A Plunging Into Annihilation Euro Tour 2010 koncertturné keretében először látogatott el hazánkba a brazil thrash zenekar, a Violator. Eredetileg a kaliforniai Fueled By Fire is fellépett volna, de a fővárosi Mappa Club közönsége nélkülük sem érezte rosszul magát, hiszen magyar bandák is segítették a hangulatfokozást. A Trafó Kortárs Művészetek Háza bárjában július negyedikén forrt a levegő és elszabadult a pokol.  RIP beszámolóját olvashatjátok.

A thrash műfaj manapság dívó népszerűsége furcsa jelenség. Egyrészről az Egyesült Államok-beli „alapító atyák” ma „Big Four” címen turnéznak Kelet-Európában, másrészt a huszonéves fiatalok, felfedezve „apáik” zenéjét, naponta alapítanak újabb csapatokat, melyekben lelkesen játsszák újra a ’80-as évek elején-közepén kitalált muzsikát. Ne feledjük, mindez jelentékeny médiakampány és marketingstratégia megtámogatásával történik, hiszen a csecsemőknek minden vicc új, s a retro jegyében – a deathcore kifulladása mellett – újabb hullámot próbálnak az ifjakra testálni a jelentős átalakulás előtt álló kiadók. Ugyanakkor azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy a thrash végig itt volt velünk, harmad- és negyedvonalbeli, azaz underground zenekarok formájában, akik megállították az időt, mondjuk úgy 1988-nál, s mind az amerikai, mind az európai thrash nagyjainak első lemezein található muzsikát tartották irányadónak, valamint a hőskort idézték az öltözködésükkel is. A hagyományőrző vonulat mellett azonban termékeny újrahasznosítás is segítette a műfaj fennmaradását. Csak három példa: a svéd The Haunted alapvetően Slayer-epigonként indult, majd idővel sajátos, csak rájuk jellemző stílust alakítottak ki a thrash alapjain. Az amerikai Lamb of God szintén egyéni módon keveri a thrash-t mai, akár progresszívnek nevezhető elemekkel is. De az újabban kissé visszaminősített – szintén amerikai – Trivium is ötletesen használta fel a Metallica, Megadeth vagy a Death Angel zenei formuláit.

A koncert helyszínére érkezve derült ki, hogy a kaliforniai Fueled By Fire elakadt útközben, ma este nem lépnek színpadra, így a jegyár is mérséklődött 2.000 HUF-ról 1.500-ra. Sebaj, a főleg Exodus-kúrán leledző latino fiatalok zenéje számomra csupán a(z ő) lelkesedés(ük) miatt lett volna érdekes, hiszen a Bounded By Blood, Warbringer, Evile stb.) típusú zenekarok halmazába tartoznak, azaz semmilyen újdonsággal nem szolgálnak a ’80-as évek csúcszenekaraihoz képest, viszont az akkori techniká(ka)t nagyon jól eltanulták. A FBF tavaly május 27-én lépett fel amúgy Budapesten, éppen a Mappa Clubban, de akkor sem tudtam meghallgatni őket egyéb elfoglaltság miatt. Most ők nem jöttek el: RIP–FBF (1-1).

A ferencvárosi Tűzoltó és Liliom utca sarkán álló Kortárs Művészetek Háza előtt Megadeth, Sepultura, Belphegor, Mayhem, Testament, Slayer pólós srácok gyülekeztek, számosan bújtak felvarrók tömkelegével díszített farmermellénybe, az ő számuk az idő előrehaladtával szaporodott. Töltényövek, láncok, tetkók: igazi underground estének néztünk elébe a felhozatal alapján. Az estet 21 órakor a Wasted Struggle nyitotta. Nevüket a plakát olvasása előtt nem hallottam, ahogy a zenéjüket sem ismertem. A középiskolai padokat éppen elhagyó srácoknak néztek ki, akik 25 percben foglalták le hallójáratainkat – becsületünkre legyen mondva kb. 10-en végig is hallgattuk a műsorukat teljes egészében, bár ugyanennyi perc múlva erős késztetést éreztem a levegőtlen, kb. 35-40 fokos terem elhagyására. A vokalista srác már nem fért fel a zsebkendőnyi színpadra, ő a közönségnek fenntartott térben táncolva üvöltözött, de a mikrofon beállításának köszönhetően ebből vajmi keveset hallhattunk – szerencsére. A plakát szerint metal/hardcore chaost játszanak – utóbbi igaz. Sok próbatermi gyakorlás kell még, hogy eljussanak a dalírás mikéntjéhez, s hangszerük biztos kezeléséhez. A dobos tűnt a legenergikusabbnak a négyfős brigádból. Van hova fejlődniük, pár év múlva meglátjuk.

Másodikként a mosonmagyaróvári Nuclear Beast vette birtokába a színpadot. Az ő tavalyi demójukat ismertem, bár nem voltam elbűvölve tőle, de a zenéjük koncerten élvezhető leginkább. Ha nem látom, hogy az éneklő dobos baseball sapiján és a szintén éneklő egyik gitáros pólóján a Municipal Waste felirat díszeleg, akkor is ennek a csapatnak a szellemiségéhez kapcsoltam volna a punk/thrash/mosh elemekből építkező, szintén nagyon fiatal srácok muzsikáját. Eleinte csak a szellemiség dominált, de a 25 perces programjuk második fele meggyőzött arról, hogy a korai Anthrax/S.O.D./M.O.D ’80-as évek közepi mosh metalját is szorgalmasan hallgatták. A demóról ismert „slágerek” (Nukleáris apokalipszis, Férgek tanyája, Drink Fuck Kill Satan) mellett új másfél-két perces szerzemények is terítékre kerültek, valamint egy Toxic Holocaust feldolgozás is. A hangosítás az ő műsoruk alatt javult, s lelkesedésük, valamint a dobos szórakoztató konferálása elfogadható hangulatba hozta a közönséget, amelynek száma ezeddigre már az előzőekhez képest duplájára nőtt.

Jött a budapesti Concrete thrash metalja, ami ismét hangosítás-javulást, jóval több invenciót, valamint minőséget hozott magával. A legjobban a Mörbid Carnage-ben is zenélő Necrofaust basszusa szólt: arányosan és telten, de az öttagú formációból kitett magáért minden tag. Hanghordozós anyagukat korábban nem hallottam, de a koncert alapján szeretném. Ők is eljátszottak egy Toxic Holocaust tételt (War Is Hell), zárásként pedig a Sodomtól az Angent Orange szólt, úgy ahogy Angelripperék sohasem tudnák elnyomni, ez még a hangosítás hiányosságai mellett is szakított. Saját szerzeményeik közül, a definitív We Are Concrete címére emlékszem.

Némi csúszással, fél tizenkettőkor robbant színpadra a rendkívül szimpatikus arcokból álló négyfős Violator. A szűk egy órás programjuk hihetetlenül zúzós és felemelő volt. A turné tulajdonképpen a frissen megjelent Annihilation Process című EP-jük népszerűsítését szolgálta, most először jártak Európában, s a turnén ez volt a második állomás, a horvátoknál kezdtek. Korábban, a koncertre „készülve” egyetlen nagylemezüket (Chemical Assault, 2006) és az EP-t hallgatva a korai, első három lemezes Kreator zenéje irányadó muzsikájuk megközelítő leírására. Amit jó adag Bay area-típusú thrash-sel fűszereznek. Repkedtek a hajak, színpadon és előtte, a Nuclear Beast dobosa ugrott először a deszkákról, beindult a circle pit – ekkor már úgy 50-60-an lehettünk. (Bár a basszer-énekes, Poney hasonlított rá, mégis a dobos srácot hívják Arayának (keresztneve: David).) Hihetetlen vehemenciával, telve lelkesedéssel uralták a színpadot, amíg a rajongók közül páran, megveszve a gyönyörtől „föl nem kéredzkedtek” egy kis léggitározásra – alig akartak lejönni. Az egyetlen negatívum az volt, hogy a számok között minden alkalommal leálltak a zenészek, ezzel a dinamikát – nem vészesen, de – korlátozva. Fél egykor már pacsiztak a „Köszönöm”-öt is elsajátító zenészek, akik a foci vb-n elszenvedett szimbolikus vereséget most tromfolták – legalábbis számomra.

Jó hangulatú, emlékezetes zenei eseménynek lehettünk tanúi. Sok hasonlót még!

Hail Underground! Thrash ’Till Death – ilyesmik.

RIP

Plunging Into Annihilation Euro Tour 2010
Violator (BRA), Concrete (H), Nuclear Beast (H), Wasted Struggle (H)
Budapest, Mappa Club, 2010. július 4.
Jegyár: 1.500 HUF

www.myspace.com/wastedstruggle
www.myspace.com/nuclearbeast
www.myspace.com/concrete666
www.violatorthrash.com
www.myspace.com/viothrash