2010. 02. 25.
Fekete ünnep
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szinte hihetetlen belegondolni abba, hogy minden idők egyik legfontosabb rock lemeze már negyven éves! Pedig így van: 1970. február 13-án, egy minden bizonnyal átlagosnak mondható pénteki napon a világra szabadult a Black Sabbath első albuma, a zenetörténelem új fejezetét megnyitva ezzel.

bakelit-borító

Gyakorlatilag lehetetlen bármi olyasmit leírni ezen bandáról, amit ne tudna még az átlag keményzene-hallgató is, úgyhogy csak futólag: a bandát 1968-ban alakította meg négy birmingham-i srác, név szerint Ozzy Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár), Geezer Butler (basszusgitár) és Bill Ward (dob). Ennek a négy sihedernek elege lett az akkoriban dúló hippi-mozgalomból, éppen ezért a bluesos indulás után megpróbáltak minél durvábban játszani és az akkoriban megszokott témákon túlmutató szövegeket alkotni – így kerülhettek a virágok és a hippik helyére keresztek és háborús történetek, a szép, békés világról szóló szövegek helyett pedig sötét, pesszimista, sátáni sorok íródtak.
 

Így választottak nevet egy klasszikus Mario Bava-film után és így válhattak azzá az együttessé, amelyiket sokan a heavy metal keresztapjának tartanak. [Itt fontos megjegyezni, hogy a metalon belül vannak alműfajok, melyek nehezen tagadhatnák a Sabbath-hatásokat. Ezek a doom és a stoner stílusok (illetve azok továbbgondolásai, hibridjei, mint a sludge, a drone, a southern- és fuzz-jellegű muzsikák), és míg előbbiek általában a lassú, súlyos és sötét oldalról közelítenek a Mesterekhez (pl. Saint Vitus, The Obsessed, Electric Wizard), utóbbiak főleg a korai anyagokra jellemző basszusorientált, bluesos jammelésekből merítenek (pl. Kyuss, Orange Goblin).]

Vajon manapság hány alakulat lenne arra képes, hogy mindössze két nap leforgása alatt rögzítsen hat komplett dalt (a hetediket, az Evil Woman-t még korábban felvették egy kislemezhez) úgy, hogy azok még négy évtized múltán se tűnjenek kopottasnak? Nagy valószínűség szerint senki, bár jobban belegondolva a mai csapatok többségére negyven év múlva a kutya se fog emlékezni. Erre az először éjfekete bakelitre préselt hét tételre viszont még minden bizonnyal 2070-ben is tömegek fognak csápolni a BS tagjainak klónjai által szervezett „It’s A Hundred Years Old, But Still Fuckin’ Heavy!”-elnevezésű turné keretében.

Black Sabbath

A kezdés nem is lehetne tökéletesebb. A Black Sabbath című szerzemény a maga primitívsége ellenére is az egyik leghátborzongatóbb szám, ami valaha készült, amelyet eső, harangzúgás, vészjósló, kimért riffek és Ozzy zaklatott, riadtságot tükröző hangja és dalszövege (amely Geezer egyik éjszakai rémálma alapján készült) tesz félelmetessé. A The Wizard (mely a Gyűrűk ura Gandalfjáról íródott) ezek után szinte felüdülésnek hat vidám harmonika-játékával és pörgősebb témáival. A Lovecraft-i világot megidéző Behind The Wall Of Sleep egy valamivel szellősebb darab, egy remek, füstös, stoneres riffel felvértezve, az utána bekígyózó N.I.B. meg a dörgő bassztémák, valamint Iommi pofonegyszerű megoldásai és fütyülhető szólói miatt élvezetes („Oh Yeah!”). Ezt követi az első feldolgozás, a Crowtól a már említett Evil Woman, s az eredeti, Deep Purple-t idéző, Hammond orgonás, fúvósokkal megspékelt nóta sokkalta jobban hangzik a BS egyszerűen hangszerelt verziójában, illetve Ozzy fáradt, közömbös hangja is hatásosabb. Ugyanez igaz a másik átiratra, az Aynsley Dunbar Retaliation Warning-jára, ahol szintén teret kap a billentyűs hangszer, amit a balkezes gitármester könnyedén helyettesít, sőt Bill Wardék egészen tíz és fél percig duzzasztják – remek szólókkal megspékelt jammelésbe fullasztva – a valójában csupán négyperces szerzeményt. A közéjük ékelődő, szomorkás, dorombbal megtámogatott akusztikus bevezetővel indító Sleeping Village is jól illeszkedik a sorba bluesos alapjával és szintén remek húrnyüvésével.
A hangzás az adott kornak megfelelően abszolút organikus és még mai füllel hallgatva is könnyedén magával ragadja az embert nyersesége. Persze Iommi hangszere nem fejletépő módon dörren meg, de így is kellemes a fülnek ez a dohogó sound.

Mint ismert, az album megjelenésekor sokan sátánistának és okkultistának hitték a zenekart (habár a dalszövegekben akadnak okkult utalások), mely abból fakadt, hogy akkori kiadójuk, a Vertigo (a banda engedélye nélkül) egy fordított keresztet tetetett a belső borítóba, ezzel gerjesztve rémhíreket.

bakelit-belsőborító

Megjelenésekor természetesen még nem lehetett sejteni, hogy mi született meg. A kritikusok legtöbbje lehúzta az anyagot, és csak később (gondolom a koncertek, meg a fél évvel később megjelenő Paranoid hatása miatt) vált egyre elfogadottabbá és népszerűbbé, hogy aztán a metalközösség trónra emelje a Sabbathot, mint afféle stílusalapítót.

A Black Sabbath olyan, mint a jó népmesék vagy regék: igéje szájhagyomány útján terjed, apáról fiúra száll, s bizonyára minden rockrajongót elkapja a kellemes bizsergés, amint megkondul egy távoli harang s eső kezdi áztatni a hangfalakat…
downer

http://www.black-sabbath.com/
Kulcsszavak: doom, Black Sabbath

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés