2010. 10. 20.
Völgyzáró zenehíd (Intronaut: Valley of Smoke)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Völgyzáró zenehíd (Intronaut: Valley of Smoke)
Amennyiben félretesszük abbéli gyanakvásunkat, hogy a közösen turnézó zenekarokat inkább hozzák össze kiadói megfontolások, mint a bandák zenei világának kapcsolódási pontjai, a napokban harmadik nagylemezét megjelentető, Los Angeles-i Intronaut számára nem éppen rossz ajánlólevél, hogy tavaly az USA-ban a Kylesa mellett ők nyitottak a Mastodonnak, idén nyáron meg a Cynic és a Dysrhythmia előtt játszottak. Valley of Smoke című friss albumukat hallgatván bizton állítható: aligha vallottak szégyent.

A 2004-ben alakult kaliforniai négyes természetesen a neo-progresszív szcénában korántsem tekinthető ismeretlennek: a 2006-os The Void és a 2008-as Prehistoricisms című anyaguk méltán részesült elismerő fogadtatásban. Az a különbség, mely e két lemez stiláris karaktere között megfigyelhető volt, nevezetesen a súlyosabb, zajosabb témáktól az atmoszférikusabb, jazzesebb irányba való ellépés, pontosabban e kettő ötvözése, még inkább jellemző a friss albumra. A zenészek hangszeres képzettsége, valamint az egyszerre összetett és hatásos kompozíciók megalkotásához kellő tehetség és iskolázottság (pl. zenetudományi BA) már a korai fölvételeken is megmutatkozott, ugyanakkor a Valley of Smoke új minőségi szintet jelent diszkográfiájukban. Noha az új lemez stíluselemei (post-hardcore, death-jazz, sludge, groove, progresszív jazz-rock, fúziós jazz) ismerősen hangzanak a bandát kedvelők számára, arányuk és összecsiszoltsági fokuk változott: sokkal több lett a jazzes, melodikusabb rész, melyekhez jól illik a korábban nem jellemző tiszta ének.
 

A nyitó Elegy tökéletes sommázatát adja annak, amiért az Intronaut a színtér egyik vezető bandájának tűnhet manapság: a kezdő bivalyerős, hardcore gitártéma döccenő nékül úszik át egy finom dob-basszus részbe, melyhez leginkább a post-rockra jellemző kizengetett gitárhangok társulnak, hogy aztán hasonlóan logikusan térjen vissza a kezdő riff, mely a zárlatban affélé post-metal dekonstrukción esik át.



A death metalban utazó Exhumed dobosaként is tevékenykedő Danny Walker indítja a második dalt (Above), akárcsak a lemez egészén, itt is telten és természetesen szól felszerelése, technikai tudása és ötletessége egészen lenyűgöző. Az album számos értéke közül az egyik, hogy az ütőhangszerek nem kísérő szerepet töltenek be (sőt olykor mintha Sacha Dunable és Dave Timnick gitárosok egészítenék ki a ritmusszekciót), ugyanakkor nem is érezzük a rendkívül sűrű dobjátékot fölöslegesnek. Hasonló mondható el Joe Lester basszusgitáros teljesítményéről, melyet jóformán minden amerikai szakíró kiemel: az öthúros, bundnélküli hangszert használó zenész a 70-es években a Mahavishnu Orchestrából sem lógott volna ki, ráadásul számos basszushangzást hallani a lemezen: hol a fúziós jazzre jellemzően zeng, hol death metalosan morog, hol post-rockosan telt. Az átlagban 6-7 perces dalokhoz képest viszonylag kurta Sunderance első témája a legszebb death-jazz hagyományokat folytatja (Death, Cynic, Atheist), majd fokozatosan lággyá válik (eltűnik a death, marad a jazz), jön hozzá némi elektronikus színezés, hogy a végén újfent visszatérjenek a lábdobok harminckettedei.

A hozzávetőlegesen 50 percnyi játékidejű albumon én nemcsak gyenge pillanatot nem találtam, de átlagost is csak alig. A legkülönlegesebb szerzemény címére ugyanakkor legjobb eséllyel a címadó pályázik: nem pusztán azért, mert ebben vendégeskedik Justin Chancellor a Toolból, s két basszusszólam van a dalban, de azért is, mert Dave Timnick gitáros-énekes megmutatja, nem hiába gyakorolt évekig dobosként. Két dobszerkó egyidejű használata ismerős lehet pl. a Kylesa-tól, ebben a dalban viszont az ütőhangszeres színképet tabla is gazdagítja (csakúgy, mint a Prehistoricisms The Reptilian Brain című kompozíciójában), keleti hangzásvilágot emelve be az Intronaut egyébként is nagyon tágas zenei spektrumába. Ha a Valley of Smoke mellé a 2010 végére ígért Meniscus album valóban megjelenik, a metal és a jazz ötvözését kedvelőknek remek évük lesz az idei.
(A lemez dalszövegeinek kultúr- és társadalomtörténeti utalásrendszeréről a banda honlapján lehet bőséggel olvasni).

FODORPE
 
 
 
Kulcsszavak: Intronaut

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés