2010. 06. 02.
Óvakodj a hiteles történetektől! – Joel McIver: Metallica
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Hogyan lett egy egyesült államokbeli város metálzenei színterének zenekarából a világ (mindmáig és valószínűleg mindörökké egyetlen) leghíresebb, legnépszerűbb rock–metál formációja? Hogy szól a Metallica hiteles története egy brit újságíró szerint? Melyik a legjobb számuk, melyik a legrosszabb? Ha duplán szeretsz olvasni zenéről, olvasd el RIP Joel McIver zenekari biográfiájáról írt recenzióját.         

A ’90-es években egy akkor nevet szerző irodalomkritikus nyilatkozta, hogy mekkora öröm volt számára Lukács György Az ész trónfosztása című marxista kinyilatkoztatását olvasni a dekadens filozófiákról, mivel a nyilvánvaló ostobaságok mellett rengeteg, addig magyarul hozzáférhetetlen Nietzsche-passzust lehetett így megismerni. Így a negatív deklamáció tulajdonképpen ellenkező hatást ért el, a filozófus akkori vergődéseit pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Valahogy így vagyok Joel McIver Metallica-könyvével. A történetileg pontos, olvasmányos, idézet-kollázsokkal dolgozó újságíró saját megnyilvánulásait igyekeztem figyelmen kívül hagyni, mivel vagy ostobaságokat ír, vagy csúsztat, vagy együtt mindkettő. Mindenesetre nagyon félreérti saját magát és mások nyilatkozatait is, ami nem túl szerencsés még egy elemző kritikát messze elkerülő demonstratív biográfia esetén sem.

Mielőtt részletesebben szólnék McIver munkájáról, a magyar kiadásra is pazarolnék pár észrevételt. A fordítás kiváló, Pritz Péter neve (és témaismerete) ehhez garancia. Az alapul vett kiadás megjelölése zavaros. Mivel McIver 2004-ben jelentette meg először a kötetet, majd 2006-ban és 2009-ben bővítve újrázott. Fura, hogy a magyar kiadás csak az első kettőt jelöli, miközben 2009-ig gombolyítódik a történet.

A Cartaphilus kiadványainál megszokhattuk, hogy a kiadó spórol a korrektorral, olvasószerkesztővel, vannak ezzel így kiadók – bízzuk rá Julikára, Marcsikára, általánosban jók voltak hejjesírásból. Na, ilyenkor válik olvashatatlanná egy-egy többre érdemes kötet. Ha a betűhibákat, elírásokat lajstromba szedném e könyv esetén, gyakorlatilag terjedelmesebb betűhalmaz kerekedne, mint ez a cikk. De pár nagyon idegesítő hibát azért iderovok: „Annibal Corpse” (268. o. – vicces), „Ride Of Lightningot” (279. o.), „az Armored Saint basszusgitárosát, Joey Verát ajánlotta, vagy Fates Warningot, aki már Cliff halála után is jelölt volt.” (297. o. – röhejes), de van tördelési hiba is (301. o.), illetve a Hirax énekesének a nevét legalább háromféleképpen írják a könyvben, de Lars dobtechnikusa sem Larsen Flemming, hanem fordítva (377. o.), ahogy pár oldallal előbb szerepel. A Metallicának nincs olyan című száma, hogy „Human”, ellenben „–Human” igen. Máskülönben okés.

McIver kronológiai rendben vázolja a Metallica történetét, némi aránytalanság azonban az első évtized javára dönt. Mellette szól, hogy alaposan körüljárja a thrash születésének körülményeit, a korabeli zenei-, metálszcénát, valamint némileg a tagok gyerek- és fiatalkori világát is vázolja. Nyilvánvaló, hogy ez a korszak áll legközelebb a szerző szívéhez is, ezért megbocsátható ez a mértéktelenség. Ahogy a később íródott Slayer-könyv kapcsán jósoltam: McIver jobbára az első 3 lemez híve, a kánon csúcsán a Masterrel, de a Kill és Ride lemezekről is jobbára a legthrash-esebb (Whiplash, Fight, Creeping) számokat csípi. A száraz hangzású, basszustalanított Justice kapcsán inkább előítéletei vannak, semmint ízlésbeli kifogásai, a fekete album kapcsán fanyalog ugyan, de bírja, pl. a nyitó Entert, a Load/Reload hányás, a dupla feldolgozás albumon csak a régebbi dolgok jók, meglepő módon a szimfonikus lemez bejön neki, a St. Anger fos, a Death Magneticről pedig szerintem nem volt elég ideje ítéletet alkotni, bár azok között az újságírók között volt, akik már a 2008. szeptemberi megjelenés előtti nyáron megismerkedhettek 7 számmal, illetve azok keverés előtti változatával. Egyáltalán nem meglepő módon a Some Kind of Monster DVD bejött a brit újságírónak.

McIver jóval megértőbb, mint a Slayer-könyvben, vagy jóval simulékonyabb, netán megfontoltabb, kevesebb a disszonancia a véleményezésben, bár az elemzés itt sem az erőssége, de talán árnyaltabb önmagához képest. A könyvre erőltetett szerkezeti koncepció eléggé elhibázott és fölösleges. Eleve óva intek mindenkit, hogy bizalommal közeledjen olyan termékhez, ami a történet „igaz” és „hiteles” voltát állítja, hacsak nem iróniával teszi mindezt. A történeti fejezetek közé McIver beiktat úgynevezett „mítosz”-okat, amelyeket aztán megerősít, avagy megvétóz. Ezek jobbára banális, bornírt, nevetséges fölvetések, amelyek már eleve egy prekoncepciós válaszra születtek. Legyen itt elég az elsőt és utolsót beidéznem: „1. számú mítosz: A Metallica volt az első thrash metal zenekar; 13. számú mítosz: A Metallica a világ legjobb heavy metal zenekara”

Mindazonáltal a Slayerből hiányolt riportázs itt több alkalommal is jelen van, ugyanakkor nem mindig értelemszerűen, mert vajon milyen jelentősége van 17 évvel Cliff Burton halálos balesete után felkeresni a helyszínt, vagy megkérdezni a helyi újság fotósát, aki akkor az események után több órával érkezett ki a helyszínre.

Mivel az elemzőkészség és ezáltal a megértésre való vágy teljesen hiányzik a szerzőből, csupán felszínes, előítéletek mentén göngyölített ismertetőt képes átnyújtani, jobban tette volna, ha a kommentárjaiban elkerüli az értékelést, mivel így leleplezi saját szakmai (értelmi) „hozzáférhetetlenségét”. (Elgondolkodtatott egyébként, hogy kinek íródott a könyv: a Metallica-fanoknak? – mi újat tudnak meg? Semmit, csak ízlésbeli különbségek merülhetnek föl; a Metallicát nem ismerőknek? – ahhoz túl bennfentes; a Metallica zenéjével így-úgy ismerkedőknek, a későn jövőknek? – talán.) A Napster-ügyben szépen felépíti a pro és kontra véleményeket, de a dolog túlnő rajta, s a Digital Copyright szerzőjének megjegyzéseit tévesen értelmezi. „A végső tanulságot pedig Jessica Litman vonta le: »Jelen pillanatban a lemezipar nyeri meg az összes csatát, a háborút viszont elvesztik.« Kár, hogy a Metallica erre nem jött rá magától.” (312. o.) A csukott fül tipikus esete, miközben korrektül kontextualizálja a művészi jogvédelem visszásságait.

Két fontos momentum még a könyv kapcsán, amelyek azonban nem csak rá jellemzőek. Az egyik, hogy megmosolyogtató dilemmaként jelenik meg a siker kérdése. Mivel a szerző nem rögzíti miben is méri a sikert, valamint általában sem oszlatja el a homályt afelől, hogy a zenét a szórakoztatóipar termékének, avagy művészetnek tartja, vagy a kettő metszetében helyezné el, folyamatosan küszködik e kettősségben: érték vagy pusztán szolgáltatás a zenekar teljesítménye. Mihez lehet mérni?

A másik archaikus vakfolt az egységre való törekvés. A monográfia szerzője kétségtelenül érzékeli a töréseket, diszkontinuitásokat, de ennek ellenére is egy egész történetet akar kovácsolni, amiben csupán kitérők vannak (a Metalliánál pl. az egész ’90-es évek). A modernség előtti egészelvűség nagyon jól kooperál az igazságba vetett hittel, ami ugye éppen a mítosz-koncepcióban mutatkozik meg. Elmondható tehát, hogy McIver egy jó 150 évvel ezelőtt meghaladott gondolkodásmód foglya.

A ’90-es években már olvastam magyar nyelvű egyetemi diplomamunkának készült elemzést a Metallica szövegeiről (szociolektus-vizsgálat). Nem tudom, készültek-e valaha szakértőibb, nem pénzkereső (mint a dalszövegek filozófiáját érintő „hipotetikus”) kiadványok a legnagyobb hatású, 30 éve pályán lévő zenekar szövegvilágáról, de talán nem lenne érdektelen (a szélesebb tömegek számára sem), ha az ilyen típusú kiadványok közül válogatna a kiadó a továbbiakban, ha a történeti ismertetőkön kívül valóban szólnának valamiről a könyvek. Erre jó példa volt a szintén Pritz Péter fordította Dave Thompson-könyv az RHCP-ről. Joel McIver könyveit meg kéretik a továbbiakban mellőzni.

RIP

Joel McIver, Metallica
[Justice for All: The Truth About Metallica, 2004, 2006]
Fordította: Pritz Péter
A fordítást lektorálta: Bajtai Barangó Zoltán
[„Legendák élve vagy halva XLV.”]
Budapest, Cartaphilus Kiadó, 2010.
382 oldal, 4900 Ft

www.cartaphilus.hu

www.metallica.com
ww.myspace.com/metallica

www.joelmciver.co.uk
www.myspace.com/joelmciver
http://en.wikipedia.org/wiki/Joel_mciver

Kulcsszavak: Metallica, Joel McIver

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés