2012. 12. 29.
A BLACK METAL KULISSZÁI MÖGÖTT
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vigyázat! Black Metal! címmel a mai naptól válik elérhetővé egy dokumentumfilm, mely ismert és kevésbé ismert black metal zenészek, művészek, rajongók, támogatók megszólítása révén járja körül a műfajt, az életérzést – amit fekete fémként tisztelünk vagy elvetünk. Vagy nem is ismerünk! A Dobos Elvira és Ruszák Miklós által forgatott film viszont éppen a tudatlanságot hivatott elűzni, s lebbenti föl kissé a sötét fátylat a metál ezen ágáról, képviselőiről. Exkluzív interjúnkban a készítőket faggattuk.
 
 

Kezdjük rögtön ezzel: mit jelent, mi számotokra a black metal?
 
Dobos Elvira: Ahogy a filmhez kapcsolódó leírásban is jeleztük, nem szeretnénk éles határokat húzni a műfaj köré – mint ahogy szerintünk egyébként nem is lehet –, és főleg nem szeretnénk senkinek megmondani, hogy mit gondoljon erről, ezért nem is adhatunk pontos definíciót a műfajról. Egy barátunk megfogalmazását viszont nagyon találónak tartom, ezért őt idézve: a black metal egy egyszerre tág és mégis nagyon szűk életérzés, amit nem lehet leírni, érezni lehet.
 
Ehhez képest, ezen belül(?), hogy tesztek akkor különbséget az egyes szubzsánerek között?
 
Ruszák Miklós: Mivel nem akarjuk magát a black metalt sem lehatárolni, ezért nem igazán szeretnénk az egyes alstílusokat sem elkülöníteni ezen belül. Ez a stílus véleményem szerint egy teljes egész, és eltérések csak azért lehetnek benne, mert ezen az egészen belül vannak olyanok, akik másként fejezik ki a segítségével önmagukat. De ezek csak árnyalatok egy színen belül. Egyetlen elkülönítésnek látom értelmét, ez pedig a "true" és a "poszt" dualitása.
 
A filmetek honlapján a "poszt black metal" megjelölést a Facebook-oldalon a "symphonic black metal"-t használjátok. A kettő persze nem ugyanaz!
 
D. E.: Igazából mindkét helyen szerepel mindkét "stílusmegjelölés". A poszt black metal kifejezésen "black metal utáni black metalt" értünk, tehát a black metal azon változatait, amelyek valamilyen módon eltávolodtak a true black metalként emlegetett iránytól. Azért használjuk mindkettőt, mert több olyan komment érkezett a trailer megjelenése után, amiből látszott, hogy ez nem mindenki számára egyértelmű. De a filmből majd kiderül!
 
Mi volt a koncepciótok, ami alapján elkészítettétek a dokumentumfilmeteket?
 
D. E.: Alapkoncepciónk volt, hogy minél több embert megkérdezzünk a műfajjal kapcsolatos érzéseiről, vagy éppen ellenérzéseiről, tehát hogy sok véleményt összegyűjtsünk, és ezeket rendezzük három fő téma köré: mit jelent számukra a black metal és húzódnak-e a műfajon belül és kívül éles határvonalak, a sztereotípiák és a tolerancia kérdésköre, illetve hogy mennyire tartják a megszólaltatottak művészetnek a zenéjüket. A koncepció kialakításakor kérdőíves kutatást végeztünk a stílushoz kötődő zenészek, illetve a stíluson kívüliek körében is. Ezek eredményei alapozták meg az említett három fő témakör kiválasztását, illetve az interjúalanyoknak feltett kérdéssor összeállítását.
 
Ehhez képest mi az, ami kidomborodik a filmen? Igazolódott vagy sem a prekoncepciótok?
 
R. M.: Igazából nem volt prekoncepciónk olyan értelemben, hogy nem akartunk semmit igazolni, vagy elvetni, kivéve talán azt, hogy az emberek többsége sztereotip módon viszonyul a stílushoz. Az egész filmet úgy akartuk felépíteni, hogy ne legyen "szájbarágós", hogy aki megnézi, gondolkozzon rajta, és alakítsa ki a saját véleményét arról, amit látott. Ennek megfelelően mi nem állítunk semmit a filmben, mi csak a hasonló, vagy épp ellentétes gondolatokat rímeltettük egymásra.
 
Honnan az ötlet, hogy a dokumentumfilmet válasszátok médiumnak?
 
R. M.: Ez az én fejemből pattant ki, de már fogalmam sincs, pontosan honnan jött az ötlet. Egy ismerősöm – aki sokáig nem tudta, hogy milyen viszonyban állok a black metallal – nagyjából akkoriban mondta, hogy ő nem is gondolta volna rólam, hogy ilyen zenekarban játszom, mivel egész normálisnak nézek ki. Azt hiszem, ez lehetett az első szikra. Azt persze tudtam, hogy semmink nincs, amivel meg lehet valósítani egy ilyen filmet, de efféle akadályok korábban sem jelentettek problémát számunkra.
 
Éppen ezért először nem is gondolkodtunk egy ekkora nemzetközi produkcióban, hanem csak néhány ismerőst, illetve magyar black metal bandákat akartunk megkérdezni, akik azonban sajnos nem bizonyultak túl együttműködőnek, kivéve egy-két zenekart. Aztán jött az ötlet, hogy miért ne néznék utána külföldi zenekarok elérhetőségeinek is. Így gyorsan csináltam egy interjút Ardekkel a CARACH ANGRENből – ők egyébként személyes kedvenceim –, és innen már nem volt megállás.
 
Milyen megközelítést alkalmaztatok a film készítésekor, milyen szempont szerint közelítettétek meg a témátokat (tudományos, populáris, kulturális, szociológiai, antropológiai)?
 
R. M.: Én nehezen tudnék túllépni a szociológiai megközelítésen, ami nálam "szakmai ártalom", és ez nyomot hagyott a filmen, illetve a film előkészítésének módjában is szerepet játszott. Ezen kívül talán a kulturális antropológiai és az esztétikai nézőpont is tetten érhető. A tudományosság szem előtt tartása a kezdetektől nagyon fontos volt számunkra, de az ismeretterjesztés is szempont volt, vagyis egyáltalán nem arról van szó, hogy egy olyan filmet készítettünk, ami kifejezetten csak a (bármilyen jelzővel kiegészített) black metal közönségéhez szól, sőt.
 
Kiket interjúvoltatok meg, kik a film szereplői?
 
R. M.: A lista elég hosszú, összesen 25 interjút készítettünk, ezért inkább csak pár érdekességet emelnék ki. Számomra nagyon nagy élmény volt a MOONSPELL tagjaival beszélni, mivel régóta nagyon szeretem a zenéjüket. Nagyon barátságos és készséges embereket ismerhettünk meg személyükben, és külön öröm volt, hogy úgy láttuk, nekik is teszik a nem túl megszokott témájú interjú. Igazán büszke vagyok arra is, hogy a legendás BISHOP OF HEXEN két tagja is interjút adott nekünk, ami azért kuriózum, mert a zenekar a ’90-es évek óta aktív, ám azóta még senki nem látta az arcukat, tehát ez egy igazán exkluzív anyag. Szintén nagyon örültem Nigel és Dylan (HECATE ENTHRONED) szereplésének, amiben pedig az a különleges, hogy Nigel soha nem ad interjút, velünk mégis kivételt tett. Michael Chirva a TVANGESTE énekes-gitárosa pedig kitűnő és mély értelmű gondolataival kifejezetten lenyűgözött, a legendás Sakis Tolis (ROTTING CHRIST) pedig nagyon sok extra anyagot juttatott el hozzánk. És persze Byron Roberts, a BAL-SAGOTH frontembere is külön említést érdemel. Az az érdekes, hogy szinte mindenkivel "egy nyelvet beszélünk" a black metallal kapcsolatban, és többekkel közülük azóta is gyakran váltunk e-mailt. Az pedig külön megtiszteltetés volt, hogy Dr. Bókay Antal irodalomprofesszor és Tove Skarstein, Norvégia magyarországi nagykövete is interjút adott nekünk. És a stílus kedvelői, illetve stíluson kívüliek is megszólalnak.
 
Hogyan keveredett ide egy festőművész?
 
D. E.: Már korábbról ismertük a paraguayi Sam Araya képeit, és tudtuk, hogy erősen kötődik a stílushoz. Az ő festményei láthatóak többek között a CRADLE OF FILTH Thornography című lemezének borítóján. Szóval nagyon kíváncsiak voltunk, hogy festőművészként hogy látja ezt a zenét.
 
Miért pont őket? Ők lennének az autentikus képviselői a műfajnak?
 
R. M.: Néhányan jelezték, hogy nem teljesen értenek egyet a felhozatallal, ezért örülök ennek a kérdésnek. Ahogy az eddigiekből is már biztosan kiderült, egyáltalán nem az volt a célunk, hogy ismét megszólaltassuk a black metal autentikusnak elkönyvelt képviselőit, akik már ezer dokumentumfilmen elmondták a véleményüket, és a segítségükkel bemutassuk a stílus történetét. Szerintem zenész-interjúalanyaink mindannyian vitán felül kiváló zenészek, és ezen belül az általunk "poszt black metal"-ként megjelölt irány képviselői. Tehát olyan zenét hoztak és hoznak létre, ami elképzelhetetlen lenne a black metal gyökerek és elődök nélkül, de kétségkívül más. Hogy jobb, rosszabb, vagy ugyanolyan jó, esetleg ugyanolyan rossz, azt mindenki döntse el maga. És ami még szintén fontos, hogy interjúalanyaink a filmben magáról a stílusról, az ezzel kapcsolatos érzéseikről, élményeikről beszéltek, nem pedig saját magukról és a zenekarukról.
 
Hogyan cserkésztétek be az illetőket? Könnyen ment? Volt, akit szerettetek volna, de nem állt kötélnek? Volt, aki maga ajánlkozott, de elhajtottátok?
 
R. M.: Nem mondom, hogy olyan könnyen ment. Mivel a legtöbb kiadóból csak nehezen lehetett kicsikarni a választ, többnyire "kerülőutakon" jutottunk el a kiszemelt zenészekhez. Ennek ellenére a legtöbben benne vannak, akiket fontosnak tartottunk. Akik kimaradtak, és ezt személyesen sajnálom, az a LIMBONIC ART. Válaszoltak ugyan a megkeresésünkre, de nem tudtuk összehozni az interjút. Ami még számomra érdekes volt, hogy VARG VIKERNES mennyire szívélyesen fogadta a felkérést, és mennyire udvariasan utasította vissza azt. Nem ezt vártam tőle. És igen, nagy meglepetésünkre valóban voltak olyan zenekarok is, akik maguk ajánlkoztak, miután megjelent a film trailere, de őket már sajnos nem tudtuk beilleszteni a szereplők közé.
 
Mennyi a film időhossza, színes, fekete-fehér, milyen narrációjú, milyen vágástechnikájú? Ezeket is magatok készítettétek, ahogy a felvételeket is?
 
R. M.: Nagyjából 70 perc, tehát átlagos dokumentumfilm hosszúságú. A film színes, persze nem túl színes, az milyen is lenne?! Szóval kicsit lehúztuk a szaturálást. Narráció egyáltalán nincs, mivel ki akartuk zárni az ilyen formán megjelenő saját gondolatokat, a válogatás és a kompozíció már éppen eleget közöl így is, amit persze nem is lehetne kizárni. A beszédet ezért meghagytuk a szereplőknek. A vágás célratörő, és váltakoznak benne a gyorsabb és lassabb részek. Nem akartunk szemkápráztató produkcióval előállni, a mondanivaló a lényeg. Egyébként mindent mi csináltunk a filmmel kapcsolatban, csak a NIGHTSIDE GLANCE orosz nyelvű interjújának fordításában segített nekünk Örvényes Rita, Kovács Petra pedig a film honlapjának angol nyelvű változatát lektorálta.
 
Ki biztosította számotokra a film költségvetéséhez szükséges összeget?
 
D. E.: Nem voltak támogatóink, ezért igyekeztünk alacsonyan tartani a költségeket. Éppen ezért például az interjúk közül három skype-on keresztül történt. De szerencsére sok segítséget kaptunk a baráti körből, és a szereplők is nagyon együttműködők voltak, így mindent meg tudtunk oldani.
 
Norvégia kulturális (diplomáciai) nyitottsága a black metal felé régóta ismert. Nektek is segített a budapesti norvég nagykövet. Hogyan, miként, miben?
 
D. E.: Így van, ahogy említettem, nagyon sok segítséget kaptunk, többek között Tove Skarstein nagykövet asszonytól is. Azon kívül, hogy beszélgetett velünk, és vállalta a filmben való szereplést is, még egy rövid írásos anyagot is kaptunk tőle a black metallal kapcsolatban.
 
Mi a film célja, üzenete, kiknek szól elsősorban?
 
R. M.: Nincs konkrét, szépen becsomagolt üzenet, amit egy kiszemelt célcsoporthoz akarunk eljuttatni. Mindenkinek szólhat, vagyis bárkinek. Ha valaki megnézi, és konstatálja, hogy nahát, ilyen emberek is vannak, akik így gondolkoznak, és ilyen zenéket hoznak létre és hallgatnak, esetleg még másnap is emlékszik erre, akkor már elérte a célját. És ha még azt is hozzágondolja, hogy mindez nem teljesen elítélendő viselkedés, annak külön örülünk.
 
A felvételeken Elvira húga, Dorina, az Athalay zenekart képviselve(?) nyilatkozik. Nem titok, mindketten tagjai vagytok az együttesnek, amit Elvira alapított az évezredfordulón. Mi újság a zenekar háza táján?
 
D. E.: A fókusz elsősorban nem a zenekarokon, hanem az egyes személyeken van, akik mellesleg zenekarokban játszanak, így Dorina is leginkább személyes élményeiről beszél. Az ATHALAY az utóbbi időben nem volt aktív, aminek elsősorban földrajzi okai voltak. Pécsett sajnos nem egyszerű munkát találni, a zenélés pedig nem éppen a legbiztosabb megélhetési forma, főleg ebben a stílusban. Gyakorlatilag próbákat is alig tudtunk már összehozni, viszont őszintén szólva én nem akartam új tagokat keresni. Ezért aztán hosszú gondolkodás után most decemberben úgy döntöttünk, hogy Miklóssal, és a basszusgitárosunkkal, Csapi Patrikkal hárman folytatjuk tovább a zenélést. De mivel ez már nem lesz ugyanaz, kicsit más néven, ATHALAIISként.
 
 

Elvira, nem régóta a Sear Bliss sorait is erősíted, milyen benyomásokat szereztél e téren?
 
D. E.: Így van, Nagy András augusztus végén keresett meg, hogy érdekelne-e a szintis poszt a SEAR BLISSben, és persze érdekelt. Abszolút pozitívak a benyomásaim, teljesen jól kijövök a srácokkal, és mindannyian nagyon jó zenészek. Eddig két osztrák és egy német koncerten játszottam velük. Épp most értünk haza egy nagyszerű müncheni fellépésről, úgyhogy a karácsony kicsit mozgalmasabban alakult, mint máskor, de ezt egyáltalán nem bánom.
RIP
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés