2010. 08. 12.
Mangod Inc., Ill Nino, Bodom, Jack Daniel’s – Sziget, 1. nap
A Mangod Inc. kissé enerváltan játszott az MTV Headbangers Ball sátorban délután fél ötkor, az Octopus Összművészeti Helyszínen a Symposion folyóirat bemutatkozását a Trip cadavre exquis nevű formáció kísérte, melyben gordonka, klarinét és beatbox (szájjal keltett ritmuszajok) alkot különös elegyet. Az Ill Nino „buzizene”, a Children of Bodom kevésbé az. Sok szép lány tapsol, a Jack Daniel’s pedig jól fogy, póló és hűtőmágnes a nyeremény.
.jpg)
Egészen pontosan a hazai Mangod Inc. koncertjére értem ki a Szigetre tegnap, s fröccsel a kezemben próbáltam ráhangolódni az egykori Cadaveres de Tortugas örökségének egyik továbbvivőjére, noha Persóék csapatának vajmi köze van az őszenekarhoz. És bár a szakadás utáni újrakezdéskor előkerült a koncerteken egy-egy Versus-lemezes maradvány (jellemzően az identitást részben meghatározó darabok, a What We Want, vagy a névadó Mangod), ma már ezeket sajnos nem hallhatjuk tőlük, annak ellenére sem, hogy a három esztendeje megjelent első (és eddig egyetlen) nagylemezük, a Near Life Experience óta nem publikáltak új szerzeményt, s koncerteken is egy-egy feldolgozást leszámítva alig kerül elő valami az egyébként remek lemez dalain túl. Innen nézve is fáradtnak tűnt a zenekar a Szigeten, a színpadon ráadául baromi meleg lehetett, mert Perso folyamatosan a szaunára panaszkodott. Nyilván ugyanez a Children of Bodomnak csaknem hazai-népies showelemnek bizonyulhatott. Mindenesetre a Mangod Inc. lenyomta azt a bulit, amit már rengetegszer az elmúlt három év során, nincs mese, srácok, új dalok, új lemez kell, ehhez a muzsikához több showelem és mozgás a színpadon. Persze igazságtalan vagyok, hiszen a Sziget első napja volt csak, délután fél öt, a bemelegítők hálátlan szerepe, ám abban kell maradnunk, hogy korrekt hakninál nem volt több a tegnapi föllépés.
A föntebb említett Trip cadavre exquis csak nevében idézi haloványan a Mangod Inc. múltját; az irodalmi sátor aktuális programját kínáló zene afféle experimentális kísérlet, mely irodalmi felolvasások során tölthet be valamiféle funkciót, az elképzelés szerint vélhetően fokozza a művészi hatást. A beatbox, vagyis a szájjal keltett zajok szolgáltatták a hagyományos instrumentumok alá az alapot, s az irodalmi sátorban mindenki elégedetten hallgatta a formációt. Bevallom, a beatboxszal mint olyannal nem sikerült megbarátkoznom, hosszú távon meglehetősen irritálónak érzékeltem, de ez természetesen nem a zenész hibája, hanem az én ízlésem hiányossága.
Nemes Z. Márió költővel és Nagy Ildikó Noémi íróval azon tanakodtunk, érdemes-e belenézni a Headbangers Ball sátorban az Ill Ninóba (elnézést a zenekar nevének helytelen írásáért, de a gépen, melyen jelenleg körmölök, a szimbólumok közt nincsen megfelelő, hullámvonallal ellátott n-betű, csak ilyen: ň – de ez nem ugyanaz). Mint kiderült, a mai este fő attrakciója Nagy Ildikó Noémi és Garaczi László számára is a Children of Bodom lesz. Állítólag – amint akkor megtudtam – Garaczi Laci bodomos pólóban fog érkezni este hét körül, de ezt sajnos nem csekkolhattam le, mert később már nem futottunk össze, a koncerten pedig meglehetősen nagy tumultus volt.
Jobb híján azért belepillantottam Ill Ninóba, amelyre szép tömeg gyűlt egybe, bő háromnegyedéig telt meg a sátor. A latino rasztabanda törzsinek szánt ráadás-dobbal, perkákkal felszerelve nyomta amúgy slágeres zenéjét, a közönség elképesztően vette a lapot, iszonyat sok szép leány mozgott, e muzsikát azonban mégis az alábbi dialógussal tudnám szellemesen érzékeltetni. Tamás felhívott negyed kilenckor, kievickéltem a valóban szaunává változott sátorból a kint a fűben ülő és fekvő rengeteg has, láb és kéz közé.
„Hol vagy?”
„Ill Ninón vagyok.”
„Ill Ninón? De hát az buzizene.”
„Az, de legalább húzhatok egy strigulát, hogy ezt is láttam.”
Később Tamással eszmecserét folytattunk a beválogatott zenekarokról; Tamás szerint az Ill Nino pontosan az a harmadvonalbeli banda, amelyet a Szigetre jó elhívni matinézni, a közönség lelkesedése pedig abból fakadhat, hogy a koncertet megtekintők hirtelen ráismernek arra, 6-7 évvel ezelőtt milyen jó volt ez a csapat, s mennyire lelkesen hallgatták őket anno. Bizonyos értelemben az egyidejűségek egyidejűtlenségének tapasztalata ez, a nosztalgia jelen idejűvé és jelenvalóvá tesz egy már véget ért valamit. Nem tudom megítélni, mennyi igazság van mindebben, sajnos sosem voltam a zenekar rajongója, lemezeik két hallgatás után kikerültek a lejátszóból. Mostani koncertjük mindazonáltal energikus volt, a közönség pedig valóban dicséretet érdemel.
Amit minden bulin megkap az ember a zenekarok frontembereitől, az az elismerés, hogy mennyire nagyszerű közönség vagyunk. A szókincs olykor szűkös, és a „you are fucking crazy, motherfuckers”-re szűkül, de semmi baj, ez a zenészek által sugárzott megbecsülés nemzetközi szótárából való. Az Ill Nino is megtanulta e leckét, amint a Children of Bodom szintén: folyamatosan „fucking crazy”-k voltunk, a legőrültebbek, és valóban, a finnek fellépése alatt sem lehetett panasz a rajongókra, akik itt tényleg fanatikusok voltak. Bár kissé halk volt a Bodom (a sátor bejáratánál normál hangerőn meg lehetett érteni egymást), a szintetizátor pedig a kelleténél valamelyest jobban előtérbe került, a gitárszólók szépen szóltak, és az ugyancsak lendületes előadásmóddal sem volt probléma. A Bodom népszerűsége töretlen, és bár megállapítottuk, hogy a zenéjük valamivel marconább, ily módon kevésbé illethető azzal a jelzővel, mint föntebb az Ill Ninóé (de figyelem: mindez egy baráti beszélgetésben hangzott el, fröccsel a kézben, senki ne tekintse tehát objektív szakmai véleménynek), alighanem igazat lehet adni az Index cikke azon állításának, miszerint zenéjükről szólva a (melodikus) death metálból a death nyugodtan elhagyható. A gitárokat talán hangsúlyosabbá lehetett volna tenni, de tulajdonképpen már az is szerencsés dologként könyvelhető el, hogy a szokásos fesztiválhangzás masszájából azért a Bodom egyedi megszólalása tetten érhető volt.
A Jack Daniel’s kamionjánál és italozó pultjai mellett a kiváló ital vásárlása mellé dollárbankót kap a fogyasztó, melyet black jackezéshez és hordóba dobáláshoz lehet fölhasználni. Itt folytattuk az estét: hintaszékből kellett az uszkve három méterre fölállított JD-s hordóba találni hatalmas hordódugókkal, megfelelő találat esetén JD pólót és hűtőmágnest lehetett nyerni. Az emberek dobtak, nyertek, majd újabb JD-kóláért mentek.