A metálzene földjéről
Budapest, Néprajzi Múzeum, kamarakiállítás (2010. április 1. – május 9.)
A Mi, finnek sorozatunk harmadik, befejező része a Néprajzi Múzeum A metálzene földjéről című kiállítás bemutatására törekszik, részben pedig kiegészíti a (Mi)ilyenek a finnek? – Finnország magyar szemmel című tárlatról korábban (Vejnemöjnen és Joulupukki találkozása a metállal; Mi, finnek I.) írtakat.
Az Encyclopaedia Metallum adatbázisa 2513 finn metál zenekart tart számon a cikk megírása idején. Összehasonlításul: 1165 norvég, 3076 svéd, 626 dán, 2858 brit, 1265 görög, 7406 német, 3360 francia és 865 magyar zenekarról olvasható információ az internetes oldalon. Finnországban kb. fele annyian élnek, mint hazánkban, láthatóan (és hallhatóan) mégis háromszor annyi metálalakulat tevékenykedik országuk határain belül és kívül, olyan hatékonysággal, hogy például rekvizitumai révén egy finn kultúrát bemutató reprezentatív kiállítás részévé is válhattak a magyar Néprajzi Múzeumban.
Mit lát az a látogató, aki a budapesti Kossuth Lajos téri múzeum kissé ridegnek érzett falai között végigjárja a (M)ilyenek a finnek? – Finnország magyar szemmel címmel megrendezett kiállítást, mondjuk csakis azért mert kíváncsi a finn metálzene bemutatására?
.jpg)
Nos, először is a 8+1 teremben helyet kapó tárlat 4. terméig kell vándorolnia ez első fémzenei „relikviáért”. Fémet persze addig is láthat… Az első két terem gyakorlatilag bevezetés Finnországba, valamint a 150 éves finn-magyar kapcsolatokba. A Finnországban élő Popovits Zoltán ötvösművész már az első tárlónál meglep a tematizált sztereotípiák újratárgyiasított formáival: egy kenyérrel, egy kalasnyikovval, egy Molotov-koktéllal és egy Nokia telefonnal. Mindemellett promóciós céllal készített plakátok mutatják az ország turisztikai célpontjait, tájait, térképek segítségével tájékozódhatunk a nép történelmében, mely az I. világháborút követően alapíthatott először önálló nemzetállamot. A finnugor nyelvrokonság bizonyítékainak dokumentumait, valamint a két nemzet párhuzamos történelmi alakulástörténetét is végigkövethetjük a tablók segítségével. Itt kaptak helyet a finn ősfoglalkozások – a halászat, a vadászat és a gyűjtögetés – eszközei is.
Aztán egy lépés előre, nemcsak teremből terembe jutunk ezáltal, de a finnek is az előbb említettektől az agrárkultúráig. Ha van időnk akár esettanulmányokat is olvashatunk az ipari, majd az információs társadalom kialakulásáról, de a Finnország területén elő kisebbségek bemutatása talán vonzóbbnak tűnik. A svédeket rögtön a jólismert rajzfilmfigurák, a Múminok reprezentálják. Bata Tímea rendező kísérőnktől azt is megtudjuk, hogy a mai napig kettős identitásúak a finnországi svédek. Itt vigyázzunk, nehogy belebotoljunk a számi, azaz a lapp szánkóba!, mely elég termetes, de Joulupukki valószínűleg nem használta, bár múlt decemberi jelenlétekor akár tehetett vele egy próbát…
A harmadik terem az erdőkből a városba vezet: előbb a 190 ezer tó körül élés hagyományos lehetőségeit mutatják be az erdőgazdálkodók használati tárgyai (bocskor, puskák) révén, majd egy szauna és mökkik (finn nyaralóházak) is a szemeink elé kerülnek, előbbi teljes valójában.
Aztán a félhomályos 4. teremben a Kalevala fordításainak kiadásait (átírásait, lásd Szálinger Balázs legutóbbi drámáját), színházi előadásainak fényképeit, bábelőadásainak bábjait, vagy a roppant érdekes kutya-macska-Kalevala gyermekeknek készült mesekönyvet tekinthetjük meg. S itt már becsúszik egy Amorphis CD-borító is. Lám nemcsak Sibelius vagy a Värttinä képviseli az eposz hatástörténetét, de…
…Ensiferum, Korpiklaani és Amorphis pólókba öltöztetett próbababák is, valamint néhány fotográfia, melyeken rajongók viselik testükön kedvenc finn bandájuk borítóit vagy tagjaiknak arcképeit. Nos, ez lehet az első pont, ahol a nem-metálos látogató összeráncolhatja homlokát… Hogy kerül a csizma az asztalra? A hősi énekek hogyan hagyományozódtak át a mai fiatalok zenei és szövegi világába, mennyiben képzi valóban részét a finn metál a finn kultúrának?
Választ nem kapunk, nem is kaphatunk, de ez a (máshol talán nem annyira tapasztalt) nyitottság a finnek és a magyar kiállítók részéről mindenesetre elgondolkodtatja a terepszemlézőt.
Még hótalpat kötve átcaplathatunk a sportéletet bemutató részen: sítalpak és síbotok mellett megcsodálhatjuk Ganxsta Döglégy sajátgyűjtésű finn hokimezét, melyet nagylelkűen kölcsönbe adott, ráismerhetünk a finn Forma I-es pilótákra a plakátokról (Keke Rosberg, Mika Häkkinen, Kimi Räikönnen), de az 1940-ben elmaradt, majd 1952-ben megrendezett nyári Helsinki Olimpia posztereit, újsághíreit is láthatjuk/olvashatjuk. A 6. teremben elmerenghetünk a nemzeti ruhaviselet megannyi érdekességén, az azt következőben megannyi gumicsizmát és mobiltelefon-készüléket konstatálhatunk, azután (majdnem végül) megbizonyosodhatunk róla, hogy a kenyér mellett a kávé a finnek kedvenc élelmiszere, literszám döntik magukba, s ehhez megfelelő (akár világhírű) étkészleteket gyártanak, alkotnak.
Ezzel el is érkeztünk a +1 teremhez, amely április folyamán A metálzene földjéről cím alatt fogadja a metálzene (kisebb darab) földjére érkezőket. A Bata Tímeával készült interjúban (A finnek is rácsodálkoznak; Mi, finnek II.) már olvasható volt az a tematikus felosztás, ami rendszerezi a kiválasztott zenekarokat, ezt most nem ismételném meg. Akár híve a látogató, akár nem a metálnak, a terembe belépve, s a kiállított tárgyakat meglátva elsőre az az érzése lehet, mintha egy metálboltba vagy egy merchandise pulthoz tévedt volna, igaz a választék kissé szűkített: pólók, plakátok, zenekaros bögrék, órák, koncertjegyek, övek, felvarrók. Ami pluszt jelent: az a rajongók által beküldött fotók (a legaktívabb e téren a Shock! magazintól Valentin Szilvia, valamint Kovács „Savafan” Levente bizonyult), melyeken az ismert zenészek társaságában láthatóak vagy kedvenc zenekaros kiegészítőjükben feszítenek.
A kiállítószoba közepén egy monitoron a bandák klipjei futnak, lehetőség van belehallgatásra is a „jukebox” által, valamint egy kivetítőn további fotókat nézhetünk meg.
Egy metálzene szerető és ismerő látogató számára tehát „a kiállítás képei” önmagukban nem kínálnak újdonságot, s minden valószínűség szerint több zenekari pólóval rendelkeznek fejenként, mint ahány a kiállítottak száma összesen. Nem is ebből a szemszögből kell nézni a teljesítményt!
Ahogy Tímea is említette az interjúban: külső szemmel nézve, a finnek országa kapcsán eszünkbe jutó sztereotípiák között minden bizonnyal ott van a finn metálbandák népszerűsége, amit a finnek is készséggel elismernek – ha teszik, akár kulturális nagykövetekként tekinthetünk rájuk. (Összehasonlításként érdemes felidézni, hogy a nyáron országunkban járt sleaze rock kitűnőség, a svéd Backyard Babies országuk budapesti nagykövetségén tartotta sajtótájékoztatóját!) Ez a (már említett) belső (kulturális) harmónia és nyitottság, valamint az a szerves hagyományfolyam, mely a Kalevala interpretációi között létesít kapcsolatot – de persze a nemzetközi zenei/kulturális porondon való exterritorizált minőségi jelenlét is – teszi fontossá metálosnak, nem-metálosnak egyaránt a kiállítás ezen szegmensét.
A szampó visszaszerzésére tett kísérlet
(Akseli Gallen-Kallela: A Szampó védői)
Az sem mellékes, hogy felkeltheti az érdeklődést először a finn, majd egyéb nemzetiségű metál zenekarok iránt is.
Azon is el lehet gondolkodni, hogy a saját hagyományaikhoz való hozzányúlás módja mennyire más, mint ahogy azt a 19. századtól kezdve teszik a magyarok…
Jó egy kicsit finnek lenni!
RIP