2010. 10. 09.
Hatásos mocsári szörny – Godsmack: The Oracle
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Sully Erna énekes vezette amerikai Godsmack ha nem is veterán, mindenesetre korántsem újonc a metálzenei színtéren; The Oracle címet viselő új lemezük ezt legalábbis erőlködés nélkül jelzi. A tíz dalt tartalmazó korong, ahogy mondani szokták, egyszerre súlyos és dallamos; a középtempók uralta zene azonban nem annyira unalmas, mint az ismerkedés korai szakaszában gondolnánk. Érdemes tehát – érdeklődéstől függően – több alkalommal is nekifutni.

Hagyományosan kortárs, ugyanakkor zaftos, zajos megszólalása van (a) The Oracle-nek, s a nyitó, klipesített Cryin’ Like a Bitch macsós, magabiztos döngölése, odamondogatós, könnyen megjegyezhető refrénje bizonyítja, hogy dalközpontú, pontos elképzelésekkel, iránnyal rendelkező zenét hallunk. Az ezt követő Saints and Sinners alapján, mely rögtön a lemez legkerekebb, érzésekkel leginkább teli nagy refrénjét hozza, érettnek is mondhatjuk a Godsmack zenéjét; felnőtt, rockos muzsika ez, mely ugyanakkor harapósan, metálosan szakít, mégsem nagyon tudom elképzelni, hogy fiatal tizenévesek rákattanjanak. A harmadikként érkező War and Piece erre ugyancsak ráerősít: dögös southern mocsár ömlik a hangszórókból óriási riffekkel, hangulatos kiállásokkal, fejrázásra késztető ritmusokkal, vagány, emlékezetes énekkel.
 

A Godsmack hatásaiként általában a Metallicát, a Panterát, illetve az Alice In Chainst szokás megjelölni, azonban (a) The Oracle-ben e hatások egyikét sem igazán lehet konkrétan tettenérni, noha valahol mélyen mindegyik említett komponens jelen van. Azonban a dalok úgy vannak összegyúrva, hogy végül egyik apafigura sem kerekedik felül, jóllehet vitathatatlan, hogy Sully Erna helyenként meglehetősen áttetsző módon idézi meg James Hetfield énekstílusát. Nem annyira a dallamvezetés, mint inkább a sajátosan hetfieldes intonáció és hajlítások terén. Amikor a Godsmack szól, valahogy mégsem Jamest halljuk, amint a zene tekintetében a Pantera- vagy az Alice In Chains-párhuzam sem egy-az-egyben állja meg a helyét. A délies íz és a kemény riffek ugyan a Godsmack világának is fontos részét képezik, ám – és ez itt nem elmarasztalólag értendő – hiányzik az AIC sötét borongóssága vagy a Pantera experimentális brutalitása.
 

Hallhatóan megvan a Godsmack maga rockos-metálos, mocsári-dögös vonala, mely relatíve szűk határok közt mozog, azonban hosszabban tartó ismeretség birtokában nem állítható, hogy föltétlenül kiszámítható vagy menthetetlenül egysíkú volna e zene. A What If? csak sokadik alkalommal kikerekedő szépségei vagy a címadó váltásokban is gazdag, többféle stílust magába olvasztó, bonyolultnak mégsem mondható instrumentális darabja, a lemezen végig kiemelkedő és jól is hallható basszus-dob összjáték, valamint Sully Erna hetfieldizmusaival együtt is remek hangulatteremtő ereje kellemes hallgatnivalóvá teszi (a) The Oracle-t. Ugyan nem az év nagy meglepetése, de igen kedves vendég a lejátszóban.


Godsmack: The Oracle
Universal, 2010.

www.godsmack.com

http://www.myspace.com/godsmack

 
Kulcsszavak: Godsmack

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés