2010. 10. 19.
Egy sikersztori nyomában (Mick Wall: Iron Maiden – Run To The Hills)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy sikersztori nyomában (Mick Wall: Iron Maiden – Run To The Hills)

Mick Wall 1998-ban megjelenő könyvét társszerzők írták tovább újabb kiadások megjelentetése okán. A 2004-es változat fordítása került szeptember közepén a magyar érdeklődők elé. Hogy a Maident ismerőkön és szeretőkön kívül kiket érdekelhet a kötet, nehéz kérdés, ahogy az is, hogy közülük hányan birkóznak meg egyáltalán a rendhagyónak tekinthető biográfiával. RIP-nek sikerült, s nem bánta meg, számos meglepetésben volt része.   

Fura egy könyv ez a Mick Wall-féle Iron Maiden kötet. A brit rockzenei újságíró szerzeménye először 1998-ban, azaz a Vasszűz talán legmélyebb válsága közepette jelent meg. Ezt követően társszerzők segítségével bővült a könyv: a második (2001) és a harmadik (2004) kiadáshoz további fejezetek íródtak a fejleményeket bemutatva, mígnem a Dance of Death turnéjának konklúzióival zárul a biográfia. Ehhez igazítva kapott borítót a Run To The Hills – a DOD artworkje viszont talán a leginkább rendhagyóbb a stílusos IM borítók közül. Mindehhez még hozzájárul, hogy az egy hónappal a Sziget fesztiválos fellépés után megjelenő magyar kiadás belső borítóoldalainak illusztrálására az A Matter of Life and Death artworkjét választották, ráadásul a társszerzőkhöz viszonyulva(?) a magyar nyelvre való átültetésen is több fordító munkálkodott, s mindjárt a Steve Harris jegyezte Előszóban sajtóhiba szegi kedvét az olvasónak. Ráadásul, ahogy korábban már Joel McIver Metallica és Slayer kötete során kifejtettem, mindig gyanús, ha valaki „hiteles” és „igaz” történetet próbál eladni. Itt hál’ istennek csak arról van szó, hogy „authorised” és „official" a kötet, azaz Harrisék támogatták és jóváhagyták, azaz „hivatalos”-nak tekinthető.

Végül alaptalannak bizonyultak a félelmeim: a könyv jó, hogy miként, s miként mégsem, arról lentebb írok, a borító elégé figyelemfelkeltő, ez kiadói szempontból nem elhanyagolható, végülis a magyar kiadás a 2004-es eredeti borítót vette át, az AMOLAD sormintára nincs magyarázat, annyi baj legyen, a fordítás is rendben van, a fordítók vagy a szerkesztő, Hraschek Dávid összefésülték/-e a külön fordított részeket, sajtóhiba sincs vészes számban jelen a könyvben…

A furcsaságokat kezdjük mindjárt a szerzői motivációval, amiről a Bevezető tanúskodik: Wall nem listát akart készíteni a Maiden turnéjairól, lemezmegjelenéseiről, exkluzív B-oldalas kiadásokról. Érthető módon, hiszen erre manapság már kielégítő forrásul szolgál az internet, de ha valaki mindenképpen magyar nyelvű egyszerű mondatokban is vágyik erre, megteheti: Polgár Péter A Vasszűz fogságában című könyve (Vagabund Kiadó, 2006) nem sokkal több ennél – ugyanakkor hasznosnak is bizonyulhat egy gyűjtemény összeválogatását tervezve. Nem akar „bulis” könyvet sem a szerző, azaz a produktumok közti időszak csajozásairól, ivászatairól beszámolni, aminek szintén örülni kell, nem hiszem, hogy túlzottan érdekes lenne mások részegségéről olvasni oldalakon keresztül (mondjuk kivéve akkor, ha a szerző Venyegyikt Jerofejev Moszkva Petuski szintű alkotást tesz le az asztalra).

Hát akkor mit is? A nagy csomópontokat szerette volna feltérképezni szerzőnk, azaz milyen háttérmunkák, stratégiák, marketing és kereskedelmi döntések, gazdasági tranzakciók, menedzselési praktikák, valamint zenészi elhatározások járultak hozzá, hogy az East End kocsmáiból induló heavy metal banda világméretű hírnévre tegyen szert, s a könyv megírásakor is már mintegy 25 éves történettel bírjon. Ehhez az elképzeléshez interjúk elkészítésében látta az alapot Mick Wall, valamint elég alapos mikrotörténeti rekonstrukciók és családtörténeti riportok megalkotásában. A zenekar tagjai, Rod Smallwood és Andy Taylor menedzserek, Martin Birch producer, lemezgyári vezetők szólalnak meg leginkább, valamint korabeli sajtóanyagok szolgálnak gazdag dokumentumokként. Meg kell adni, Wall elég alaposnak bizonyult. Nem is írható a számlájára a slendriánság, annál inkább – szerintem – az anyag összefűzése, a szelekció, itt bizony a kevesebb talán több lett volna, nagyobb teret adhatott volna az elemzéseknek. Valamint elég sokszor kell a sorok között olvasni, mert a barátság, kollegialitás, vagy csak az emberbarátság, no, meg az angolszász jómodor, a szennyes ki nem teregetése nem tette lehetővé, hogy nyíltan megírjon egy-egy mozzanatot, vagy döntések valódi hátterét, egy-egy tag valódi véleményét. Ez ügyben valószínűleg Paul Di’Anno „szereplése” a mélypont, aki vagy tényleg nem emlékszik a történésekre vagy csak ezzel az álindokkal hajtotta el az újságírót, másrészt Steve Harris is elég „diplomatikus”. Érzékelhetően soha nem mond olyat, amit később megbánhat, dacára a nagyon is határozott véleményének – hiába, valószínűleg ez a hozzáállása is szerepet játszott abban, hogy ő a banda erős embere, aki mindvégig magánál tartotta a kormányzási pozíciót.

A könyv egyértelműen legerősebb része Dickinson gyermekkorának megrajzolása, amiben nem kevés Twist Olivér narráció-mintázat lelhető fel, ugyanakkor az élményanyag és a kidolgozása kellően megemeli az élettörténetet, szemben a zenekar más tagjainak sorselemzésével.

Ami szintén figyelemre méltó az az, hogy a 2000-es éveket taglaló fejezetek messze érdekesebben, intenzívebben vannak prezentálva, mint a megelőző húsz év – ezeket a fejezeteket viszont nem Wall írta, hanem Dave Ling és Chris Ingham!


Itt található azonban a kötet másik mélypontja, ahol – lehet, hogy csak fordítói ficam következtében – Janick Gers föltalálja a spanyolviaszt, azaz Bergman A hetedik pecsét című remekét elemzi, s „rájön”, hogy a film végén egyfajta haláltánc jelenítődik meg – a gitárosnak olvashatóan fogalma sincs a danse macabre középkori eredetéről –, ő az, aki a Dance of Death összefüggést felismerte – ez a tudatlanság nem, de a szerzői, vagy legalább szerkesztői eligazítás hiánya felbosszantott kissé.

A könyv mindazonáltal egészében is érdekes, ha nem is olvastatja magát annyira minden részletében, sőt, kifejezetten unalmas epizódok is tarkítják. Ez talán a témából is adódik, mivel a háttér-ismertetők nem feltétlenül szolgálnak folyton-folyvást izgalmas fordulatokkal, ugyanakkor a korszak zenei iparágának feltérképezéséhez, valamint az Iron Maiden kontextualizáláshoz metálon innen és túl kiváló olvasmány.

Persze Blaze kirúgásának „hiteles” története itt sem kerül alaposabb kifejtésre… nem mintha különösebben nehéz lenne megfejteni, de hát földobják a labdát…

Annyi mindenképp a magyar kiadás hiányossága, hogy még egy appendix erejéig sem vázolta föl – valamely Maiden-szakértő bevonásával – a 2004 és 2010 közti időszak főbb történéseit – esetlegesen magyar vonatkozásokkal megspékelve. (A New Noise információs magazin pl. Derek Riggs-szel készítetett címlapot idei augusztus-szeptemberi számához, utalva a zenekar hazánkbeli augusztusi fellépésére, de ez persze csak egy legújabb nüansz.)

RIP

Mick Wall, Iron Maiden – Run To The Hills.
Az Iron Maiden hiteles története

Budapest, Cartaphilus Kiadó, 2010.
(„Legendák élve vagy halva XLVIII.”)
[Mick Wall, 1998, 2001, 2004; Dave Ling, Chris Ingham]
Fordította: Szántai Zsolt és Maurics András
400 oldal + fényképmelléklet, 4.900 Ft



www.cartaphilus.hu
www.ironmaiden.com


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés