2013. 03. 22.
Heti hangadás – "I’d rather burn out, than fade away"
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Még tartja magát a tél, visszatérő hidegfrontok, havazás és alacsony hőmérséklet jellemző hazánkra, mi pedig – amint a Cult of Lunáról írt posztunkban is szóvá tettük – az északi népek fémzenéje felé fordulunk, mely kétségtelenül rétegzett, inspiratív hatású az egész szcénában. Alant a Soilwork új munkája mellett a hallgató figyelmébe ajánljuk az izlandi Sólstafir előző, valamint az észt Kerli vadonatúj anyagát, de előretekintünk az új KSE-re is.

Soilwork: The Living Infinite

A február 27-én megjelent dupla lemez első pillantásra meglehetősen próbára teszi az egyszeri zenebarátot, hiszen az összesen 84 percnyi muzsika – kétszer 10 dal – nemcsak tömény, de az ismerkedés fázisában nem sok változatosságot mutat. A zenekar hívei a felállásban történt változás ellenére azt kapják, amire számítanak, se többet, se kevesebbet: zúzós, metalcore-os és groove-os riffeket, intenzív, alkalmasint szépen effektezett dobokat, vastag és erőteljes hangzást, továbbá extrém üvöltés és fülbemászó dallamok jól kimért elegyét. A két album közül a második valamicskét nehezebb falat, mind megszólalásában, mind szerkezetében csapongóbb, úgyszólván bátrabb, míg az első, mellyel feltehetőleg az ismerkedés kezdetét veszi, egyértelműbb, húzósabb, slágeresebb. Hallgatva az anyagot, helyenként a Killswitch Engage hipermelodikussága ugrott be, sőt a Jesse Leach-csel fölvett Times of Grace-lemez, egyebekben azonban számos stílus nyomai megtalálhatók a két albumon: északi pszeudo-black metal és thrash szintén. Műanyagzene ezt, mert alig érzem azt az individuális erőfeszítést, mint a Killswitch vagy a God Forbid esetében, ugyanakkor néhány érzelmesebb momentum számára jó választás lehet, átmenet a télből a tavaszba.
10/8



Sólstafir: Svartir Svandar

Az izlandi mesterek műhelyében is két diszkes anyag kovácsolódott, jóllehet az idővel és a dalokkal takarékosabban, ugyanakkor "epikusabban" bántak: az első rész valamivel kevesebb mint 40 perc, a második uszkve 38, s mindkettőn 6-6 tétel szerepel, melyek közül némelyik 10 perc fölé rúg játékidőben. Ami a muzsikát illeti: nem könnyű skatulyák közé szorítani a Sólstafirt, hiszen hatásaikban a Moonsorrow-féle elnyújtott, lassú északi black metal ugyanúgy megtalálható, mint a pszichedelikus rock és a húros hangszerekkel művelt utaztató, elszállós zenék legjobbika, a progresszív rock vagy akár a poszt-metál. Két albumnyi friss anyaguk erőteljesen a hangulatra, az atmoszférára épít, így nyomatékkal igényli a ráhangolódást, amire alighanem a sötét esti órák kínálják a legjobb alkalmat. Elmélyüléshez, alkotáshoz tökéletes zenei háttér, ugyanakkor mély, sokrétű és maradandó alkotás a Svartir Svandar, melyet jó szívvel ajánlok minden hangulatos zenét kedvelőnek.
10/10
 


Kerli: Utopia

Hosszú idő után életjelet mutatott magáról az észt tehetség, a bájos (ám egyre bizarrabb külsőkkel a nyilvánosság elé lépő) Kerli, akinek dicséretes, derék debütáló albumáról csupa szépeket mondtam. Való igaz, a Love is Dead olyan ötletes, merész és ugyancsak roppant hangulatos stíluskavalkád volt, amely méltán vívott ki nemzetközi ismertséget és elismertséget, az egészen egyedi pop-rock megoldások mellett a drum’n’bass, a minimál-elektro és dub, valamint a gótikus rock egyaránt szervesen épült be a lemez hangzásvilágába.
 

Ehhez képest a most világra szabadított Utopia című 7 számos EP (melynek utolsó dala csupán a The Lucky Ones tétel remixe) egyértelmű csalódás a magamfajta konzervatív hallgató számára: Kerlinél az agresszívebb, mondhatni diszkósabb elektronika került előtérbe, valamint a zongora: lírai megnyilatkozásai közül ezúttal a billentyűs kísérettel előadott Love Me or Leave Me a derekasan megmunkált, szép hang ellenére is klisés és unalmas marad; valamelyest több ötletet vonultat föl a szintén nagyívűnek szánt, ám rövidke Chemical, az ingerküszöböt azonban alig haladja meg. A nyitó Can’t Control the Kids bugyuta diszkó ritmusait lazább drum’n’bass (vagy dubstep, tudja a fene) variálja, és bár fogós, a gitárorientáltak hamar a stop gombra kattintanak majd a hallatán. A Sugar tartogat még némi játékosságot, érzésem szerint azonban az a sziporkázó, klassz és egyedi változatosság, ötlet és remek dallamok, énekteljesítmény, ami miatt a Love is Dead imádható volt, eltűnni látszik a friss szerzeményekből. Talán egy rendes lemez jöhet ezután, amelyet a hosszú kihagyás ellenére sem félvállról tesz közzé az észt szőkeség – ám addig is az Utopia, az én ízlésemnek legalábbis, egy fölösleges kiadvány.
10/5
 
 

Killswitch Engage:
The New Awakening

Zárásképp pedig ismerkedjünk meg a két hét múlva érkező új Killswitch Engage-lemez legutóbb nyilvánosságra került dalával, (a) The New Awakeninggel. Sok újdonságot ugyan nem hallhatunk a csapattól zenei téren, a mikrofonhoz visszatért Jesse Leach azonban mintha valóban szigorúbbra vette volna a figurát elődjénél, a szóban forgó tétel pedig killswitchesen kellemes, zúzós hallgatnivaló. A világot nem váltja meg, várni azonban izgatottan várom a teljes anyagot.
10/9
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés