2010. 07. 06.
Egy zenebohóc vallomásai – Ozzy Osbourne és Chris Ayres: Én, Ozzy
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy zenebohóc vallomásai – Ozzy Osbourne és Chris Ayres: Én, Ozzy

2009-ben jelent meg Ozzy Osbourne önéletrajzi kötete, az I Am Ozzy. A biográfia 2010 júniusában irodalmi díjat nyert, melyet a Spike TV Guys Choice gáláján vehetett át az énekes Sir Ben Kingsley brit színésztől. A közismerten diszlexiás és diszgráfiás hírességnek Chris Ayres, a Hollywoodban élő brit újságíró segített papírra vetni az eseményekben gazdag életút történéseit. RIP elolvasta a könyv magyar kiadását (Én, Ozzy) és jókat kuncogott rajta.

Az Ozzyval készült lemezek közül nagy rajongója vagyok az első nyolc Black Sabbath albumnak, a szólópálya szakaszaiból, viszont kizárólag az 1991-es No More Tears, valamint az ehhez az érához tartozó, 1993-as Live and Loud koncertlemez kedves a szívemnek. A ’80-as évek Randy Rhoads fémjelezte első albumokat nem istenítem, a ’90-es évek közepétől készült termékeket pedig kifejezetten rossznak tartom. A vadiúj Scream című kiadvány esetében már a felénél abbahagytam a hallgatást, mivel ennyi zenei klisét és ennyire gyenge énekteljesítményt régen nem hallottam, s nem is akartam hallgatni. Persze lehet, hogy a lemez második fele rejti a finomságokat, de ennek még nem jártam utána. Mindenestre az önéletrajzi könyv nem a zenéről szól, hanem John Michael Osbourne (szül. 1948) életéről: hogyan jutott el az észak-nyugat birminghami Astonból a kis proligyerek a multimilliomos sztárvilág egyik csúcsára.

A könyv remek. Humoros, érdekes történetekkel teli. Hála a fordítóknak nagyon olvasmányos, nagyon szórakoztató, nyelvileg leleményes, gördülékenyen és ötletesen ültették át magyar nyelvre a ’60-as évek brit és amerikai szlengjét is.

Hogy valóban Ozzy írta-e a könyvet? Erősen kétlem. Bár egy helyütt utal rá, hogy ő írja, de száz másikon arra, hogy nagyon ritkán olvasott könyvet életében (szemben a könyvfaló cimborával, Lemmyvel), diszlexiás, diszgráfiás, memóriazavaros, műveletlen stb. Valójában az történhetett, hogy a maga dadogó módján diktafonra mesélhette a történetek kontúrjait, amit felesége, Sharon a lejegyzés után átfésül, majd megkérték a szerzőtársként feltüntetett neves újságírót, a The Times és a Los Angeles Times szerzőjét, Chris Ayrest, hogy írjon belőle egy biográfiát. Ayres kicsit utánajárt a dolgoknak, újra és újra meginterjúvolta Ozzyt, majd szépirodalmi retorikával megalkotta az emberarcú, addiktív sztár élettörténetét – hihetetlenül nagy nyelvi invencióval.

Fontos megjegyezni, hogy mind Ozzy oldaláról, mind a valódi szerző oldaláról sok a fikció – a nyelv természetén túl –, a kitalált elem. Maga a főhős hangsúlyozza nem egyszer, hogy alig emlékszik dolgokra, miközben a 30 évvel előtti hotelbeli szituációban azt is felidézi, milyen köpenye volt a takarítónőnek stb. Ezt nyilván egy antialkoholista, kábítószereket messze elkerülő, normális ember sem tudja előhozni a memóriájából. Mindenesetre jól hangzanak a történetek: van elejük, közepük, végük – ráadásul általában csattanókkal. Azt az esetenkénti moralizálást meg az Egyesült Államokban dívó álszentségnek róhatjuk föl, ami nyomokban fölbukkan a lapokon egy-egy keményebb verekedés, drogozás, családi erőszak nyomán.

 

Arról, hogy milyen Ozzy valójában, fogalmam sincs, nem is érdekel (ehhez a valóságshow-juk sem kellő támpont, ellenkezőleg). Viszont a könyv lapjain megelevenedő Ozzy szerethető figura, aki gazdag életpályája során tényleg sok mindent megélt, ami ráadásul megoszthatóan érdekes lehet a szélesebb olvasóközönség számára is, még ha az a zenéjével nem is találkozik (gondolom, ők vannak többen).

Nagyon jól megírt könyv, mely kerüli a megszokott zenei biográfiák frázisait, közhelyes felépítését, témáját. Ozzy világa által egy kicsit betekintést nyerhetünk az elmúlt 40 év könnyűzenei iparának kulisszái mögé is. Ajánlott olvasmány.

RIP

Ozzy Osbourne és Chris Ayres, Én, Ozzy
[I am Ozzy, 2009]
Budapest, Cartaphilus Kiadó, 2010.
(„Legendák élve vagy halva XLVII.”)
Fordította: Bus András és Fencsik Tamás
Sorozatszerkesztő: Bajtai Barangó Zoltán
393 oldal, 3.990 HUF

www.ozzy.com
www.myspace.com/ozzyosbourne
www.chrisayres.net

Kulcsszavak: Ozzy Osbourne, Chris Ayres

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés