazz-rock meghatározó kvartettjének (ez föltétlenül hiba a részemről), amit ismerek tőlük, azt sokra becsülöm, így mód felett megörültem, hogy a kisteremben zajló underground izzás szüneteiben lesz módom megnézni, élőben hogyan teljesítenek. Mivel a SP a TFE előtt kezdett, én is velük kezdtem: már az első percekben meg lehetett állapítani, hogy kifejezetten sokan kíváncsiak rájuk, a közönség túlnyomó része értője ennek a fúziós muzsikának, s azt is, hogy a hangzással sincs semmi gond. Ha az ember néhány dal után nem kezdett el olthatatlan vágyat érezni az iránt, hogy Kertész Márton most már tényleg lépjen bele a torzítóba, s következzék valami direktebb és durvább zenei téma, akkor aligha lehetett bármiféle hiányérzete a SP-t hallgatva. Nálam ez a vágyakozás egyre erősebb lett, így irány a kisterem, ahol épp kezd a TFE. Előbb közép-szélen igyekeztem harcolni a decibelekkel, majd miután alulmaradtam, hátrahúzódtam közvetlenül a keverőpult mellé, ahonnan élvezhetőbb vált a honi sludge banda hangorkánja ("passzírozós témák, málházós riffek" és a többi). A legutóbbi EP-jük engem is meggyőzött, s a fellépésük is rutinról és elhivatottságról tanúskodott. A közönség első soraiban a Rosetta üvöltője, Mike szintén bőszen bólogatott – nagyjából én is addig bírtam, amíg ő, s amikor már kevesebb direkt témára s némileg cizelláltabb megoldásokra vágytam, visszamentem a nagyterembe. Itt töretlen lelkesedéssel, irigylésre méltó profizmussal s egyre enthuziasztikusabb közönségtől támogatva zenélt a SP. Mivel a Kings Destroy nem nyert meg magának lemezen, az amerikai stoner banda helyett maradtam a magyar jazz-rocknál.

DOWNER: Kevés külföldi előadó van, amelyet sikerült már több alkalommal is megtekintenem élőben, hirtelen csupán két gárda jut eszembe: a Down és a The Dillinger Escape Plan. Ehhez a nem túl népes táborhoz csatlakozott most a Rosetta, akik – hasonlóan a New Orleans-i mesterekhez – mind a két esetben kitörölhetetlen élménnyel gazdagítottak (a TDEP másodjára csak amiatt nem, mert az első alkalom az A38-on hihetetlenül magasba emelte a lécet). Tavaly egyedül a befogadás módja esetén ütköztem problémákba (a Tündérgyár keskeny színpada előtt túl nagy volt a zsúfoltság, hátrébb állva pedig a fények villództak zavaróan), ezúttal minden jól működött. Persze egy efféle banda esetében mindig felmerül a kérdés, vajon a hátrébb húzódó szemlélődő avagy az első sorokban acsarkodó magatartás a jobb módszer, de az biztos, hogy mindkét megoldásnak meg lehet találni a szépségeit. Magam az utóbbi mellett döntöttem, s nem bántam meg. A koncert előtt sikerült interjút is készítenem a srácokkal, ahol meg is kérdeztem, inkább hardcore vagy inkább metal bandának tartják-e magukat. Az énekes Mike határozottan előbbi mellett tette le voksát. S valóban: élőben, főleg neki köszönhetően, igen erőteljes a HC-s hozzáállás. Frontemberként végig a közönségbe hajolva irányította a bulit, egyszer be is mászott közéjük, sokszor pedig benyújtotta a mikrofont az extázisban izzadó rajongóknak (a Release David által hozott dallamos soraihoz magam is hozzátettem némi fals óbégatást). Múltkor nem nyílt alkalmam komolyabban is megfigyelni a dobos Bruce játékát, most azonban lenyűgözött, hogy szinte nem akadt olyan pillanat, amikor ne járt volna fel-alá a keze, hihetetlenül színesen alapozta végig a dalokat. A nóták a setlist.fm-et korábban vizslatók körében nem okozhattak nagy meglepetést: most is főleg a legutóbbi nagylemez, az A Determinism of Morality adta a gerincet (a címadó, az Ayil, a Release és a Je N'en Connais Pas La Fin is elhangzott), emellett a legfrissebb, Juniusszal készült splitről is elnyomták a TMA-3-t, illetve a Wake/Lift-ről a Wake-et. A zárást az Ayil jelentette, amely után a négyes a lelkes visszatapsolás ellenére bocsánatot kért, s hullafáradtan levonult a színről (Bruce lentebb említett blogján erről meg is emlékezik). Nincs is mit hozzátenni már ehhez: zseniális volt, várjuk őket vissza.
 

FODORPE: A Rosetta köszönhetően Milán áldozatkészségének és kedvességének jóformán hazajár Budapestre – a koncertszervező fáradozását meghálálva közel telt ház előtt lépett föl az általunk itt a blogon sokat és leginkább post-metalként emlegetett négyes. Írtunk már róla, hogy a banda nem szereti ezt a műfaji besorolást, s inkább a "metal for astronauts" jelzővel illeti önmagát. A szerda este engem föltétlenül meggyőzött arról, hogy ez utóbbi címke a találóbb: ez a zenekar ugyanis, ha az éneket levesszük, sokkal (s egyre) közelebb áll pl. a katalán Exxaxens space rockjához, mint a Neurosis elborultságához. Mike Armine karaktere és üvöltözése ehhez az űrzenéhez ad egy nagyon határozott és rokonszenves HC-attitűdöt (gesztusai úgy hitelesek, hogy láthatóan már rögzültek, s így szinte mindig önmaguk idézeteként is hatnak). Kétségtelen, hogy a Rosettát lemezen hallgatva is kitűnik a zenének ez a kétarcúsága – azért, hogy a pesti koncerten kevésbé a finom zenei megoldások, s inkább a post-HC jelleg dominált az énekesen túl Bruce McMurtrie erődobolása (technikás és fifikás, de ahogy szokás az undergroundban: teljes karból és soha nem csuklóból) és a hangerő volt a felelős. Számomra ez leginkább a legutóbbi nagylemezük címadó dalának fülbemászó basszusfölvezetőjét hallgatva vált egyértelművé: míg a lemezen ez a téma a kitörni készülő vihar előtti csönd hatását kelti, a koncerten már ez is része volt a viharnak. Nem baj ez persze, mást kapunk otthon, s mást a koncerten, ezzel együtt is szívesen megnéznék egyszer egy olyan Rosetta-koncertet, ahol a zenekar hangképének mind a két arca megmutatkozhatna (az Isis a Dieselben pl. ilyen volt, s a tegnap is csúcspontnak bizonyuló Wake nem kevés termékeny Isis-hatás visel magán), s ahol a dinamikai építkezésnek több tere nyílik (ezt talán játékstílusukból következtethetően David Grossman basszus- és J. Matthew Weed gitáros sem föltétlenül bánná). Mindez persze inkább csak afféle öreguras töprengés, melynek meggyőző ereje eltörpül a mellett az underground eltökéltség mellett, amellyel a Rosetta újra és újra nyakába veszi Európát, érdemes ehhez belepillantani a dobos turnénaplójába, engem az a kép, amely a Milán által nekik hozott házi kosztot örökíti meg a zenekari öltözőben, kifejezetten meghatott, s újfent meggyőzött az underground éthosz fontosságáról.

Rosetta (US), Kings Destroy (US), Torn From Earth
2012. július 11., Dürer Kert
Jegyár: 2000/2500,-

www.facebook.com/rosettaband
www.facebook.com/KingsDestroy
www.facebook.com/TORNFROMEARTH