2010. 07. 17.
Hatásvadász italothrash (Necrodeath: Old Skull)
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):

Az olasz Necrodeath zenekar nem túlságosan ismert hazánkban, legalábbis pólómintáik, felvarróik elterjedtsége alapján semmiképpen nem mondanám őket népszerűnek. Zenéjüket hallgatva, nem meglepő. Alakulásuk 25 éves évfordulóját egy feldolgozás-lemezzel ünnepelték, melyen kedvenc zenekaraik számait játsszák el. A Slayer, a Bathory, a Venom, a Motörhead, a Kreator és mások egy-egy szerzeményével hatásaik is transzparenssé váltak.     

Az olasz Necrodeath zenekar február 5-én ünnepelte alakulásának 25. évfordulóját. (Bár a 2006-os 100% Hell lemez intrója, melyben a venomos Cronos vendégeskedik, a February 5th, 1984 címet viseli.) Alakulásának, nem pedig fennállásának évfordulója ez, hiszen a csapat 1989 és 1998 között pihenőn leledzett, majd Marco „Peso” Pesenti dobos ismét életre keltette a thrash csapatot. Énekesi posztra az Opera IX és a Cadaveria korábbi dobosát, Marcelo „Flegias” Santost kérte fel.

Az újjáalakulás előtt három, azt követően öt sorlemezt jegyző kvartett idén cover-lemezzel jelentkezett: hatásaikat, kedvenc zenekaraik egy-egy számának necrodeath-es változatát kívánták a nagyérdemű elé tárni. Az ötlet nem rossz, hiszen igazán rajongóbarát, egyben saját örömükre is szolgál. Jellemező módon a ’80-as évek ikonjait idézik meg, azoknak is főleg az évtized első felében keletkezett nótáit, amikor a metál még nem vált el többé-kevésbé jól differenciálható stílusokra, amikor még egységesen heavy metalról lehetett beszélni. Maguknak az együtteseknek a kiválasztása is sokatmondó, de még inkább az egyes szerzeményeké. Főleg a „könnyebben” eljátszható iskolapéldák szerepelnek az Old Skullon, melyeket az alakuló zenekarok szívesen választanak koncertjeik repertoárjába, hogy a technikai nehézségek még ne jelentsenek gondot, ugyanakkor a közönséget kellően felcsigázzák a saját számok iránt is – gyakorlatilag oda csábítsák, ott tartsák a kezdő zenekar fellépésén, a színpad előtt. Talán túl triviális is lett a Necrodeath választása – elképzelhető, hogy tényleg ezek a számokat játszották anno, megalakulásukkor. Viszont a „könnyű” számokat elrontani is könnyű. A régi és más olasz, baráti zenekarok tagjait is csatasorba állító lemez vette az akadályokat…

Az albumot a csapat védjegyének számító, már az 1985-ös The Shining Pentagram demón, majd az 1987-es első nagylemezen (Into The Macabre) is szereplő Mater Tenebrarum című szám 2010-es és 1985-ös verziója keretezi. A harangzúgással kezdődő ős heavy szám a korabeli Celtic Frost és Slayer hatásait viseli magán, valamint számomra a magyar Tormentort is megidézte, úgy 1987 tájékáról. Mindazonáltal világosan mutatja, mennyire nem egyéni, vagy jellegzetes a genoai (liguriai) zenekar muzsikája, hiába is vitális a mai technológiával vértezett újragondolás. A feldolgozásokat a Slayer Black Magicje nyitja, korrektül, meglepetésemre leginkább a komlói/pécsi Malediction dikcióját felidézve, akik éveken keresztül tartották repertoáron ezt a szerzeményt. A Bathory Raise The Dead Necrodeath-féle interpretációja igazán hangulatidéző, s megmutatja mennyire fontos eleme az igazán átütő zeneszámoknak a technikai tudás mellett (vagy ellenében) a lapidáris megközelítés (a szaksajtó zsargonjára fordítva: a kő egyszerűség). A legenergikusabbnak a Kreator és a Sodom egy-egy tételének lemezre rögzítése bizonyult: a Pleasure To Kill és a Sodomy And Lust eljátszása, lendülete logikusan prezentálja az olaszok legfőbb hatásait, lemezeik ihletőit. Elsőre furcsának találtam, hogy Black Sabbath és Motörhead klasszikusok is helyet kaptak az albumon, de egyáltalán nem lógnak ki a kontextusból. (BS számot pedig már korábban is feldolgoztak – a 20. évüket ünneplő válogatáslemezükön –, igaz akkor a névadót; valamint Venom-átírat is előfordult már – Countess Bathory – a 2007-es Draculea című albumon.) Nekem a necrodeath-es Paranoid még jobban is tetszik, mint az ismertebb megadeth-es változat (az 1997-es Nativity In Black BS-emlékalbumról, de a Hidden Treasure gyűjteményen is szerepel), míg az itt előforduló Bloodlust (Venom) talán nem a legjobb választás. Az Ace of Spades pedig megvillantja a metálon kívüli rock ’n’ roll örökség el nem hanyagolható tiszteletét.

Azt már a Big Four turné közzétett jamje kapcsán sem értettem teljesen, miért éppen a Diamond Head Am I Evil? című számával örömködnek a thrasherek – a Slayer tagjai, Lombardót kivéve, jellemző módon, nem is vettek részt a megmozduláson. Most a Necrodeath cover-lemezén is helyett kapott a brit zenekar heavy rockja. Miért is? Számomra az egyetlen magyarázat, hogy így tudták becsempészni az underground körökben visszamenőleg hatást vesztett Metallicát a korongra – mindezt alátámasztja, hogy nem a Gyémántfej-féle változatot hangszerelték újra, hanem a ’tallica-féle átiratot.

Egy nem igazán jelentős underground zenekar ünnepi lemeze az Old Skull, amelyet valószínűleg többször hallgatok majd, mint a sorlemezeikre préselt muzsikát.

RIP

Necrodeath: Old Skull
(Scarlet Records–Midnight Management, 2010)
Játékidő: 39:33

www.necrodeath.net
www.myspace.com/necrodeath100x100

Kulcsszavak: thrash, Necrodeath, Old Skull, cover

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés