2010. 03. 02.
Betsy kettős éneke
FODORPE: Noha nem példa nélküli jelenség a metál szcénában, hogy egy muzsikus időlegesen szakít a fémzenével, s teljesen más természetű zenei stílusokban alkot, esetleg szinkron folytatja a két tevékenységet vagy éppen a klasszikus zene felől érkezik a durvább műfajokhoz, az a fajta kettőség, mely a Betsy Rettig nevű ifjú amerikai hölgy eddigi munkásságában tapasztalható, mindenképpen említésre érdemes. Illusztrációként álljon itt két felvétel: az elsőn a Heitor Villa-Lobos szopránra és nyolc csellóra írt művét előadó kamarazenekar tagja (balról a harmadik), a másodikon a Malachi nevű atmoszférikus doom/crust banda csellistája és vokalistája (3:36-tól különösen tessék figyelni).
Az utóbbi abból a 2009. januári budapesti Malachi-koncertből ad ízelítőt, melyen nem vehettem részt, ugyanis a zenekar létezéséről csak két hónappal később, a Medeia/Bison B. C./The Ocean/Burst kvartett emlékezetes, dürerbeli fellépésének másnapján, kialvatlan-kótyagos fejjel, tompa szenzorokkal szereztem tudomást: egyrészt kedves metálbarátnénk, Pazuzu lelkes beszámolójából, melyben felelevenítette az igazán underground esemény hangulatát, másrészt a reggeli háttérzenéjét alkotó Execution is Our Legacy című szerzeménybe való belehallgatás által, melyből akkor nagyjából annyit érzékeltem, hogy ez a zenekar alaposabb odafülelést érdemel, s hogy e muzsika ritkán fölcsendülő, de annál meghatározóbb pillére egy vérfagylaló módon sikoltó női hang.
PAZUZU: A Malachi-koncertet január 12-ére, hétfői napra szervezték a magyar Concrete és a Step On It előzenekarokkal (az egri hardcore Tango Underground elmaradt). A Hungária krt. 18. sz. alatti, nem éppen metál koncertjeiről híres Ciprus étterem adott otthont a különleges, igazi underground koncertnek. Nem volt agyonhirdetve, éppen ezért alig lehettünk 40-en. A színpadnak kialakított rész az étterem végében volt, kényelmes kanapék mellett. Igen otthonos és családias volt a hangulat, leginkább egy családi ház nappalijához tudnám hasonlítani. Mivel alagsori kialakítású a hely, a belmagasság sem volt éppen egetverő. A két előzenekar közül a Concrete előadására emlékszem jobban, hárman kellőképp bemelegítették a kis szobát. A Malachinak kellett egy kis idő, míg berendezkedtek a szűkös szobavégen. Szerencsére hoztak magukkal kisebb merchet is, lehetett vásárolni pólót, CD-ket. Rögtön kaptunk is az alkalmon és beszereztünk néhányat mindkettőből. A Malachi tagjai nagyon közvetlenek voltak, koncert után az énekes-gitárossal tudtunk beszélgetni. Megkérdeztük, mit szól a koncerthelyhez, válasza az volt, hogy nincs meglepve, ekkora helyeken szoktak fellépni (Silencer erre biztos jobban emlékszik). Mivel nem igazán ismertük a munkásságukat (csupán a myspace-ről), leginkább csak tátott szájjal és hegyezett füllel néztük a produkciót az első sorból. A hevesebb részeknél némi bólogatással. A doom zene minden szépsége és lelki mélysége megszólalt, voltak igazán pörgős, intenzív kompozíciók is.
A csellós lány szerény, visszahúzódó lénye alig látszott a sötétben, először nem is tudtuk honnan, kiből árad ez a földöntúli sikítás. Síron túli finom károgásai hol halkan, hol erősebben aláfestették a csellójátékot. A durvább részeknél a gitáros nagyon beleélte magát és odatette a hajzuhatagát. Az egyik gitáros olyan magas volt, hogy csak lehajtott fejjel, kissé görnyedve fért el. Szemmel láthatólag ők is nagyon élvezték az előadást, többször összemosolyogtak. A hosszú számok egyáltalán nem voltak fárasztóak a profi előadásmód miatt. A kis helyiségben nem lehetett elrontani a hangzást, a cselló hangja is arányos volt. Kb. 1,5 órát játszottak, de lehet, hogy kettőt? Az idő jóformán megállt számomra. Kihagyhatatlan koncert volt, legközelebb mindenkinek kötelező.
A csellós lány szerény, visszahúzódó lénye alig látszott a sötétben, először nem is tudtuk honnan, kiből árad ez a földöntúli sikítás. Síron túli finom károgásai hol halkan, hol erősebben aláfestették a csellójátékot. A durvább részeknél a gitáros nagyon beleélte magát és odatette a hajzuhatagát. Az egyik gitáros olyan magas volt, hogy csak lehajtott fejjel, kissé görnyedve fért el. Szemmel láthatólag ők is nagyon élvezték az előadást, többször összemosolyogtak. A hosszú számok egyáltalán nem voltak fárasztóak a profi előadásmód miatt. A kis helyiségben nem lehetett elrontani a hangzást, a cselló hangja is arányos volt. Kb. 1,5 órát játszottak, de lehet, hogy kettőt? Az idő jóformán megállt számomra. Kihagyhatatlan koncert volt, legközelebb mindenkinek kötelező.
FODORPE: A Milwakee-ban működő banda 2008-ban két LP-t adott ki (s/t, Wither To Cover The Tread), mindkettőn négy-négy darab, 8-10-12 perces szerzeménnyel, a következő évben a két lemez anyagát együtt CD-n is megjelentették (s/t). Dathan Lythgoe gitáros a helyi sajtóban megjelent interjúban a banda kettős zenei kötődéséről beszélt, az alapvetően doom-irányultság mellett a hardcore punk hatásokat is kiemelve, ez utóbbival magyarázva azt, hogy nem képesek 10 percig a lassú (doomos) tempót tartani. A zenekar leginkább valóban ezt a kompozíciós formát használja: lassú, szépen építkező, hosszú, de nem monoton fölvezető szakaszokat tempósabb, sűrűbb, sludge-os, stoneres elemekkel is dolgozó részek követik. A Lifeless című, 12 percnyi hosszú számban az előkészítő szakasz majd 8 percig tart, majd besivít a zenei képbe Betsy jellegzetes, keresettségtől mentes rikoltó-visító-károgó hangja, mely átvezet egy hömpölygő, középtempós, Robert Collins basszusgitáros mély üvöltésével, csellóval és gitárszólóval megtámogatott témába.
Betsy vonósjátéka olykor baljós előjelként járul hozzá a doomos részek sötét tónusához, máskor abban találja meg funkcióját, hogy gazdagabbá és változatosabbá tegye a muzsikát. Egyetérthetünk azzal az amerikai kritikussal, aki szerint a vokális részek inkább tekinthetők a zenei váltásokra reagáló eszközöknek, mint zenei „gyújtópontoknak”, s valójában a cselló az, ami itt énekel – erre a legszebb példát a megkapóan melankolikus, a gordonkát csupán gitárral kísérő Desert Rift szolgáltatja. Basszusgitár és a cselló egymást erősítő, harmonikus összeillesztése az Attended by Bloodshed-ben a leginkább fülbeötlő.
S mi motiválja a muzsikushölgyet abban, hogy a kamarazenét olykor doom metalra cserélje? Saját bevallása szerint elsősorban az, hogy míg a komolyzene csak kevés teret ad számára a mű önálló interpretálására, s arra kényszeríti, hogy a zeneszerző által kimunkált kommunikációs rendszert használja, addig a Malachiban lehetőségük van saját kifejezésforma kidolgozására, melyen keresztül arról „beszélhetnek”, amely igazán a sajátjuk.
A befejező sorokat írván fejhallgatómon a Malachi Wither To Cover The Tread című mesteri pszichedelikus opusa, a másik szobából Wagner Götterdämmerungja szűrődik át – ez a stíluskeveredés nem termékeny, Betsy kettős élete annál inkább.
Betsy vonósjátéka olykor baljós előjelként járul hozzá a doomos részek sötét tónusához, máskor abban találja meg funkcióját, hogy gazdagabbá és változatosabbá tegye a muzsikát. Egyetérthetünk azzal az amerikai kritikussal, aki szerint a vokális részek inkább tekinthetők a zenei váltásokra reagáló eszközöknek, mint zenei „gyújtópontoknak”, s valójában a cselló az, ami itt énekel – erre a legszebb példát a megkapóan melankolikus, a gordonkát csupán gitárral kísérő Desert Rift szolgáltatja. Basszusgitár és a cselló egymást erősítő, harmonikus összeillesztése az Attended by Bloodshed-ben a leginkább fülbeötlő.
S mi motiválja a muzsikushölgyet abban, hogy a kamarazenét olykor doom metalra cserélje? Saját bevallása szerint elsősorban az, hogy míg a komolyzene csak kevés teret ad számára a mű önálló interpretálására, s arra kényszeríti, hogy a zeneszerző által kimunkált kommunikációs rendszert használja, addig a Malachiban lehetőségük van saját kifejezésforma kidolgozására, melyen keresztül arról „beszélhetnek”, amely igazán a sajátjuk.
A befejező sorokat írván fejhallgatómon a Malachi Wither To Cover The Tread című mesteri pszichedelikus opusa, a másik szobából Wagner Götterdämmerungja szűrődik át – ez a stíluskeveredés nem termékeny, Betsy kettős élete annál inkább.
PAZUZU - FODORPE
Kulcsszavak:
Malachi