L. Varga Péter
2014. 03. 26.
"Hol van a boldogság?" – Kiscsillag: Szeles
"Hol van a boldogság?" – Kiscsillag: Szeles
Kezdjük a lényeggel: ez a lemez klassz. Négy évvel működésének befejezése után kaptunk egy ajándék Kispál-albumot. Mivel ez olyan állítás, amellyel mindkét zenekar – a régi és az e cikk tárgyául szolgáló csapat – egyik zenei agytrösztje, Lovasi András valószínűleg nem értene száz százalékig egyet, alighanem argumentálni szükséges, ha egyebekben az összehasonlításnak különösebb jelentősége nincs is. Lássuk tehát, hol tart most a honi könnyűzene egykori állócsillagának utódbandája.
 
Amíg a Kispál tetszhalott állapotban vegetált, Lovasi Kiscsillaga olyan side-projektként kezdett működni, amely a két zenekar közti hasonlóságok mellett eltüntetni látszott a legnagyobb különbséget, a zenei szofisztikáltságot vagy kifinomultságot. A rockosabb megközelítés az élő teljesítményben szintén megmutatkozott, hamar rá is kaptak a tinik meg azok, akik a Lovasi-adagjukra továbbra is igényelt tartottak. Készítettek egy elég jónak mondható debütáló lemezt (Greatest Hits), amely alighanem szándékán kívül már címében előrejelezte, hogy a műfaji keretek gyorsan szűkössé válhatnak. Sajnos a sejtés igazolódott; a második és a harmadik próbálkozás (Örökre szívembe zártalak; Néniket a bácsiknak) – talán némi kapkodásnak is köszönhetően – eléggé felejthetőre sikerült. Ugyanakkor a zenészek számára is világossá válhatott, hogy a Kiscsillag zenei horizontját tágítani kell, hiszen az utóbbi időkben az élő fellépéseken rendszeresen bevetett gúnyolódó gesztikuláció – lásd a dalok végi "Köszíííí!"-féle bekiabálásokat –, valamint a számok folyamatos (és nem mindig produktív) áthangszerelése egyaránt arra utalt, hogy kezd megfáradni a dolog. Ennek során jutottunk tulajdonképpen vissza a remek anyazenekarhoz, amely, minő meglepetés, idén fölébred tetszhalott állapotából, és ha részlegesen ugyan, de koncertezni kezd.

 

A Szelesben hovatovább minden megvan, ami a Kispál potenciálja volt. Talán egyetlen dal emlékeztet a korábbi Kiscsillagra, a tempósabb, zajosabb Melegszék, amelynek a végén aligha véletlenül lett hátrébb keverve az ének, s előrébb a rockgitár. Egyebekben minden más meglehetősen kispálos lett, aminek alátámasztására számos összehasonlítás kínálkozik: a nyitó Miért nem tudod hangnemében a Sika, kasza, léc vagy a Turisták bárhol nyitányára emlékeztet; a címadó – amely jelenleg a kedvencem az albumról – bármelyik Borz-lemezre ráfért volna; a Mi mehet? pedig mintha csak az Én, szeretlek, tégedről maradt volna le. Valamennyi dalt fölsorolhatnám, de nem teszem: a lényeg, hogy mindenki meglelheti bennük a párhuzamot úgy a hangszerelés és a zenei produkció, mint a dalszövegek tekintetében.
 
És ha már hangszerelés és megszólalás, le kell szögeznünk, hogy az eddigi legjobb hangzású Kiscsillag-album született meg. Miként mondani szokás, telt és dinamikus, s ezúttal valóban helytálló a meglátás. Érthető, mégis különös, hogy három anyagot kellett várni, míg a negyedik olyan lett, amilyennek lennie kell: színvonalas, professzionális, kerek. Megbarátkozván a lemezzel, szépen előjönnek a finom hangszerelési megoldások, díszítések, variálások, és hallhatóvá válik, milyen gazdag produkcióról van szó – több sávon szóló húros hangszerek és ének, jól átgondolt, réteges vokál, funkcióján túli muzikális bőgőjáték, valamint – szerencsés módon – visszafogott billentyűk jellemzik (utóbbinál értsd: megszabadultunk a Menetszélben hallott, mégoly ironikus, ám borzalmas ál-Hammond hangszínektől).

 

Talán emlékszünk, hogy valamennyi Kispál-lemeznek volt valamilyen tágabb szöveges koncepciója – az Ágy, asztal, tévé esetében a világvége; a Holdfényexpressznél az elidegenedés és a halál; a Velőrózsáknál az út és annak vége; az Én, szeretlek, tégednél a hit kérdése, és így tovább –, a Kiscsillag ebben a tekintetben is lazábban működött. A Szeles hallgatásakor e nem rendkívül szoros értelemben vett koncept-jelleg újra megmutatkozik; elég talán csak arra utalni, hogy Lovasi bátran mer olyan terhelt és elkoptatott fogalmakhoz nyúlni, mint a boldogság, az idő vagy a kényszer, az érdek és társai (példaként a címadót hozhatnánk, illetve a Lovasira oly jellemző, megszemélyesítésekkel teli tropológiát az imént említett három elvont fogalom kapcsán, amelyek különböző madarak formájában bukkannak föl az egyes tételekben).
 
Talán nem mindegyik dalszöveg sikerült tökéletesre ("miért nem tudod elzárni a csapot / nézed csak, hogy csöpög az idő"), azonban még így is elég egyértelmű, hogy továbbra is Bandi az egyik legjobb honi szövegíró. Még az olyan egyszerűbb, Kispál-féle tingli-tanglira íródott dolgok, mint a Földre, is szolgálnak kapaszkodóval (halld az "Aki nem itt van, az hol van?" recitált sor mélyértelmű fenomenológiai dilemmáját), másutt pedig lehetőség nyílik, akinek kedve szottyan hozzá, politikai jelentéseket társítani a mondandóhoz (mint az iróniában már-már túlzó Ollé olléban, vagy a western-paródiaként záró Ki találja meg?-ben a proktológiai horizontokat szintén megvillantó "Még nyaljátok egymás seggét körbe / ott van a piros pont" típusú beszólásokban). Lovasi énekstílusa, modalitása továbbra is vagy túlzóan – és innen nézve kissé ironikusan – kesergő (Miért nem tudod; Mi mehet?; A kis óceán), vagy szarkasztikusan vernyogó-affektáló, ami nyilván senkit sem ér meglepetésként. Ezek azért tudnak azonban még ma is működni, mert szinte valamennyi esetben szerep társul hozzájuk, olykor önreferenciális (Ollé ollé), máskor életkori vagy személyiségfejlődésre vonatkozó játék (2014, amely a Kicsit hadd ironikus gyermekperspektíváját idézheti emlékezetünkbe). Innen nézve Lovasi huszon-x év után is az egyik legnagyobb játékos a színtéren, s ez egy rendszeresen új produkcióval előálló zenekar esetében valószínűleg elengedhetetlen.

 

Hogy ne ragozzuk tovább, talán nem túlzás állítani, hogy a Szeles a Kispál-retró felől tekintve ugyancsak baromi jól sikerült. A zenekar úgy volt képes frissülni, hogy az egykori Borzra nosztalgiával tekintőknek is bőven kellemes hallgatnivalóval szolgál. A lemez ráadásul igen szép kiállítású, a retró kedvéért – a zenei anyag "A" és "B" oldalra felosztva – bakeliten és kazettán is beszerezhető. Ököl lendül az égbe, taps és köszííí.
 
Kiscsillag: Szeles
Megadó Kiadó, 2014
12 dal, 41 perc

A szöveg eredeti megjelenési helye: kulter.hu 







 
 
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés