2010. 02. 23.
Mono – (Króm) – Hang – Folyam
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mono – (Króm) – Hang – Folyam

Mono (J) + Pozvakowsi (H) koncert
2010. február 22., A38
Jegyár: 1.800/2.400 HUF

A fene gondolta volna, hogy ekkora tömeg gyűlik össze hétfő este a hajó gyomrában. A Rising Sound elnevezésű sorozat keretében a tokiói Mono és a hazai Pozvakowski koncertje úgy látszik a műfaj ismerői számára különös vonzerővel bírt, gyakorlatilag teltház volt. Pedig az év – számomra – első koncerteseményét nagy műgonddal választottam ki, részben a kikapcsolódás lehetőségét keresve, részben a hagyományosabb előadásmóddal szemben a váratlan várására rendezkedve be. A kikapcsolódás persze ebben az esetben aktív pihenést jelent, hiszen a jobb híján posztrocknak címkézett zenekarok fellépése intenzív szellemi és testi igénybevétellel jár. Az est fellépő között két dj is jelölve volt, de már a korábbi jegyvásárlás alkalmával alaposan informálódtam a programsorról, így megtudtam, hogy az egyik szett este héttől nyolcig tart, a másik pedig 11 után kezdődik, tehát mintegy keretbe fogják a rendezvényt – s mindez jelenti azt is, hogy elég később érkeznem, s a Mono fellépése után lelkiismeret-furdalás nélkül távozhatom.

Nem voltam persze teljesen készületlen a zenekarok terén. A Pozvakowski hangzóanyagait ismertem, de a 4 (3+1) tagú experimentális rock zenét játszó alakulat a koncerteken vetített látványvilágáról is híres. Mindezidáig sajnos nem láttam őket koncerten, így plusz vonzerőt jelentett a sznobságból adódó ösztönzőerő mellett (hiszen nem minden nap hallgathat/láthat az ember idehaza japán zenekart).

A posztrock, ahogy említettem, nem szerencsés műfaj? stílus? -jelzője egy zenei hangzásfajta leírásának. Ezeket a zenekarokat leginkább egyfajta szemléletmóddal lehetne jellemezni, amely megnyilvánulásaiban azért jelentősen eltér egyedenként. Én e szemléletmód kialakítóinak a Neurosist és a Melvins tartom elsősorban, legalábbis őket hallgatom és ismerem jobban – mindkettő koncertjén is volt szerencsém már jelen lenni (1999, 2008), s ez valamiféle elvárási horizontot is nyitott bennem a többiek felé. (Persze az említett két zenekar hatásának mértéke, ennek fölmérése már a saját korszakaik külön-külön való jelentősége miatt sem egyszerű.)

A Pozvakowskiéknak ez alkalomra jelent meg egy két számot tartalmazó 7 inches viniljük, aki akarta, rögtön be is szerezhette. Sajnos a 40-45 perces programjuk legelejéről lekéstem, de hamar belesodortak lehengerlően innovatív zenezuhatagjukba. A hangszeres triót figyelve, zenéjüket hallgatva, az jutott eszembe, hogy szinte önmagukat, s velük együtt a hallgatóságukat, mintegy hergelve építik fel egyes számaikat, s akkor belefeledkezve a hangörvénybe zúznak, kinek-kinek a saját alice-i Csodaországát felidézve. Volt Jimmy Page hommage is, amikor a basszusgitárt vonóval hangoztatták. A vizualitás terén viszont kijelenthetem, hogy a hajó terme nem volt alkalmas a megjelenítésre, kicsi volt a kivetítő, s nem is jó helyen állt (a basszer részben takarta is), hiába volt adott az igen komolynak látszó vetítő berendezés-szett, egyáltalán nem tudott érvényesülni a csapat elképzelt képi adaléka. A Mono aznap esti szereplése számomra amúgy is elhomályosította a Pozvakowski fellépést, úgyhogy majd egy önálló program keretében látogatok el legközelebb a zenekar előadására.

A Monoról való tájékozottságom korábban mindössze a legutóbbi, ötödik (Hymn to the Immortal Wind – Human Highway Records, 2009) nagylemez egyik recenziójára terjedt ki, de készülve az estre, belefüleltem a számaikba a myspace-oldalukon, okosabb viszont nem lettem tőle. Abban azért biztos lehettem, hogy a szintén ének nélküli formáció megfelel a kitűzött célnak (kikapcsolódás), a többi pedig legyen váratlan meglepetés.

A másfél órás programba 9 szám fért bele, bár az utóbbi 3 tétel akár egy nagyobb lélegzetvételű mű egy-egy fejezete is lehetett. A számok átlag 10 perc hosszúak voltak, ettől talán az 5. és a 7. tétel tért el, utóbbi esetében a csinos basszeros lány, Tamaki billentyűhöz ült és azon vezette le a megelőző egységet, illetve fel a program utolsó harmadának tételeit. Az európai koncertkörúton lévő tokiói négyes bécsi és zágrábi fellépése között állt a magyar nagyérdemű elé, és hatalmas sikert aratott. A zenéjük a rock ágazat mellett a komolyzene nagyjainak, zeneszerzőinek és előadóművészeinek hatását viseli, ezek különös ötvözetét adja. Legfőképp talán az orosz zeneszerzők bírtak hatással lenni rájuk, legalábbis a minduntalan visszaköszönő balalajkaszerű hangzás és pengetéstechnika erre enged következtetni. A két gitáros, Takaakira Goto és Yoda, mint egymás tükörképei a színpad bal és jobb felén foglaltak helyet, szó szerint, ugyanis többnyire ülve játszották nagyszerű dallamaikat, futamaikat, akkordjaikat. Yasunori Takada ütőhangszeres – aki a hagyományostól eltérő dobverővel játszott – előtt, középen pedig Tamaki lóbálta haját a maga keltette basszusütemekre.

A Mono hangversenye tekinthető akár egy egységes műnek is – a hangzóanyagaik és számcímeik ismerete híján itt csak következtetek –, melynek tételei nagyon hasonló (ABA)szerkezettel bírnak: a hosszú akusztikusabb felvezetés után hóförgeteg vagy tájfun jellegű zúzásban fokozzák egyre a beépített hatást, majd a csúcspontot elérve vagy a kitartott hangok gerjedése, vagy ismét akusztikusabb, lágyabb részek vezetik és zárják le a számot. Ez az építkezés hosszútávon kicsit automatikusnak tűnhet, de koncertélményként működni tud.

A testet-lelket igénybevevő hangulatos hangorkán, melynek monoton zúgása még a cikk írása közben is kísért, a várakozásnak megfelelően kellemes kikapcsolódást nyújtott, ontológiai egyediségén és megismételhetetlenségén túli sajátosságait tekintve pedig komoly zenei élmény volt!

RIP

A Rising Sound sorozat április 14-én folytatódik, amikor is a Zeni Geva (J), a Jakuzi’s Attempt (A) és a Képzelt Város (H) lép fel az A38 hajón (jegyár: 1.200/1.700 HUF).

www.pozvakowski.hu
www.myspace.com/pozvakowski
www.mono-jpn.com
www.mspace.com/monojp

Kulcsszavak: Mono, Pozvakowski

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés