2010. 10. 12.
Fajsúlyos csemege – Death Angel: Relentless Retribution
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gazdag, változatos, magas színvonalú új lemezt készített az egyesült államokbeli Death Angel. A kultikus Bay Area thrash banda a tagcseréket és a megújulást követően zenei értelemben ez alkalommal frissített igazán: a 2004-es The Art of Dying, valamint a 2008-as Killing Season ugyan hangulatos, retro-rusztikus anyagok voltak, mélyebb benyomást (rám) nem tettek – a lemezek minimum a felénél elfáradtak, kezdeti lendületük alábbhagyott. A nemrég megjelent Relentless Retribution azonban nemcsak, hogy végig pörgős és húzós, de az első hangtól az utolsóig izgalmas, változatos, friss.

Kétségtelen, hogy a Death Angel élő energiája tanítani való a fiatalabb versenyzők számára is, és abban a szerencsés helyzetben találjuk a zenekart, hogy ez az élő energia mindenestől átjön a Relentless Retribution darabjain. Az energiától duzzadó szerzemények egyszerre merítenek saját klasszikus, nyolcvanas években gyökerező thrash tradíciójukból, kalandoznak kvázi-epikus irányokba progresszív megoldásokkal, továbbá gyakran és bátran élnek hc-s, punkos-vad ritmusokkal, néhány hangra épülő, de elemi erejű témák variálásával. Ami meglepő lehet, de voltaképp teljesen természetesnek hat, az az ezredforduló utáni, az alapvetően a thrash-ben gyökrező metalcore klisék beépítése, ami kimondottan jól áll a csapatnak: ahol e megoldásokkal találkozunk, akkor azok úgyszólván modernizálják mind a dalok megszólalását, mind azok struktúráját. Ilyen szerzeménynek mondható a nyitó kvázi-címadó, melynek visszafogott tempója, riffelése és énekstílusa, refrénje is jellegzetesen a metalcore-himnuszokhoz közelíti e remek nótát, amint a másodikként fölcsendülő Claws In So Deep mintha csak Trivium-dal lenne. Nem túlzok: a riffelés, a ritmus, az ének egy az egyben a fiatal követőket idézi, s ezek után nem is meglepő, hogy vissza-visszatérő szabályos breakdown is gazdagítja e majd’ nyolcperces tételt, melynek utolsó harmada akusztikus-flamenco gitározással visz egészen más útra. Nem kérdés persze, hogy a Trivium és társai bújtak elő a Slayer, a Metallica, a Megadeth, a Death Angel és mások köpönyegéből, ám mindenképp érdekes hallani, amint a hagyománytörténés hirtelen fordított irányt vesz. Ahogy említettem, ez azonban korántsem hátrányává, sőt előnyévé válik a Relentless Retributionnek, frissé, elevenné teszi a veteránok muzsikáját.
 

További nagyszerű tételek követik egymást szünet nélkül, melyek közül kiemelkedik a jó értelemben vett Metallica- és Slayer-kompilációnak is tekinthető, kimért, de remek-gonosz Absence of Light, az agresszív River of Rapture, a thrashcore This Hate, a progresszív-kalandozós, de zúzós Death of the Meek, vagy a dallamos-lírai hangvételű, ám ugyancsak gitárgazdag, szépen megírt Opponents at Side. Az akusztikus, ám feszes Volcanicot követően még érkezik levezetésképp a szélsebes, csordavokálokkal is megtámogatott Where They Lay, s kezdhetjük elölről: a lemez újrahallgatásra késztet. Egyetlen muzsikusra sem lehet panasz: az erőteljes, jól kivitelezett és tetszetős riffeknek igen magabiztos ritmusszekció szolgáltatja az alapot, nem egy helyen hangsúlyos szerep jut a basszusnak, a dob finom pörgetései, díszítései pedig az energikus püfölés mellett határozottan emelik a zene esztétizáló karakterét, azaz vájtfülűeknek szintúgy élményt nyújt. Egészen kifinomult megoldásokra lehetünk figyelmesek a szólókat illetően, nemcsak a tekeréseket, de a háttérben föl-fölhangzó díszítéseket, elnyújtott hangokat tekintve is. Ami az éneket illeti, az oly módon emlékeztet a Death Angel-hagyományokra, hogy merít Tom Araya jellegzetes stílusából, valamint – természetesen – a thrash, sőt a metalcore sajátos, telitüdős üvöltéseiből. A dallamos részek pedig, mondani sem kell, még dallamosabbak, igényesen elővezetettek. Egy-két helyütt fordul csak elő klasszikus heavy metálba hajló énekmegoldás (pl. I Chose the Sky; Truce), ennyi még épp belefér.
 

Összességében nagy meglepetés számomra a Death Angel 2010-es magabiztos, minden szempontból nívós, kiemelkedő teljesítménye, mely úgy hagyományőrző, hogy nem zárkózik el új hatások produktív kamatoztatásától. Egy gazdagon rétegzett, sűrű, összetett, ugyanakkor befogadható, dalközpontú lemez a Relentless Retribution, kétségtelenül az idei termés egyik fajsúlyos csemegéje.

Death Angel: Relentless Retribution
Nuclear Blast, 2010.


http://www.myspace.com/deathangel
http://deathangel.us/


Kulcsszavak: Death Angel

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés