2010. 11. 22.
Napló egy őrült kiadványhoz (Down: Diary of a Mad Band)
Érett már egy ideje (különösen teljes értékű zenekarrá avanzsálása óta), hogy a metal muzsika legismertebb New Orleans-i mesterei megörvendeztessék rajongóikat zseniális koncertjeik archivált változatával. Idén októberben aztán meg is érkezett a Diary of a Mad Band című CD-DVD csomag, amely jól reprezentálja, miért érdemes élőben látni a gárdát, ám az is kiderül, hogy a srácok nem sok időt fecséreltek magára a kiadványra. Pedig illett volna.
Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már két alkalommal is részt vehettem abszolút kedvenc bandám buliján: egyszer 2008-ban, Prágában, egyszer pedig 2009-ben, a Petőfi Csarnokban – mondanom se kell, csodálatos és örökbecsű élményt jelentettek ezek az esték, így kíváncsian vártam, hogy a fentiek fényében az Ozzy mester egyik lemezének címét elferdítő live anyaguk milyen szájízeket hagy majd maga után. Nos, kijelenthető, hogy a pozitívumok mellett rengeteg bosszantó aprósággal is találkozni.
Kezdjük az alapkoncepcióval! Az elv ugye az volt, hogy az ötös méltó emléket állítson első Európa-turnéjának, amely 2006-ban úgy zajlott (minden helyszínen teltház előtt), hogy se kiadóval nem álltak szerződésben, se nagy hírverést nem kerítettek az esemény köré (a DVD-n Phil ezzel kapcsolatos bevezetője direkt a klasszikus horrorfilmet, A texasi láncfűrészes mészárlást idézi). Ez mindenképpen hatalmas teljesítmény. Ennek ellenére 2010-ben, egy immár három nagylemezt megjelentetett csapattól elég féloldalas egy olyan anyag, amelyen a III – Over the Under szerzeményei nem képviseltetik magukat, főleg úgy, hogy azóta már jártak Európában.
Az elgondolás részét képezte az is, hogy mindent igyekeztek a hetvenes évek szellemiségében visszaadni. Ennek értelmében viszont már túlságosan is puritánná vált az egész: az egyszerű csomagolásba nemhogy egy booklet, de még egy normális fotó se került be a zenekarról. A Download fesztiválon készített panorámakép jól mutat, de a gitáros Kirk és a dobos Jimmy ezen nem szerepel, persze a többiek is csak háttal, erősen elmosódva. Sőt, az ötletes, szalagos magnótekercseket idéző szitálást kapott CD-ken szereplő számok sorrendje sehol máshol nincsen feltüntetve, csak magán a korongon, amit persze nem tudsz olvasgatni, amikor épp a lejátszóban pörög.
Ha már a CD-nél tartunk, maradjunk is annál (hozzátéve azt, hogy magam nem különösebben kedvelem az efféle audio-formátumban kiadott felvételeket). A rajongók becsukott szemmel, tizenhat nóta segítségével érezhetik ott magukat egy-egy Down-koncerten. A hangzás viszonylag jónak mondható, Rex basszusgitárja és Jimmy lábdobja eszméletlenül szólnak, a gitárok és a háttérvokálok néha kicsit halkak. Anselmo viszont szépen ki van emelve, amivel csak az a baj, hogy élőben egy ideje már jóval gyengébben teljesít. Tény, hogy akkoriban még éppen csak kimászott a(z általa többször is megjárt) szakadékból, ám ez sem tudja feledtetni, hogy mennyire nem volt hangja akkoriban (azóta azért egy fokkal jobb a helyzet). Pedig a Learn From This Mistake, a Lies, I Don’t Know What They Say But…, az Eyes of the South és a Stone the Crow igényli a dallamokat. A legnagyobb katasztrófa a Jail: a hangulatával egyébként libabőrt is előidéző szerzeményben szegény Phil csak szenved. Kirk pedig az elején elrontja a Bury Me in Smoke-ot egy pillanatra, de ez inkább csak vicces, mint irritáló.
Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már két alkalommal is részt vehettem abszolút kedvenc bandám buliján: egyszer 2008-ban, Prágában, egyszer pedig 2009-ben, a Petőfi Csarnokban – mondanom se kell, csodálatos és örökbecsű élményt jelentettek ezek az esték, így kíváncsian vártam, hogy a fentiek fényében az Ozzy mester egyik lemezének címét elferdítő live anyaguk milyen szájízeket hagy majd maga után. Nos, kijelenthető, hogy a pozitívumok mellett rengeteg bosszantó aprósággal is találkozni.Kezdjük az alapkoncepcióval! Az elv ugye az volt, hogy az ötös méltó emléket állítson első Európa-turnéjának, amely 2006-ban úgy zajlott (minden helyszínen teltház előtt), hogy se kiadóval nem álltak szerződésben, se nagy hírverést nem kerítettek az esemény köré (a DVD-n Phil ezzel kapcsolatos bevezetője direkt a klasszikus horrorfilmet, A texasi láncfűrészes mészárlást idézi). Ez mindenképpen hatalmas teljesítmény. Ennek ellenére 2010-ben, egy immár három nagylemezt megjelentetett csapattól elég féloldalas egy olyan anyag, amelyen a III – Over the Under szerzeményei nem képviseltetik magukat, főleg úgy, hogy azóta már jártak Európában.
Az elgondolás részét képezte az is, hogy mindent igyekeztek a hetvenes évek szellemiségében visszaadni. Ennek értelmében viszont már túlságosan is puritánná vált az egész: az egyszerű csomagolásba nemhogy egy booklet, de még egy normális fotó se került be a zenekarról. A Download fesztiválon készített panorámakép jól mutat, de a gitáros Kirk és a dobos Jimmy ezen nem szerepel, persze a többiek is csak háttal, erősen elmosódva. Sőt, az ötletes, szalagos magnótekercseket idéző szitálást kapott CD-ken szereplő számok sorrendje sehol máshol nincsen feltüntetve, csak magán a korongon, amit persze nem tudsz olvasgatni, amikor épp a lejátszóban pörög.
Ha már a CD-nél tartunk, maradjunk is annál (hozzátéve azt, hogy magam nem különösebben kedvelem az efféle audio-formátumban kiadott felvételeket). A rajongók becsukott szemmel, tizenhat nóta segítségével érezhetik ott magukat egy-egy Down-koncerten. A hangzás viszonylag jónak mondható, Rex basszusgitárja és Jimmy lábdobja eszméletlenül szólnak, a gitárok és a háttérvokálok néha kicsit halkak. Anselmo viszont szépen ki van emelve, amivel csak az a baj, hogy élőben egy ideje már jóval gyengébben teljesít. Tény, hogy akkoriban még éppen csak kimászott a(z általa többször is megjárt) szakadékból, ám ez sem tudja feledtetni, hogy mennyire nem volt hangja akkoriban (azóta azért egy fokkal jobb a helyzet). Pedig a Learn From This Mistake, a Lies, I Don’t Know What They Say But…, az Eyes of the South és a Stone the Crow igényli a dallamokat. A legnagyobb katasztrófa a Jail: a hangulatával egyébként libabőrt is előidéző szerzeményben szegény Phil csak szenved. Kirk pedig az elején elrontja a Bury Me in Smoke-ot egy pillanatra, de ez inkább csak vicces, mint irritáló.
A DVD ezzel szemben sokkal élvezetesebb. Az apró hibák (a menüben Ghosts Along the Mississippi helyett Ghost Along… szerepel) és idegesítő backstage-jelenetek (most komolyan, kit érdekel, Kirk hogy ül a budin?) ellenére ez megéri a pénzét. Bár itt meg a vágásokkal kapcsolatban merülhetnek fel kifogások, teljesen klipszerűvé teszik a show-kat azáltal, hogy egy-egy számot nem csak egy adott helyszínen készült felvételekből raktak össze. Így aztán Phil az egyik pillanatban még sapkában, aztán anélkül énekel, Pepper egyszerre többféle gitáron játszik, vagy hol itt, hol ott bukkan fel egy-egy tag. Még szerencse, hogy maguk a dalok így is elviszik a hátukon az egészet. Ezeken még Anselmo is jobb egy picit, és legalább látható, hogy a „Thank you very fucking much!” ismételgetésén túl egy nagyszerű frontember.
A képi világ tűrhető (az old school, 4:3-as képarány szándékos), és pozitív, hogy egy-egy zenészen hosszabban is rajta marad a kamera (kivétel a „kölcsönvett”, Download fesztiválos anyag). Az átkötésekként szolgáló, illetve külön kisvideót is kapó backstage-dokumentumok színesítő jellege rendben van (a már említetteket leszámítva). Pár érdekességet azért még nem bántam volna. Példának okáért a YouTube-on található videók olyan mókás pillanatokat őriznek, mint amikor Phil gitárt akasztott a nyakába:
Szó, mi szó, erősen felemás a Diary of a Mad Band. Elhivatott fanoknak ajánlott, mindenki más inkább az eddigi albumaikat hallgassa továbbra is, illetve a jövőre megjelenő új lemezre tegye félre a pénzét. A Down-koncertek látogatása azonban mindenkor és mindenhol kötelező!
Down: Diary of a Mad Band (Down Records/ADA, 2010)
www.myspace.com/downnola
Down: Diary of a Mad Band (Down Records/ADA, 2010)
www.myspace.com/downnola
downer
Kulcsszavak:
phil anselmo, Down