Ha részleteiben is, de idén elér hozzánk a Neurosis gitár-szekciója, előbb Steve Von Till mutatkozott be szólóban, novemberben pedig Scott Kelly érkezik a Shrinebuilder tagjaként. Előbbi fellépése maga volt a tragédia, RIP azon is elgondolkodott, hogy írjon-e egyáltalán beszámolót erről a félresikerült estéről, de aztán erőt gyűjtött, habár jobban érezte volna magát, ha nem azon kellett volna képzelegnie: hogy nézhet ki Steve szakáll nélkül.  

„Az A38-nak ütközött egy hajléktalan
A Dunába rántotta a kiérkező mentőst egy részeg férfi pénteken a fővárosban. A mentősnek sikerült kijutnia, csak vizes lett, de a férfit a vízirendőröknek kellett kimenteniük a folyóból, közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A mentőket horgászok riasztották a Petőfi híd budai hídfőjéhez, mert egy meztelen és részeg férfi be akart menni a vízbe. A kiérkező mentős megpróbálta visszatartani a 30-40 év körüli férfit, de az kitépte magát a kezei közül és beugrott a Dunába, magával rántva a segítségére érkezőt.
A mentős nem sérült meg, csak vizes lett. Az ittas férfit végül a Lágymányosi híd közelében sikerült a vízirendőröknek kimenteniük a vízből, de addigra – mivel többször nekiütődött például az A38 állóhajónak is – zúzódásokat szerzett a fején és a vállán.
A férfit a mentők a János kórházba szállították.” (Index/MTI, 2010. július 23., 14:00)

A hír korábbi verziójában még az állt, hogy az A38-nak semmi baja nem esett… Így hát annak biztos tudatában, hogy van még hová mennem, indultam a koncertre. Mivel korán érkeztem, volt időm tájékozódni, s a kedves ismerős színpadmestertől megtudtam, hogy Steve másfél órás programmal készült, tehát legkésőbb 21 órakor színpadra kell lépnie, mivel 22.30-ig lehet csak övé a terep egy rákövetkező rendezvény miatt. Mivel az előzenekar a kezdésre kiírt 20 órakor sem érkezett még meg a helyszínre, kétséges volt, hogy fellépnek-e egyáltalán. De aztán fél kilenckor a rakpartra ért az massachusettsi Ampere furgonja. A női basszerrel rendelkező banda feldobálta a színpadra a cuccát, majd lerámolta. Mindez több időt vett igénybe, mint a színpadon tartózkodás köztes kb. 7 perce, amit nehezen lehetne koncertnek nevezni. Nos, ha azt a zajkeltést HC-punknak hívja valaki, netán élvezi is, ám legyen, lelke rajta. Eléggé hitetlenkedem, hogyan sikerült egyáltalán átlépniük a próbaterem ajtaját ezzel a hisztérikus káosz-„produkcióval”.

Ha Steve Von Till nem a világhírű Neurosis tagja lenne, kétlem, hogy a hallgatóság száma – mely kb. az előző napi WMD koncertéjével egyezett meg – ilyen magas lenne. Ismeretlenül és ezzel az előadással maximum valamiféle alternatív utcafesztiválon boldogíthatná a járókelőket…

Az amúgy rendkívül szimpatikus Steve kilenc után 10 perccel köszöntötte a közönséget, bemutatkozott és felkonferálta a műsorát. Egymaga, egy szál gitárral, és a lábaihoz helyezett „ezer kütyüvel” szándékozott 90 percben élményt szerezni nekünk, s magának. A háttérben megnyitott palack és borospohár, amiből néha kortyolt egyet-egyet.

Nem vártam Neurosist, nem a Neurosist vártam. Ismerem SVT szólólemezeit, viszont a Harvestman projekt kiadványaival korábban még nem találkoztam. Ez hiba volt, mert így nem készültem fel arra, ami itt várt. (Ráadásul az idén kiadott Trinity című lemez szolgáltathatta az apropót az Európa turnéhoz.) Úgy éreztem magam, mint azok érezhették, akik korábban pont itt, a hajón fellépett olasz Zura a vendégszereplő Mike Patton miatt jöttek el, de csak egy gombjait csavargató, néha furcsa hangokat világgá kürtölő dj-t kaptak… Balladákat, folkba és countryba oltott posztapokaliptikus szerzeményeket vártam a „metál-trubadúrtól”, de csak gerjedő unalmat keltett a szenvedést okozó zajhalmaz.

Hogy kitette-e a lelkét a művész, vagy sem? – eldönthetetlen és irreleváns, én halálra untam magam, csak sorstársam, Pazuzu rábeszélő-tehetsége tartott vissza attól, hogy időelőtt partot érjek, ha már így megfeneklett ez az este. Már az első gerjedésnél, hangszerbúgatásnál technikai problémái akadtak Steve-nek, de aztán pár perc alatt átlendült ezen, s tovább pötyögött, motozott a nyakába akasztott gitáron, mely egyben basszusgitár is volt. Sokszor lehajolt csavargatni a gombokat, vagy pedálozott a pedálokon… Csípem én az experimentális dolgokat, ha van értelmük… de aznap este csupán azt tudtam leszűrni, hogy maga a zene került pellengérre. Steve némi old school ír-favágó őseredetű dalokon kívül a zene nélküliség egy csúf dimenzióját akarta megmutatni nekünk. Hogy szórakoztatónak nem nevezném a produkciót, még nem probléma, hiszen ez nem is elvárás, de hogy művészinek sem, az is biztos. A legfőbb gondolatom ugyanis az volt – amellett, hogy elképzeltem egyébként szuggesszív hősünket a szakálla nélkül –, hogy mi a fenét keresek még itt. S való, hogy a hiba nem az én készülékemben volt.

RIP

Steve Von Till (US), Ampere (US)
Budapest, A38, 2010. július 23.
Belépő: 2000 Ft

www.vontill.org
www.myspace.com/heathenpsych
www.neurotrecordings.com
www.myspace.com/amperepunx