2011. 05. 03.
Megzabolázott káosz (Hatred Solution: Dear Cecil EP)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megzabolázott káosz (Hatred Solution: Dear Cecil EP)
Debrecenben hiába csörömpöl ezer meg ezer banda jobb-rosszabb próbatermek mélyén, hiába működik itt már évek óta a Rocksuli, nehéz három-négy ígéretes cívisvárosi, metalközeli muzsikát játszó gárdánál többet felsorolni. Ezek egyike a Hatred Solution, akik közel tíz éve próbálnak kitörni a hajdúsági posványból, eleddig kevés sikerrel. Pedig legfrissebb EP-jük olyan dalokat rejt, amik bizony megérdemelnék, hogy pár nevesebb külföldi előadó "slágereivel" egy szinten emlegessék őket.

Nagy valószínűséggel a zeneszerető emberek jelentős része annak örülne a leginkább, ha abszolút kedvenc zenekarai abból a városból származnának, ahol ő maga is él: így legalább sűrűn tudna találkozni a csapattal, akár még baráti viszonyba is kerülhetne velük stb-stb. (Ha a katasztrófától eltekintünk, metalszempontból milyen jó is lehet New Orleans-inak lenni!) Éppen ezért szomorú, ha valaki olyan térségben lakik, ahol csak nagyítóval lehet igazán ötletes és izgalmas együtteseket találni. Véleményem szerint Debrecen pont ilyen hely. Hiába csörömpöl ezer meg ezer banda jobb-rosszabb próbatermek mélyén, hiába működik itt már évek óta a Rocksuli, nehéz három-négy ígéretes cívisvárosi, metalközeli muzsikát játszó gárdánál többet felsorolni. Ezek egyike a Hatred Solution, akik közel tíz éve próbálnak kitörni a hajdúsági posványból, eleddig kevés sikerrel. Pedig legfrissebb EP-jük olyan dalokat rejt, amik bizony megérdemelnék, hogy pár nevesebb külföldi előadó "slágereivel" egy szinten emlegessék őket.

Az egészhez illik azt is hozzátenni, hogy a srácok igazából csak az utóbbi időszakban találtak igazán magukra, ami az ideális ritmusszekció megszilárdulásának is köszönhető. Ettől függetlenül őket is rendesen sújtja a magyar átok: a pénztelenség, a szakma kiskirályainak lehúzó hozzáállása, a kitörési lehetőségek meghiúsulása mind-mind rájátszott arra, hogy a négyesfogatot jelenleg is még csak néhány száz rajongó ismerheti.

Jómagam 2007-ben találkoztam velük először egy helyi koncerten (a város egyetlen kihasznált, ám azóta már teljesen átalakított, s ezáltal kiherélt klubjában), s már akkor is feltűnt különleges produkciójuk, amely nagyban merített a The Dillinger Escape Plan (TDEP) által népszerűvé tett jazzcore műfajból. Egy igen hosszú szünetet követően aztán a múlt hónapban egy szerencsés véletlen ismét a látómezőmbe "fújta" a kvartettet, s a lejátszómban landolt tavaly megjelent Dear Cecil című anyaguk, amit azóta se nagyon akartam kivenni onnan.

<iframe width="500" height="100" style="position: relative; display: block; width: 500px; height: 100px;" src="http://bandcamp.com/EmbeddedPlayer/v=2/album=2312974916/size=venti/bgcol=FFFFFF/linkcol=4285BB/" allowtransparency="true" frameborder="0"><a href="http://hatredsolution.bandcamp.com/album/dear-cecil">Dear Cecil by Hatred Solution</a></iframe>
Az persze már a TDEP megemlítése után világos lehet, hogy nem éppen könnyen befogadható számokat ír a Hatred Solution. Hiába csupán tizenhárom percet tesz ki a CD-n szereplő hét szerzemény, azokban több riff és téma üti fel a fejét, mint bármelyik drone együttes átfogó életművében együttvéve. Ha a korábbi, 2009-es EP-jüket vesszük alapul, azóta is sokat finomodott a stílusuk. Bár már a Disappointments is kellően eklektikusra sikeredett, ott még nem mindig sikerült szervesen egymásba építeni az ötleteket, helyenként csupán témahalmozásnak tűnik egy-egy nóta. A Dear Cecil ezzel szemben (furán hangzik, de) hiába zajosabb és kaotikusabb, mégis sokkal jobban össze van rakva. Érződik rajta, hogy minden egyes üveghangnak, disszonáns riffnek, basszuskiállásnak, szövegismétlésnek megvan a maga jól kitalált helye és ideje, ami által a dalokat a sok munkát kívánó befogadás után szinte lehetetlen megunni, annyi apró lelemény búvik meg bennük.

A nyitó Vision of a Perfect Television-ben például szerepel egy szép jazzes rész, ami megidézi a Dillinger klasszikus 43% Burnt-jét, de ezen felül is több okos megoldás sűrűsödik bele a két percnyi játékidőbe. Az utána következő Dream Ways nálam az abszolút kedvenc: egyszerre roppant idióta a psyopus-os tappingelések, húzások révén, s szigorú a death metalos tekerések, valamint az irgalmatlan üvöltések okán. Ráadásul a harmadik harmada egy gyönyörű elszállást is rejt (ami után katartikus élmény az újabb zúzás), tovább erősítve a tényt, hogy a tagok első osztályú muzsikusok.
 

A The Cup of Tea a változatosság jegyében egy valamivel direktebb hardcore-os durvulat, ahol a ritmus sincs annyira széttördelve. A címadó pont a remek tempóváltások miatt tetszetős (illetve az elején hallható fülsértő, ám mégis zseniális, egymásba "olvadó" riff révén is), a Pulsar ismét egy TDEP-szerű agyatlanság, a Gulliver szintén nem átlagosságával tüntet (a középtájt felbukkanó suttogós ének a beteg kacagásokkal kombinálva, majd az abból kitörő "őrület" fenomenális). A záró Scientic Levitation pedig ugyancsak a halálmetal kedvelőinek okozhat örömet, bár itt is "befigyel" némi dallamosabb vokál. Ezzel vége is a korongnak, de szerintem az erre fogékonyak rögtön nyúlnak is a Play-gomb után, hogy újabb negyed órára ledobathassák agyuk ékszíját.

Érdemes még megemlíteni, hogy a hangzás is teljesen rendben van (ezért a Szeg-dobos Szilágyi Pisti felelt), kellően koszos és arányos, egyedül a pergő megszólalása nem elég erőteljes. Az igényes artwork meg már csak hab a tortán.

Összességében tehát elmondható, hogy aki egy kicsit is vonzódik az elborultabb zenékhez, annak illik próbát tennie a Hatred Solutionnel. Koncerten pedig mindenképpen látni kell őket, mivel a pusztító muzsikához elsöprő előadásmód társul.

Hatred Solution: Dear Cecil EP (2010, szerzői kiadás)

www.myspace.com/hatredsolution
 
downer

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés