2011. 04. 16.
Nyomokban thrash metál-származékot tartalmaz – The Haunted: Unseen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyomokban thrash metál-származékot tartalmaz – The Haunted: Unseen
A kilencvenes évek második felének vezető neothrash zenekaraként vált ismertté és kedveltté a svéd The Haunted. 98-as debütálásuk afféle Slayer-hommage-ként is hallgatható, mely a gitárkezelésre és az (üvöltés jellegében) énektechnikára nézve is mesterüket idézte. Egyéni hangjuk a Made Me Do It lemezen mutatkozott meg, és az önálló utak keresésére irányuló törekvés azóta is jellemzi a zenekart. A The Dead Eye (2006) és a Versus (2008) tapogatozó kísérletei jelezték, hogy bár a The Haunted valamelyest ragaszkodik gyökereihez, ugyanúgy igyekeznek valami egyedit, valami másra nem jellemzőt alkotni, törekvéseiket azonban – meglátásom szerint – mérsékelt siker koronázta: abban az értelemben, hogy eladdig talán nem sikerült kiteljesíteniük azt, amit szerettek volna.

Az idei Unseennel minden tekintetben más a helyzet, és ez számos értelmezési lehetőség számára megnyitja az utat. Egyfelől, régóta hallani lehetett, hogy a svédek ezúttal gyökeresen más irányba indulnak el, új zenei tájakat fedeznek föl, radikálisan szélesítik mozgásterüket, jelentős előrelépést vagy változást pedig az ének terén fogunk hallani. A dallamosodás és a lágyabb, (a maga keretein belül) experimentális zenei megoldások kapcsán olvasható volt olyan vélemény, miszerint a Metallica Load/ReLoad-érájának Hauntedre hangszerelt változatával van dolgunk, de a teljes lemez hivatalos internetre kerülésekor egy komment az egész konstrukciót nu metálnak titulálva utalta vissza az anyagot a kilencvenes évek közepi-végi trend világába, nyilván a nagy vonalakban leegyszerűsödő sémák, az énekelhető refrének felületesnek vélt, elsősorban a minél szélesebb hallgatói potenciál megragadása érdekében tett lépésként értékelve a produkciót.

Másfelől találkozhattunk – a hazai recepcióban is – lelkesedő hallgatói beszámolóval, mely a zenekar bátor kísérletező kedvét, a dalok (illetve a lemez) váratlanságát, meglepetésszerűségét, szokatlanságát, egyúttal sajátos, a korábbi zenei világgal nem, vagy csak nagyon érintőlegesen összehozható, éppen ezért szubverzív jellegét emelte ki az Unseen erényeként. Magam sokat agyaltam, még többet hallgattam az albumot, s próbáltam elhelyezni mind a zenekari életműben, mind az elhangzó vélemények diszkurzív mezejében, s ugyan hosszas befogadási időt követően, de azt tapasztaltam, hogy mind gyakoribb újrahallgatásra ösztönöz az Unseen. Pedig nem volt ez így az elején, sőt: jópárszor meghallgattam, figyelmesen, koncentrálva is az anyagot, s bár az erényekként említett jellemzők az elején is kiugrottak, feltűntek, valahogy elveszettnek éreztem a hallottakat a hallgatás után, alig egy-egy momentum ragadt meg az emlékezetemben, a dolgok nagy része elillant, elfolyt a memóriámból.

Pedig van itt minden, mi szem-szájnak ingere, ha thrash metál csak nyomokban, egy-egy darab egy-egy komponenseként is (The Skull, Motionless, The City, Them). Aposztrofálták mindezért az Unseent poszt-thrashként, a jelzőnek azonban ugyanúgy nem sok értelmét látom, mint a poszt-metálnak, noha érteni vélem, hogy a poszt- e helyütt is a zenei gyökeret, a hagyományban való bennállást, ugyanakkor az azon való túllépést jelöli (bár a kifejezésben – a kritikai hangok alapján – mintha értékelő mozzanat is tettenérhető volna, éppen ezért viszont nem tartom teljesen helytállónak). Kétségtelen, hogy a számos – metált megakasztó – variatív, kizökkentő megoldás, akusztikus szólamok, szokatlan énekkísérletek műfajilag összetetté, afféle hibriddé változtatják a lemezt, a címadót leszámítva cseppet sem közelítik az éppen műfajilag jól körülhatárolható kiliencvenes évekbeli, ezredfordulós nu metálhoz. Az ugrás azonban – különösen a korai anyagokhoz képest – valóban legalább akkora, mint a Metallica esetében a Load/ReLoad volt (jóllehet annak idején épp Jason Newsted érvelt amellett, hogy a nyolcvanas évek termése és a Fekete album közt nagyobb a szakadék, mint az utóbbi lemez és a Load/ReLoad közt – Jason vélhetőleg inkább a szerkezetbeli megoldásokra utalt, mintsem a részletek kidolgozására vagy a megszólalásra. Viszont az is igaz, hogy a Haunted esetében korántsem kíséri majd akkora figyelem a módosulást, mint a Metallica esetében, így a párhuzam tényleg csak a zene tekintetében tartható vagy értelmezhető). Az Unseen ugyanis rádiósnak mondható slágereket ugyanúgy tartalmaz (Unseen, All Ends Well, sőt részben a roppant délies No Ghost, vagy akár a nyitó Never Better és a Catch 22), mint ahogy némely megoldásaival egyből vissza is vonja ezeknek a tételeknek a kommercialitását. Az apró finomságok abszolút magabiztos és hatásos kidolgozottsága, Peter Dolving énekes látványos váltása, előrelépése témák terén a lemezt nem könnyen kiismerhető, de sok izgalmat rejtő alkotássá varázsolja, olyanná, amely ugyan megfoszt a metál közvetlen erejében rejlő azonnali hatástól, de a műfajban kiaknázható (elsősorban a hangulatra nyomatékot fektető) súlyt nem rest a hallgató vállára helyezni. Többszöri nekifutást, türelmet igénylő, de a befektetést kamatostól megtérítő munka az Unseen.


The Haunted: Unseen
Century Media, 2011.


www.the-haunted.com
http://www.myspace.com/thehaunted


 
Kulcsszavak: The Haunted

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés