Rammstein (D) koncert
2010. március 16., Papp László Budapest Sportaréna
Jegyár: 9.900 HUF
Voltam Rammstein koncerten. Pedig nem tartozom azok közé a rajongók közé, akik álmukból felébresztve is tudják, hogy Tillnek mi volt a jele az óvodában… De tetszik, amit csinálnak és kész.
Szóval, Papp László Sportaréna, 2010. március 16., kedd, 20 óra. Pécsről kocsival munka – délután 4 óra – utáni indulás, érkezés 19 óra 7 perckor, parkolóhely a környéken nem sok, de megoldom…
Miután bejutottam és leadtam a kabátom, elfoglalom a helyem: 325 szektor, G sor, 7-es szék. Nem is rossz, a színpadtól balra, fenn. Ami meglepő számomra, hogy nagyon különböző kor- és társadalmi osztály szállingózik be a nézőtérre. Nem akarok elfogultnak tűnni, de meglepett, amikor egy már nagypapa korú bácsi keresi a helyét, ráadásul egyedül volt. Mert voltak olyan kedves szülők, akik elkísérték a 30-as éveiben járó gyermeküket eme jeles alkalomra, hogy: „Mit is hallgat a gyerek mostanában?” És akadt olyan „rajongó”, akit öltözködése alapján inkább diszkóba képzelnék el, mint ide. Mindegy, ez egy szabad ország…
Újabb meglepetés: 8 órakor elkezdődik a koncert. Igaz, ez még csak az előzenekar. A nevüket fedje homály… 35 perc jutott nekik.
Átrendezik a színpadot és 21 órakor elkezdődik a KONCERT. Profi a hangzás, még oldalról is. Majd szétrobbanok a székemben. És jönnek a vizuális effektek: tűz, fények, robbanások…
De 20 perc után már csalódást érzek. Már ami a vizualitásból származó élményt illeti. Talán túlságosan vártam a koncertet, vagy túl sokat akartam kapni a Rammstein-fílingből, vagy csak egyszerűen rossz helyen ültem?! Nem tudom. De keveslettem a pirotechnikát, a látványt; zavart, hogy a zenészek színészkedni akartak a színpadon, ami nem ment nekik: erőltetett, begyakorolt és darabos mozdulatokat láttam. Egy idő után inkább már csak a zenére koncentráltam: az még mindig jó volt! Brutálisan jól szólt. Mintha az ember otthon hallgatná CD-ről. Profi. 80 perc után tartottak egy kis pihenőt, aztán persze a ráadás.
A zenében nem ért meglepetés, a húzós, pörgős és „klasszikus” számok követték egymást: Ich will, Benzin, Feuer frei, Du hast, Reise, reise… A szomjas közönség „itta” a zenét. Én is, meg a Colát…
Mike