2011. 03. 08.
Végtelen tétnélküli bulizás (Children of Bodom: Relentless Reckless Forever)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Végtelen tétnélküli bulizás (Children of Bodom: Relentless Reckless Forever)

Hetedik nagylemezét publikálta az idei Nemzetközi Nőnap „alkalmából” a finn Children of Bodom. Előzetesen a Was It Worth It? című dal klipjét nézhettük a videomegosztó portálokon, az Uglyt pedig meghallgathattuk a csapat Facebook-oldalán. A ’80-as évek végére datálható különféle metálstílusok hibridizációját megvalósító gazdag gitár- és billentyűjátékkal jellemezhető muzsika komponistái következetesen kitartanak sajátos zenei világuknál.  

A gyermekgyilkosságok helyszínét nevében viselő finn zenekar több mint egy évtizede tűnt föl a nemzetközi metálvilág közegében, s minden ízében kiforrott, sajátos stílusú második lemezével, a Hatebreederrel (1999), majd a rákövetkező japán koncert felvételével (Tokyo Warhearts, 1999) széles körben népszerűséget szerzett a világon. (Jómagam is viseltem az albumborítós zöld kaszást a pólómon.) A COB zenei olvasztótégelyében a blackes karakterű, kaparós torkú vokál jól megfér a Deep Purple és Dream Theater hatású szintifutamokkal, a virga gitárszólókkal, a speed metalos sebességgel. Ezen stílusjegyek a jólismert, hagyományos heavy metal refrénorientált dalstruktúrára tapadnak rá. Mindez friss hangzással körítve – bár éppen az új lemez kapcsán érzem azt, hogy talán túlzottan kísérti őket a ’90-es évek hangzásvilága.

Bármennyire is szeretem ezt a dinamikus, stíluskavalkádot kontrolláló kemény zenét, az első szigetes koncertjükön (2004) tapasztalt old skull metálkodás, ami a színpadi show-jukat és közönséggel való kontaktjukat jellemezte, pár lépés hátrálásra késztetett – ilyen tufa térdeltetős, hejelgetős buta-metál zenekarból épp elég akad itthon… Ettől függetlenül lemezeiket mindig beszereztem, s hallgattam. A saját kánonomban érdekes mintázat figyelhető meg a megjelenéseikkel kapcsolatban: úgy esik, hogy mindig a páros számú lemezeik találtak kiemelt tetszésre nálam: a már említett Hatebreeder után a Hate Crew Deathroll és a 2008-as Blooddrunk sokkal jobban bejött, mint a Follow The Reaper, vagy az Are You Dead Yet? A nyilvánvalóan „hozott” befogadói attitűd aktualitásán túl, azt hiszem, az is közrejátszik ebben, hogy a zenekar albumonként váltakozva mindig a másik orcáját mutatja: hol a vidámabbat, energikusabbat, hol a komorabb, kevésbé spontánabbat. Nekem – ezek szerint – az ösztönösebb, „rockandrollabb” COB van kedvemre, miközben zenéjük fő összetevői egyáltalán nem változnak, talán csak a hangsúlyok, a fókuszpontok kerülnek átrendezésre… A hetedik album e szerint eleve bukásra volt ítélve nálam? Korántsem, sőt, mivel viszonylag hosszú idő telt el a korábbi sorlemezt követően, ki is voltam éhezve egy kis Bodom-szerű speedelő, neoklasszikusan dallamos heavy metalra.

E tekintetben nem is kellett csalódnom: kellemes, jól felépített dalcsokor az Örök Könyörtelen Vagányság. Ugyanakkor már a felütésnél feltámadt a gyanúm, ami később be is igazolódott, hogy most sem történt lényeges változás a muzsikában, sőt, igazán kiemelkedőt sem várhatok. A kezdő Not My Funeralnál, amely afféle neoklasszikus-progresszív iskolapéldaként hagy nyomot az ember füljárataiban, nem éreztem a „megeszlek benneteket reggelire” típusú attitűdöt. Még a másodikként érkező Shovel Knockout thrash-ízű felvezetése is visszafogottnak tűnik. Később sem érzékeltem azt, hogy a törzsanyag 9 száma közül bármelyik is húzónóta lenne: egységes hard-heavy cizellált zúzás hallható, igazi csúcspont nélkül – nem véletlenül nyilatkozta a zenekar központi figurája, Alexi Laiho, hogy csak azért készítenek lemezt, hogy további turnékra indulhassanak… Azonban érdemes odafigyelni a dalstruktúrák megalkotottságára: mintha a szólókhoz, legyenek azok gitáron vagy billentyűs hangszeren előadva, igazították volna a kompozíciót, köréjük írták volna a dalokat!

Az eddig is tudható volt, hogy a zenekar vonzódik a feldolgozásokhoz, a bodomosított tételek közreadásában igen csak jeleskedtek. Elég csak a legutóbbi kiadványukra gondolni (Skeletons in the Closet, 2009), amelyen kizárólag mások dalait adják elő sajátlagos felfogásban. Mi több, popdalokat is előszeretettel szerepeltetnek a repertoárjukban, lásd például a Britney Spears-sláger metalizációját. (Ez a popmetálkodás egyébként most mintha megint tendencia, trend lenne…) Sajnos és bátran kijelenthetem, hogy a RRF lemez igazán figyelemre méltó dala a bónusztrack, egy Eddie Murphy-dal feldolgozása.

A Party All the Time a hollywoodi kókler 1985-ös How Could It Be című lemezén jelent meg, s ért meg aztán igazi sikertörténetet (a Billboard listán a 2. helyen nyitott, millióan feldolgozták). (Fura volt így utólag szembesülni azzal, hogy Murphynek a 80-as években komplett popkarrierje volt…) A sláger egy nyálas, giccses szintipop-dal, leginkább az előadója 80-as évekbeli filmjeinek zenéire hajazva. A Bodomnak jól áll a fémesített verzió, de koncerten fölállna a szőr a hátamon, ha el kellene viselnem, inkább egyszeri poénként működik. Miközben a lemezről jobbára az egyedüliként marad meg az emlékezetben… ez valahol azért jelzésértékű.

Az én hanggyűjtemény-verziómon még helyet kapott két koncertfelvétel is – ezek a február 23-án megjelent Was It Worth It? kislemezen debütáltak amúgy. Az Angels Don’t Kill a Hate Crew Deathrollról és az Everytime I Die a Follow the Reaperről felvételei 2010. augusztus 14-én készültek a dél-derbyshire-i Walton on Trent Catton Halljában rendezett Bloodstock fesztiválon, melyet 10. alkalommal rendeztek meg, s a Bodom – 2005-höz hasonlóan – headlinerként szerepelt a Fear Factoryval egyetemben a frissen átkeresztelt Ronnie James Dio színpadon. Energikus, jó hangzású felvételek, ténylegesen visszaadják a finnek koncertjeinek hangulatát.

Erről a közeljövőben ismét meg is győződhetnek az érdekeltek. A zenekar THE UGLY WORLD TOUR 2011 elnevezésű kéthónapos Európa-turnéja március 19-én indult a finnországi Ouluban. Nálunk április 22-én teszik tiszteletüket a budapesti Petőfi Csarnokban a szintén finn Ensiferum és a svéd Machinae Supremacy társaságában. (A belépőjegy ára: 5.900 Ft)

RIP


Children of Bodom: Relentless Reckless Forever
(Universal Music, 2011. március 8.)
www.cobhc.com
www.myspace.com/childrenofbodom
www.relentlessrecklessforever.com
www.facebook.com/childrenofbodom
 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés