2010. 05. 27.
Black-Out a ZP-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Black-Out a ZP-ben
Mint ismeretes, csekély tétovázást követően a Black-Out ismét aktív. Az énekesi posztot az a Kowalsky tölti be, akivel a zenekar a legutóbbi, A szív diktál című lemezt leszámítva valamennyi albumát készítette. Bár a szimpatikus Csordás Róbert derekasan megállta a helyét az átmeneti időszakban, kiderült, hogy a Black-Out Kowával teljes, akkor is, ha ő ma már inkább biztonsági játékos, mint afféle különc művész. A zenekar tegnap a ZP-ben lépett föl. 

A tervek szerint Csányi Szabiék az elkövetkező időkben takaréklángon működtetik majd a Black-Outot, annyit koncerteznek csak, amennyi jól esik nekik, illetve amennyire a közönség igényli. Nehezen elítélhető döntés ez: az utolsó egy-két év ugyanis szemmel látható stagnálással telt, a zenekar képtelen volt nagyobb közönséget megmozgatni egy-egy koncert erejéig, így munkájuk érdektelenségbe fulladt. Azt a szűk, elkötelezett magot, amely végig kitartott mellettük, ugyan új lemezzel is megajándékozták (A szív diktál), ennek azonban nem sok visszhangja lett, a bulik pedig – már amiképp ezt meg lehet ítélni – egyre kisebb, szűkebb helyekre korlátozódtak. (Talán csak a budapesti Morrisons klubos föllépéseik tűntek zsúfoltnak, ott ugyanis jó, ha száz ember össze tud préselődni.)
 

Mindez természetesen nem az új énekes hibája volt, a személye azonban – látva most a régi-új fölállást – mégis közrejátszhatott az alább- és alábbhagyó lelkesedésben. A Black-Out énekese Kowa, aki időközben szépnek mondható karriert futott be Vegájával – ez utóbbi zenekar első lemeze egyébként annak idején kellemes, üde színfoltja volt az alteros-játékos szcénának, mára viszont furcsa, profetikus-megváltós hangulatot árasztó tinglitangli lett belőle, melynek gondolatisága leginkább valamiféle aprópénzre váltott áhítatos világkép-közvetítésben ragadható meg, ha ugyan. (Érdekes, mert a Pimasz grimasz dalszövegei azért az akkor már rég megtért Kowának is a jobb oldalát mutatták. Kowa itt egészen jól egyensúlyozott az igényes, de szájbarágós nagy igazságok, valamint a szofisztikált, sajátos hangulatot és világot kiépítő, egyedi megoldások közt.)

Ami a Black-Outot illeti, a remek és összetéveszthetetlenül egyedi Valaki vagy valami lemez után egyszerűbbre, közérthetőbbre és modernebbre szabta magát a zenekar, az elszállós szövegek viszont mintha a korábbi sejtelmességükből vagy enigmatikusságukból is veszítettek volna. Szerencsére a vallásos flash sosem teljesen kizárólagosan uralta a szövegek értelemtartományát, a most visszatérő Kowa pedig mintha újfent egyfajta tüzet, lendületet tudna vinni a Black-Outba, már ami a közönség létszámát illeti. (Nemrégi új/első, wigwamos föllépésük állítólag teltházas volt.) – A Zöld Pardonban tegnap mintegy négy-ötszáz ember gyűlhetett össze, jóval több, mint legutóbbi ZP-s föllépésükkor, ez a mostani közönség pedig tényleg lelkesnek, jókedvűnek tűnt. Nincs elképzelésem arról, vajon Kowa hozott-e magával rajongókat a Vegából, olyanokat, akik korábban legföljebb csak hallottak a BO-ról, vagy sokakat esetleg csak a nosztalgia sodort oda a koncertre (mint azt több mint tíz esztendeje nem látott, a ZP-ben tegnap fölbukkanó középiskolás ismerőseim említették), a lényegen azonban mindez nem változtat: a buli végre bulinak tűnt.
 

Volt egy kis para, hogy a menetrend szerint este hat és nyolc között érkező felhőszakadás elmossa az eseményt, ám szerencsére a vihar fél nyolcra elült, s még a talaj is fölszáradt. Kisebb, de annál sötétebb fellegek gyülekeztek a ZP fölött, és nem sokkal a Radioaktívos Black-Out öndefinitív nyitása, illetve az Ezüstkötetes Ne hidd el sodrása után el is kezdett csöpögni. Nem tellett bele sok idő, a Black-Out a merengős Esőnapba fogott, melyhez személy szerint nagyon kellemes régi emlékek fűznek, így a nyári vihar utolsó cseppjei, melyek hullani kezdtek, kimondottan hangulatossá varázsolták ezt a kedves, érzelgős darabot. A zenekar szerencsére ezúttal nem best of-bulira törekedett, bátran nyúlt korábbi, ritkábban játszott dalaihoz, így az olyan kihagyhatatlannak tűnő szerzemények mellett, mint az Álom, a Fekete-kék, a Spirál, a Maya, a Gyönyörű zombi vagy a Szabadlábon, előkerült a Valaki vagy valamiről a címadó, sőt a ringató ritmusú Vivien, az Esőnapról az Óz és a csodák temploma, továbbá a Ma; de a Radioaktívról fölcsendült (ritkaságszámba menően) a Nap, a Ragadozó, sőt ráadásként a Még egyszer is.

Azt talán szükségtelen ecsetelni, hogy profi zenészekről van szó: Csányi Szabolcs továbbra is biztonsággal hozza az első hallásra tán nem túl bonyolult, ám sok finom aprósággal, díszítésekkel teli témáit, szólói pedig élőben szintén igen hatásosak. A dob detto: egyszerűnek tűnő, mégis progresszív témák, variációk, amint Fehérvári Attila basszusjátéka ugyancsak szerves része a produkciónak. Kowa énekét Csányi Szabolcs sajátos vokálja segítette végig, a megszólalás pedig a Black-Outhoz, illetve a ZP-hez mérve megfelelt: végre hallani lehetett a gitárt (jó értelemben zajos volt és maszatos, mint a zenekar legtöbb lemezén); a basszus hangzására nem lehetett panasz, a dob viszont valamelyest háttérbe került, míg az ének túlságosan előtérbe. Az összkép a soundot és a teljesítményt tekintve mindenesetre pozitív volt, egyedül Kowán érződött, hogy a lelkesedésen túl bizony olyan rutinos játékosról van szó, aki sokat edződött akár a Vega haknijain is. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi hiányzott belőle – különösen annak tudatában, hogy ez az egész reunion bizonyosan nem valamilyen külső kényszer hatására történt, amint a koncerteket sem fogja a zenekar túlzásba vinni. Bárhogy is, mindenképpen szórakoztató buli volt a tegnapi, örvendetes módon nem teljesen tipikus dalokkal. Legközelebb Hegyalján lehet elcsípni Kowáékat.


Black-Out koncert,
Budapest, Zöld pardon, 2010. május 26.
Belépő: 400 HUF, ezért jár egy kupon, mely beváltható sörre vagy üdítőre


www.black-out.hu

A fotók a black-out.hu-ról származnak.

Kulcsszavak: Zöld Pardon, Black-Out

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés