Vékony Zsolt
2014. 03. 13.
Háborúk árnyékában (The Black Angels: Passover)
Háborúk árnyékában (The Black Angels: Passover)
Bár a most következő sorok nem éppen a legaktuálisabb zenei csemegéről fognak szólni, ám mégsem érdemes elmenni az austini The Black Angels 2006-os nagylemeze mellett, mivel a vállalkozó szelleműek igazán üdítő és hangulatos, pszichedelikus rockzenét kapnak cserébe.

Mindig jó érzés úgy felfedezni új zenéket, hogy az ember nem is számít erre az eshetőségre. Ez nálam időnként úgy szokott bekövetkezni, ha más médiumokba merülve futok bele érdekes hangfutamokba. Történt nemrég, hogy elindult az HBO új, saját gyártású sorozata A törvény nevében (True Detective) címmel (azóta már véget is ért az első évad, ajánlom mindenkinek). Mivel a mostanság újabb virágkorukat élő főszereplők (Matthew McConaughey és Woody Harrelson), az érdekesnek ígérkező történet és a hangulatos still fotók meghozták a kedvemet az első rész megtekintéséhez, így bátran vetettem bele magam a louisianai délvidék bűnös világába. Nem is kellett csalódnom, tényleg ígéretes krimiszériának ígérkezik a mű, plusz élményként a zenéje is lenyűgözött. A stáblistán a score szerzőjeként a neves amerikai countryzenész, T Bone Burnett neve szerepel, ami meg is tévesztett, mivel nem ismerem a munkásságát, így elsőre azt hittem, a főcím és a vége-főcím alatt is általa írt dalok szerepelnek. Mint kiderült, ez bizony téves feltételezés volt részemről, így jutottam el a The Handsome Familyhez (főcím), illetve a The Black Angelshöz (vége-főcím). Elsőre a nevét egy The Velvet Underground-számból kölcsönző utóbbi tetszett meg jobban, így velük tettem komolyabb kísérletet – s meg is örültem annak, hogy nem csak egy szám erejéig izgalmas ez a zenekar.
 
 
A sorozat első részének végén hallható szerzemény rögtön 2006-os első albumuk (Passover) nyitányát jelentette. A Young Men Dead akusztikus, visszhangosított, kissé sötét tónusú kezdőriffje volt az, ami miatt rögvest ki akartam deríteni mindent az előadóról. De nem csak a felütés miatt figyelemre méltó ez a tétel: olyan erőteljes és delejező retrohangulat árad miatta a hangfalakból, hogy már csak ezért megérte megismerkedni a teljes lemezzel. Mindezt pedig megfejelik azzal, hogy itt-ott a manapság talán már túlságosan is divatossá és menővé vált stoner műfaj szebb megoldásait is belecsempészik repertoárjukba, ami húzós témákban, porszívóhangzású, fuzzos gitárhangzásban, testesen pufogó dobfutamokban ölt testet (l. Black Grease).
 
 
A csapat talán olyan kortárs bandákkal rokonítható leginkább, mint a szintén nagyszerű The Black Keys, a Black Mountain vagy a The Black Rebel Motorcycle Club (mily "színes" és fantáziadús névválasztások, nemde?), a nagy elődök közül pedig főleg a The Doors, az Iron Butterfly, a Jefferson Airplane, Jimi Hendrix és a Led Zeppelin neve ugorhat be leginkább a zenekedvelőknek. Mindez a visszautalás nem csupán a zenében (bluesos megoldások, wah-szólók, Hammond-orgonás futamok, pszichedelikus, réveteg atmoszféra) nyilvánul meg, hanem külsőségekben (lásd egynémely tag hippis fizimiskáját, és mindegyik lemezborítójukat), illetve a dalszövegekben is. Nagyjából mindegyik tételben akadnak utalások harcokra és háborúkra, a The First Vietnamese War már címével is mindent elárul, de a Young Men Dead is a borzalmakat foglalja "versbe", míg a Call to Arms-zal összekötött rejtett szám Jimmy Cliff reggae-előadó Vietnam című szerzeményének az iraki háborúra modernizált átirata. Fura mód ezen adalékok nélkül is pont olyan aura lengi be a lemezt, mintha csak a '60-as/'70-es években készült volna, egyfajta tiltakozásul az ádáz és értelmetlen csatározások befejezését sürgetendő. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a zenekarnak van is egy The Viet Minh elnevezésű acid rock mellékprojektje is.)
 
 
A Passover legjobb pillanatait a Young Men Dead, a szövege miatt tényleg erős The First Vietnamese War, a pörgősebb Black Grease, a keleties felhangokkal és érdekes szöveggel bíró Manipulation ("Red and green was the color of the ground, manipulation/pale blue was the color of the steel, manipulation/yellow yellow was her hair/icy gray was her glare, manipulation, manipulation") jelentik, de a többi tételnek is igen fontos szerepe van abban, hogy egységesen mesterinek érezzük ezt a közel egy órát. A legtöbb vokáltémáért felelő Alex Maas énekhangja nagyszerű, a hangzás igazán élő és telt, és minden a helyén van: a kissé lassabb és melankolikusabb tempó ellenére mégis van valami felemelő a számokban. Hallgatás közben nekem folyton egy, a pusztában önkívületben ugráló és táncoló, sámánszerű alak ugrik be, amint átveszi a zene lüktetését, s a naplementében, a föl-fölrúgott, szálló porban teste eggyé olvad a hangokkal, a ritmussal. Érdemes próbálkozni a többi kiadványukkal is.
 
The Black Angels: Passover, Light in the Attic Records, 2006.
 
vzsolt

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés