2010. 06. 07.
Duplaplusz jó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Duplaplusz jó
Habár az utóbbi hónapokban igencsak eltávolodtam a hardcore alapú muzsikáktól, ennek ellenére most mégis két olyan lemezre szeretném felhívni a figyelmet, amely nem biztos, hogy világmegváltó célokat dédelgetve született meg, viszont mindenképpen érdemes próbát tenni velük. Alább két amerikai zenekar, a deathcore-ban erős Suffokate és a melodikus hardcoreban utazó Stick To Your Guns legfrissebb kiadványairól olvashattok egy-egy rövid ismertetőt. 

Suffokate - No Mercy, No Forgiveness (2010, Mediaskare)

Az oaklandi Suffokate már régi kedvencem a deathcore műfajon belül. Első, 2004-es albumuk (Oakland) éppen azzal hívta fel magára a figyelmemet, hogy nem próbált meg beállni abba a végtelen sorba, ahol a sebesség, a technika vagy a poliritmia az úr. A srácok inkább a középtempós döngetések mellett tették le voksukat, ami természetesen észvesztő breakdown-ok és szó szerint kegyetlenül eltalált death metalos groove-ok elegyéből tevődött össze. Az új anyagra öt évet kellett várnunk, de nagyon is megérte. Ez alatt az idő alatt a banda megtalálta a földkerekség egyik leghülyébben kinéző frontemberét Ricky Hoover személyében, aki még a carnifexes Scott Lewis-on is túltesz, de a zene szerencsére semmit sem változott. A dalok továbbra is hemzsegnek a brutális hangzásköpenybe burkolt mázsás riffektől, amit feszes alap tart össze, s a megszokott fröcsögés „színez”. Pár melódia is felbukkan, ami kimondottan üdítőleg hat a sok aprítás között, főleg az amúgy is nagyszerű Power of Submission szólója sikerült emlékezetesre. Emellett remek még a nyitó, fejletépő Constant Urge to Kill, a klipes Not the Fallen (ahol zseniálisan érvényesül az erre a műfajra jellemző, szaggatott szinkrongitározás), és az egészen furcsa kalapálásokat rejtő, a legszebb skandináv death metal-hagyományokat (is) felelevenítő No Purpose in Life. Agresszív, lélektisztító félórát rejt a No Mercy, No Forgiveness. Nem mondom, hogy sose hallottunk még ilyet, de számomra akkor is ez a visszafogott tempójú, úthenger erejű zene teszi a Suffokate-et a műfaj egyik titkos favoritjává.

www.myspace.com/suffokate





Stick To Your Guns –
The Hope Division (2010, Sumerian Records)

A Stick To Your Guns legénysége elég nagyot robbantott 2008-ban Comes from the Heart című lemezével: velős, egyszerre arcba mászó és emlékezetes dallamokat is rejtő energiabombájuk az év egyik legjobb hardcore-anyaga volt. 2010-re megérkezett a folytatás is The Hope Division címmel, amely némileg más képet mutat, mint legutóbb. A gárda egyre inkább elmozdult a melodicore irányába, ami nem áll nekik rosszul, bár nem is annyira zseniális. A két nyitónóta viszont mindenképpen: a Where the Sun Never Sleeps egy igazi, klasszikus hácé-himnusz, amelybe az énekes Jesse Barnett egy olyan dallamos refrént csempészett, hogy attól minden leányzónak garantáltan benedvesedik a… szeme. A What Goes Around ezzel szemben egy másfél perces kis atomtöltet, amely minden másodpercében robban, és egy remek breakdown-ban csúcsosodik ki. Egyébként sok helyen érződik a számokon a Sick Of It All hatása (kipengetett kvintek, Lou Koller-szerű, „érthetően üvöltözős” éneklési technika), ám míg az új SOIA nekem kicsit unalmasnak tűnik, addig itt egész sok érdekes momentumot lehet felfedezni. Szintén jó tétel a pörgős, csordavokálos Faith in the Untamed, a szintén slágergyanús Scarecrow és a 3/60, amely egy pőre, old school hardcore-szösszenetből vált át melodikus, csellót (!) is rejtő andalgásba. Egy kicsit hosszú az anyag, amely középtájon némileg beszürkül, de így is érdemes többször elővenni, mert nagyszerű hangulatemelő számok sorjáznak a korongon. De a záró Sufferer végére „elrejtett” La Poderosa című popsláger lemaradhatott volna.

www.myspace.com/styg



DOWNER




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés