2010. 11. 26.
Majdnem gyászos végeredmény (Electric Wizard: Black Masses)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Majdnem gyászos végeredmény (Electric Wizard: Black Masses)
Habár a közhiedelemmel ellentétben halottak napja november második napjára esik, azért Mindenszentekkor (november 1.) megjelentetni egy Black Masses (Gyászmisék) címre keresztelt albumot nem is állhatna jobban egy olyan csapatnak, mint a brit Electric Wizard. A füstben érlelt, okkultista doom metal mestereinek hetedik nagylemeze hozza is a tőlük elvárható színvonalat, ám a rajongóknak bőven maradhat hiányérzete is az egyórás „szertartáson” való részvétel után.

Jus Oborn gitáros-énekes és tanítványai természetesen most sem hazudtolják meg választott stílusukat: legújabb, nyolcszámos gyűjteményük minden doomster (virtuális) polcán illik, hogy szerepeljen, de talán nem kell túl előkelő helyre, mondjuk a Forest of Equilibrium és a Lunar Womb közé bepasszintani. Legalábbis jómagam többszöri meghallgatás után sem érzem az igazi átütő erőt ezekben a szerzeményekben, a Come My Fanatics… vagy a legutóbbi Witchcult Today című alapvetéseik érzésem szerint köröket vernek a Black Massesre.

Ezúttal főleg a hangzásbeli fogyatékosságok bántóak. Habár a négyesfogat a remekbeszabott Witchcult esetében már bevált módszer szerint dolgozott, vagyis teljesen analóg módon rögzítette a friss számokat, most azonban a dobok még a megszokottnál is erőtlenebb megszólalásra lettek kárhoztatva (ez mindig is gyenge pontjuk volt). Konkrétan a legtöbb helyen a pergőből és a tamokból csak egy nagy massza hallatszik, ami elég irritáló tud lenni. Emiatt pedig ki is vész a húzás a nótákból, pedig ezúttal is roppant hangulatos tételeket celebrál(na) nekünk a zenekar.
 

A nyitó Black Mass a megszokottól eltérően egy viszonylag lendületesebb nóta, kellemesen dohogó, primitív riffekkel és Oborn visszhangosított, agyba égő refréneket hozó énekével azonnal szolid bólogatásra bír. A vészjóslóan induló, iparinak ható bevezetőt követően lassan csordogáló, rideg Venus in Furs (mely a gárda filmrajongása okán feltehetőleg a kultikus trash-direktor Jesus Franco azonos című művén alapszik) is kellemes, mint ahogyan az utána lopakodó, nyolcperces, klasszikus EW-hagyományokat idéző The Nightchild is. Az album talán legjobbját, a Patterns of Evilt tökös nyitóriffje viszi a hátán (de a wah-os szólófoszlányok is ütnek). A Satyr IX egy igazi doom-monstrum, remek nyújtásokkal, a Turn Off Your Mind olyan erővel indul, hogy önkéntelenül is a fejemhez kapok, nehogy később leszakadjon, de a valahol a háttérben becincogó dobok felbukkanása után inkább magam állok neki a lecsavarásának dühömben. Egyébként ez a szám is ügyes, de a sound fogyatékossága megbocsáthatatlan. A Scorpio Curse egy hangyányit kilóg a többi éjfekete tónusú szerzemény közül, témái valamivel „vidámabb” hangulatúak, kicsit stoneresebbek (bár a szövege ugyanolyan elborult és beteges, mint az összes többié). A záró, zenekar által kreált, zseniális nevű karakter, Drugula újabb dala (Crypt of Drugula) pedig a 2008-as, The Processean EP-t idéző komor, ambientes, fiktív filmzenebetét, égzengéssel és zajongó gitárokkal.
 

Electric Wizard - Patterns of Evil

Ahogy érezhető, a Varázsló dalszerzői képességeivel továbbra sincsen gond, meg az old school, a hetvenes évek megidézése is dicséretes, de azért a kvartett a stúdióban időnként felnézhetett volna a cigarettasodrásból és a pipatömésből, hogy lássák, helyes arányokat állítottak-e be a keverésnél. Koncerten viszont biztosan hatásosak ezek a nóták, valamelyik ügyes szervező pár spanglival igazán lecsalogathatná őket hazánkba. Mondjuk a zseniális debütlemezt produkáló orosz Lord of Doubts-cal egyetemben.

Electric Wizard: Black Masses (Rise Above Records, 2010)

www.myspace.com/electricwizarddorsetdoom
 
downer
Kulcsszavak: doom, Electric Wizard

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés