2012. 10. 06.
Új mértékegység (Nashville Pussy koncert a Club 202-ben és némi RotMR a Dürerben)
Amikor kiderült, hogy jönnek az atlantai rockerek, teljesen megvidámodtam: debütalbumuk, a Let Them Eat Pussy 1998-ban sokat forgott a lejátszóban, csakúgy, mint legutóbbi tekerésük 2009-ből, a From Hell To Texas. A közte kiadott három stúdiólemez sem rossz, ámbátor az életművük sikerültebb része egy dupla válogatáslemezre ráfér. Esszenciájuk amúgy is a koncert, az élő fellépés, a show-műsor. Nem volt hát vitás, ott helyem a budafoki klubban, ami a nevén kívül semmit nem változott a mostani tapasztalat alapján.
(Legutóbb a Primordial azon koncertjén voltam itt 2006 tavaszán, amikor a Moonsorrow-val és Mourning Beloveth-tel játszottak egymás után, szóval nem most volt.)
Némi izgalmat okozott, hogy az általam kedvelt Room of the Mad Robots (RotMR) is aznap tarja lemezbemutató koncertjét a Dürer-kertben (épphogy csak említem a Mayhem Kék Yuk-béli fellépését is). Ádázul vizslattam naponta a Facebook-eseményoldalakat, hátha egyeztetni tudom a két programot… S lőn, 21 órára volt kiírva az amcsi kvartett, 22.30-ra a magyar ötös. Ha kések ez utóbbiról egy csöppet is, nem olyan nagy baj, gondoltam, csak legyen pontos a kezdés mindenhol!
Persze a Nashville Pussy (NP) előtt és után is volt fellépő a Fehérvári út végén, de nem érdekelt egyik sem. Kilenc előtt pár perccel érkeztem, s a koncert ráadásblokkja után mosolyogva távoztam. Az amerikai négyes lehengerlő volt, bár érzésem szerint olyan 60-70 százalékon dübörögtek. Kiállásuk szuper, ez adja legfőbb vonzerejüket: a basszer és a szólógitáros is nőnemű. S itt álljunk meg egy szóra: ha az SI-mértékegységrendszert valaha is kiegészítik, a nőnemű rock and roll gitáros alapegysége nem lehet más, mint Ruyter Suys! A hölgy mindent tud a rockgitárosok mozgáskultúrájáról, de persze a hangszerét sem mutatóba használja, ahogy az énekes Blaine jobbára. Igazából Ruyter viszi el a show-t, ő vonzza a szemeket, s persze gitárjának hangjai a füleket.
Az NP zenéje alapból a kocsmából nőtt ki, a glames stadionrockba fulladt bele, majd visszatért az origóhoz: gazdag vokálok, délies hangzás, bluesos háttér, néha metálos felhangok. Ruyter példaképei között Angus Young biztos ott leledzik, már csak a Gibson SG miatt is!60 percet plusz két ráadás számot nyomtak (egyik a Nut Bush City volt, a másik refrénje meg így hangzott: "Go motherfucker, go!"), egy pillanatra nem unatkoztam, csípőből kirázták a hölgyek a ritmust, a dobos Jeremy joviálisan tolta az ütemeket (néha az volt az érzésem, belső mozizik), a hang- és frontember Blaine (Max Cavalerához hasonlóan) inkább csak mutatóba vette nyakába és jócskán megfakult Defenders of the Faith-es Judas Priest-pólója elé a gitárt, hogy alkalomadtán dúsítson a hangzáson. Érdekes volt, ahogy a műsor vége felé amolyan AC/DC-s Let There Be Rock-szerűen bemutatta a zenekart (ennek ellenére sem tudom, ki volt a basszerlány, szerintem nem Karen Cuda). De a legesleglényeg, hogy ízelítőt kaptunk az amerikai kocsmai muzsikák mindennapjaiból, ráadásul olyan díszletben, ami még ment is hozzá, igaz, koncerteseményként prezentálva, de az értelmesebbje, és aki nem sofőrködött az bizony csapolt sörrel a kezében, a pultot támasztva hallgatta, akár halkan duruzsolva is az aznap esti bandát.
A végén Ruyter kilocsolt és szökőkútszerűen kiköpött egy üveg és egy dobozos sört, az elől állók nagy örömére – gondolom, de mivel én távolabb álltam, elmondhatom, nagyon is beleillett az este (akár dirty, akár nem) rock and roll-érzésvilágába. Kikapcsoló, érdekes, nem mindennapi produkció volt egyszerűségében is! Örülnék, ha lenne még pár ilyen karizmának nem híján lévő banda, s erre tekeregnének Európát járva, de az NP-t is szívesen látnám újra!
.jpg)
Kocsival 25 perc alatt átértem a Városligethez. Közben lvp tájékoztatott, hogy a Dürer-kert előtt több száz méter hosszú sor kígyózik, jobbára buta arcú középiskolások fura baseballsapkában igyekeznek befelé, de a sor inkább áll, semmint halad. Ezért, erre készülve, egyből a bejárati végéhez járultam, s a kedves biztonsági őr készségesen be is engedett, helyet kérve nekem a sorban állóktól. (Meggyőző érv: ha végigállnám a sort, "igyekezve" az ingyenes koncertre, a végére sem érek be…) No, kérem, még az Apey and the Pea muzsikált, félfüllel is érzékeltem, nem az én világom, sürgősen be is szereztem CD-n a RotMR I stray című új lemezét, habár már letölthettem korábban legálisan. Bevallom az első lemez, a 2009 végén kiadott Mechanical Sound Empire nálam tízből tízes, ha feloszlanak utána, már akkor is történelmet írnak. Ám még itt vannak, ugyanakkor koncerten a frontvonal most sem tetszett.23.15-kor kezdtek a sepus beállást követően, hoztak is két számot indításnak az első lemezről, de nekem még mindig nem jön be Mári Péter vokalizálása, elődje jóval sokrétűbb, színesebb hangember volt. De nem is ez a döntő, frontemberi mivolta irritáló számomra. Feladata lenne a nagyon is jó muzsika mellett "eladni" a műsort, ehelyett átkötőként káromkodik főleg – nem tudom, miért gondolja, hogy ez egy lehetséges kommunikációs vonzerő… Lehet, hogy már nem volt szomjas, vagy ilyen a mentalitása, de nem bejövős… Kinézetre sem több egy utcáról beállt járókelőnél. A zene azért rendben van/volt, bár talán az új csapásvonal kevésbé markáns, odavágósabb a korábbinál, de egyéni színei vitathatatlanok. Csaba András basszgitárja is egész zacskóremegtetően szólt… szóval a hangzásra sem lehetett panasz.
A megcsúszott kezdés és a hiányzó frontmunka miatt csak éjfélig néztem, hallgattam őket, a Conan’s First Date-nek sajnos így esélye sem volt meggyőzni engem, mindenesetre a sörnyitóként is funkcionáló pendrive-kiadású legutóbbi, idei hanganyagukat (The Devil is on the Loose) beszereztem végre. Legközelebb…
Summázatként: a Nashville Pussy volt az est főbandája számomra, kellemes érzés volt megtekinteni a koncertjüket, ugyanakkor az Őrült Robotok Szobája sem vallott szégyent (előadásukon legalább annyi ember volt jelen, mint az amcsi zenekarén – csak a kisteremben a 250 ember zsúfoltabban érződött, mint az indiános dekorációjú hodályban…), jó volt hallgatni a muzsikájukat, még ha nem is oly hosszan. A vásárolt hangzóanyagokat pedig remélhetően sokat fülelem majd. (Downer blogkolléga pedig minden bizonnyal beszámol majd részletesebben a RotMR koncertjéről!)
RIP
Nashville Pussy (US)
2012. október 5., Budapest, Club 202
Belépőjegy ára: 2500 Ft
Nashvillepussy.com
www.club202.hu
Room of the Mad Robots
2012. október 5., Budapest, Dürer-kert
A belépés ingyenes
www.facebook.com/robotsmad
www.facebook.com/durermusic
Kulcsszavak:
Room of the MAD Robots, Nashville Pussy