2010. 12. 08.
Orosz elektromos varázslat (Lord of Doubts: Lord of Doubts)
Meglepő módon kevésszer esik szó orosz bandákról, ha a metalzene kapcsán folyik eszmecsere. Legtöbbször még az is nehéz, hogy egyáltalán zenekarokat említsen meg az ember erről a (meglehetősen kiterjedt) vidékről, bár cirillbetűs letöltő-oldalakat százával tudna sorolni. Vajon ez a szocialista „elhallgatás” egyik maradványa lenne? Akárhogy is, a Lord of Doubts legénysége épp Moszkvából próbál nukleáris csapást mérni hallójáratainkra, nem is sikertelenül.
Ha ritka a vodkában érlelt metal, akkor még annál is gyérebb az efféle doom brigádok száma: bár tizenkettő-egy-tucat, hagymakupola-frizurás gót-, és a bánattól önmagukat Zsigulik elé vető melodikus death/doom csapatok fel-felbukkannak, igazán meglepő egy olyan húzós, okkultista szövegvilágú stoner-doom alakulattal összefutni, mint a Lord of Doubts. Ha az egykori diktatórikus világból akarnám levezetni a srácok agyából kipattanó ötletet a közös zajongásra, akkor így fogalmaznék: mivel anno a szovjetek előszeretettel másolták le a fennhangon agyonszidott imperialista nyugat által előállított termékeket, így szükségük volt az „ördögien népszerű” Electric Wizard „otthoni” megfelelőjére is.
Nos, való igaz, hogy sok egyéniség nem szorult a LoD muzsikájába, viszont az is tény, hogy Jus Obornéktól nem csak a dalok hű (le)másolását sikerült elsajátítani, hanem idei debütlemezükön ők is képesek voltak hasonló aurát teremteni szerzeményeikkel, mint a brit mesterek. Viszont pozitívum, hogy a sound nem olyan ótvar, mint például a legutóbbi EW esetében: Art hathúrosa kellően dögösen szól, Andres időnként betorzított basszusgitárja is nagyban hozzájárul a „kábulathoz”, ráadásul még V.M. dobját is tisztán hallani. Az énekért is felelő Art hangja mondjuk totálisan Oborn, de ehhez a muzsik(á)hoz éppen ez illik. Vagy csak ezt szoktuk meg?
Ha ritka a vodkában érlelt metal, akkor még annál is gyérebb az efféle doom brigádok száma: bár tizenkettő-egy-tucat, hagymakupola-frizurás gót-, és a bánattól önmagukat Zsigulik elé vető melodikus death/doom csapatok fel-felbukkannak, igazán meglepő egy olyan húzós, okkultista szövegvilágú stoner-doom alakulattal összefutni, mint a Lord of Doubts. Ha az egykori diktatórikus világból akarnám levezetni a srácok agyából kipattanó ötletet a közös zajongásra, akkor így fogalmaznék: mivel anno a szovjetek előszeretettel másolták le a fennhangon agyonszidott imperialista nyugat által előállított termékeket, így szükségük volt az „ördögien népszerű” Electric Wizard „otthoni” megfelelőjére is.Nos, való igaz, hogy sok egyéniség nem szorult a LoD muzsikájába, viszont az is tény, hogy Jus Obornéktól nem csak a dalok hű (le)másolását sikerült elsajátítani, hanem idei debütlemezükön ők is képesek voltak hasonló aurát teremteni szerzeményeikkel, mint a brit mesterek. Viszont pozitívum, hogy a sound nem olyan ótvar, mint például a legutóbbi EW esetében: Art hathúrosa kellően dögösen szól, Andres időnként betorzított basszusgitárja is nagyban hozzájárul a „kábulathoz”, ráadásul még V.M. dobját is tisztán hallani. Az énekért is felelő Art hangja mondjuk totálisan Oborn, de ehhez a muzsik(á)hoz éppen ez illik. Vagy csak ezt szoktuk meg?
Hat dal, ötven perc delírium. Ezt nyújtja a Lord of Doubts. A nyitó Temple of the Riff már címével is jelzi, hogy itt nem az operaáriáké és a balalajkáé lesz a főszerep: tízperces vonulása roppant kellemes a fülnek, egyedül a vokál gyenge, de az effektezett szólók kárpótolnak mindezért. Hasonló jellegű „virga” bukkan fel a Take Me There-ben is (illetve még sok ponton), amely a legszebb Wizard-hagyományokat eleveníti fel dörgő riffjeivel, és a visszhangosított énektémáival. Az Endless Slumber (valószínűleg a klisés számcímeken se agyalt sokat a trió) a műfajt unalmasnak tartók számára valóban felérhet egy végtelenített szendergéssel, ám a remek témákat (és Hammond orgonát) rejtő nótát így sem kell mentegetni, mivel zseniális, amit még a lezáró ambientes lebegés sem tud elrontani. Az ezt követő Satan’s Magick Smoke azonban még ezen is túltesz. Az instrumentális monstrum főleg jammelős hangulata és a nagyszerű basszusfutamok okán érdemli ki „az album legjobb tétele”-címet. A Heavier Than Universe valóban igen súlyos, ám a záró Electric World még erre is rátesz egy lapáttal, groove-os „kisüléseitől” még Teslának is égnek állt volna a haja.
<object width="350" height="300"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/0FdU7PKBG7M?fs=1&hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/0FdU7PKBG7M?fs=1&hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="350" height="300"></embed></object>
Lord of Doubts - Satan's Magick Smoke
Lord of Doubts - Satan's Magick Smoke
Ha tényleg eltekintünk attól az aprócska ténytől, hogy az Electric Wizard gyakorlatilag már mindent eljátszott abból, amit az orosz hármas 2010-ben CD-re égetett, akkor igazi örömünket lelhetjük a Lord of Doubts művében. Nálam még ezzel együtt is az év egyik legnagyobb meglepetése!
Lord of Doubts: Lord of Doubts (Sektov Gnozis, 2010)
downer