2011. 07. 13.
Vánszorgó keménység, jajongó lelkek – Interjú Uta Plotkin énekesnővel (Aranya, Witch Mountain)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vánszorgó keménység, jajongó lelkek – Interjú Uta Plotkin énekesnővel (Aranya, Witch Mountain)

Kiváló hangi adottságok, kivételes kifejezőerő jellemzi az Oregon állambeli Portlandben élő, megjelenésében is vonzó, fiatal hölgyet, Uta Plotkint, aki saját zenekara, az experimentális, spirituális Aranya mellett a stoner/doom banda, a Witch Mountain frontembere is. Utóbbi legújabb alkotása áprilisban jelent meg, míg az Aranya e hónap végén adja ki friss lemezét Cutthroat Spiritual címen. Utát e-mailen a több államot érintő Aranya turnén értük el.  

 

– Hogyan és mikor kerültél a Witch Mountain zenekar frontemberi posztjára?
– Majdnem két éve csatlakoztam hozzájuk. Ismertem Nate Carsont (WM dobos – szerk.), mivel minden nagy metál bulit ő szervez Portlandben, így amikor láttam, hogy gyakornokot keres a koncertszervező ügynökségéhez, jelentkeztem. Amikor aztán megnézte az Aranya egyik fellépését, és rájött, hogy tudok énekelni, elhívott a Witch Mountainbe.

– Bele tudtál folyni a South of Salem lemez készítésébe?
– A dalokat már jóval azelőtt megírták, hogy csatlakoztam. De a Plastic Cage című számnak én írtam a szövegét és a dallamát is, valamint más nótákban is változtattam néhány soron és dallamvezetésen, de többségében egyszerűen felénekeltem a Rob (Rob Wrong, WM gitáros, énekes – szerk.) által írottakat.

– Milyen visszajelzések érkeztek eddig a lemezre, úgy szakmai, mint rajongói részről?
– Teljesen megdöbbentem, hogy mennyire pozitívak a kritikák. Mindig arra számítok, hogy kapunk hideget-meleget is, de a vélemények túlnyomó többsége pozitív volt. Úgy tűnik, a régi Witch Mountain-rajongók is őszintén elégedettek a bandához való csatlakozásommal. Az emberek általában a „vánszorgó keménységet” és a „jajongó lelket” szeretik.

– Hogyan tovább?
– A következő etap egy újabb album készítése és egy nagyobb léptékű turnézás lesz.

– Milyen a portlandi doom-színtér? Melyik zenekarokat ajánlanád figyelmünkbe?
– A doom szcéna erős és egészséges. Nagy most a lelkesedés a műfaj iránt. Nate Carson és ügynöksége, a Nanotear tűnik a portlandi underground metal színtér vezetőjének, ami magába foglalja a stoner rockot, a NWOBHM-stílusokat, a power és black metalt, valamint az olyan, spiritualitást előtérbe helyező bandákat, mint az Aranya. Érdemes belefülelnetek az Atriarch és a Christian Mistress nevű bandák zenéjébe.

– Milyen az élet Portlandben?
– Portland – ha van munkád – nagyon is élhető hely. Az itt élő emberek többre becsülik az élet minőségét, mint az ipari fejlettséget és a pénzt. És ez jót tesz a művészetnek és a zenének. Minden este élő zenei koncertek vannak, rengeteg előadás és számos érdekes esemény. Az év kilenc hónapjában az időjárás ugyan benntartja az embereket a házak falai között, de ez kedvez a kreativitásnak. Portland a furcsaságáról és érdekességéről ismert, például nálunk szervezik minden évben a Shanghai Tunnels nevű rendezvényt, ami egy meztelen biciklis futam. A város tele van tetovált, különös és tehetséges emberekkel.

– Mennyire vagytok ismertek az Államokban?
– A Witch Mountain már közel 14 éve létezik, így jobban ismert, mint az Aranya, de jelenleg mindkét banda feljövőben van. A Witch Mountain nemrég szerepelt a Veil of the Forgotten dallal egy országos terjesztésű Adult Swim című válogatáslemezen, és játszottunk az SXSW fesztiválon (South by Southwest – zenei és filmes konferencia és fesztivál 1987 óta, minden tavasszal, Texas államban, Austinban – szerk.) is idén, ahol remek fogadtatásunk volt. A Witch Mountain és az Aranya is keményen dolgozik: mindkettő sok új rajongót szerez a világhálón keresztül, valamint a koncerteken nap mint nap.

– Szintén nagyon tetszik az Aranya hanganyaga (A Violent Birth), ami merőben más zenei világ, mint a WM-é. Ennyire sokrétű a zenei ízlésed? Milyen zenéket kedvelsz, melyek hatottak rád leginkább?
– Az Aranya a saját személyes projektem, 2008-ban kezdtem el. Mind az én, mind a többi bandatag ízlése hihetetlenül szerteágazó, és ezt szabadjára is engedjük az Aranyában. Majdnem mindenféle zenei stílust kedvelünk a metáltól a punkon át az afro-kubai és kelta zenékig. Imádunk időtálló és összetett zenéket játszani. Nagy hatással volt ránk a Sleepytime Gorilla Museum, a TchKung, a Secret Chiefs 3, a King Crimson, a Melvins, a Tool és Björk. Az Aranya nem annyira egy zenei esztétikum, sokkal inkább a tagok és a közönség spirituális kifejezőeszköze. Olyan témákkal foglalkozunk, mint az istenélmény, az eredetmitológia, a mágia, a rituálék és a hatalmas, erőszakos erők, amik felettünk állnak.

– Mit terveztek az Aranyával?
– Most jelent meg (letölthető, a CD-verzió a hónap végén lesz elérhető – a szerk.) a második lemezünk, a Cutthroat Spiritual, a lemezbemutató turnéval vagyunk épp úton. Célunk továbbra is: keményen dolgozni és koncertezni az egész világon! Örülnénk, ha Magyarországra is elmehetnénk.

– Mennyi az esélye, hogy bármelyik zenekaroddal Európában is játsszatok?
– A Witch Mountainnel valószínűleg hamarosan eljutunk az öreg kontinensre, talán már jövőre. Szó van róla, hogy játszunk a Roadburn fesztiválon.


– Tanulsz még vagy dolgozol? Hogy tudod összeegyeztetni a zenéléssel, fellépésekkel?
– Ha nem zenélek, dolgozom: taxit vezetek, így a beosztásom nagyon rugalmas.

– A blogod szerint korábban, 2008-ban átrándultál Németországba, a Wacken Open Air fesztiválra. Nem keveset utaztál, igazi fanatikus vagy.
– Az valami csúcs egy utazás volt! Nagyon szeretnék újra elmenni, de borzasztóan sokba kerül. A kedvenc bandáim legutóbb a metálzenekarok összecsapásának nyertesei voltak. Vadiúj metalzenéket hallhatunk a világ minden országából és sok közülük tényleg újszerű és érdekes. Tetszett a kínai Voodoo Kung Fu és az izraeli The Fading.

– A zenélés mellett mivel töltöd az idődet? Más művészeti ágakban is jártas vagy? Milyen könyveket, filmeket kedvelsz?
– A munka és a zenélés mellett nem marad sok időm, azt a keveset szórakozással és pihenéssel töltöm. Sok időt szánok a kapcsolataim ápolására, az emberek fontosak nekem. Jógázom is, hogy egészséges és összeszedett maradjak. Szeretek olvasni, mindenféle könyvet, de moziba csak ritkán járok. Most éppen hátborzongató régi japán népmeséket olvasok.

– Jártál valaha Közép-Kelet-Európában? Magyarországon? Ismersz magyar művészeket, zenészeket, zenekarokat?
– Voltam néhány napot Prágában. Sajnos még nem jártam Magyarországon, nem ismerem az ottani zenéket, zenekarokat sem. De most már kíváncsi lettem, és utánajárok majd!


Hogy látod a saját jövődet? Reményeid szerint, mit fog csinálni Uta Plotkin 10 év múlva?
– Remélem, addigra már csak a zenéléssel és az utazással foglalkozhatok. Ha továbbra is keményen megdolgozom érte, biztos, hogy eljutok odáig. De most csak a jelennel foglalkozom. Egyelőre nem tudom elképzelni magamat 40 évesen.

Mikkro – RIP


Uta Plotkin
www.myspace.com/utaplotkin
www.facebook.com/utaplotkin



Aranya
www.aranyamusic.com
www.myspace.com/aranyamusic
www.facebook.com/aranya



Witch Mountain
www.witchmountain.bandcamp.com
www.myspace.com/witchmountain
www.facebook.com/witchmountain




––––– ♦♦♦♦ –––––

English version

Trudging heaviness, wailing soul (Interview with Uta Plotkin)

Excellent voice, exceptional expressiveness – the attractive young lady Uta Plotkin from Portland, Oregon is not only the vocalist of her own band Aranya, which is playing experimental, spiritual music, but also sings in the stoner/doom group called Witch Mountain. The latest work of the latter was published in April, while Aranya's brand new album 'Cutthroat Spiritual' will be out at the end of this month. Uta is on tour with Aranya right now, she answered our questions via e-mail.

– When and how did you become the vocalist of Witch Mountain?
– I joined Witch Mountain almost two years ago. I knew of Nate Carson because of all the great metal shows he sets up in Portland so when I saw he needed an intern for his booking agency, I jumped on it. When he saw Aranya and found out I could sing, he invited me to join Witch Mountain.

– Did you have a part in making South of Salem or was it already finished at your arrival?
– The songs were already written long before I joined. I wrote lyrics and melody for Plastic Cage and changed a few lyrics and melodies on other songs but for the most part I simply sang Rob’s parts.

– What feedbacks has the album got so far from the critics and from the fans?
– I’ve been shocked by how good all our reviews have been. I always expect to take some bad with the good but the response has been overwhelmingly positive. And the old Witch Mountain fans seem genuinely pleased with my addition to the band. In general the elements people are into are the trudging heaviness and the wailing soul.

– What goals does the band have?
– Witch Mountain’s next step is to make another album and start more extensive touring.

– What is the doom scene in Portland like? Which remarkable bands could you recommend us?
– The doom scene is strong and healthy in Portland. There is a lot of enthusiasm for this genre right now. Nate Carson and his agency, Nanotear seem to be spearheading the underground metal scene in Portland which includes stoner rock, new wave of british heavy metal style, power metal, black metal and spiritually oriented bands like Aranya. You should check out Atriarch and Christian Mistress.

– By the way, what is Portland like as a place to live?
– Portland is a really easy place to live if you can find a job. In general, people here value quality of life more than industry and money. That makes it a good place for artists and music. There’s live music here every night, lots of venues and interesting events going on. Also nine months out of the year the weather keeps people inside which makes for lots of creative time. Portland has a reputation for being strange and interesting… we have Shanghai Tunnels, a naked bike ride every year, tattoos everywhere, and lots of weird, talented people.

– Are you well-known in the U.S.?
– Witch Mountain has been around close to 14 years so they’re better known than Aranya but both bands are currently up and coming. Witch Mountain recently got national distribution of our song „Veil of the Forgotten” on an Adult Swim metal compilation and we played SXSW Festival this year where we were well recieved. Witch Mountain and Aranya are working hard and both gaining fans online and on the road daily.

– I also like the album of Aranya (A Violent Birth) very much. It has a totally different musical world comparing to W.M. Do you have such a diverse musical taste? What kind of music do you like? What influences do you have?
– Aranya is my personal project. I started it in 2008. My taste and the taste of my bandmates is incredibly diverse and we let it all come out in Aranya. We like almost every kind of music from metal and punk to afro-cuban and celtic. We love playing with time signatures and complex melodies. We’re strongly influenced by Sleepytime Gorilla Museum, TchKung, Secret Chiefs 3, King Crimson, Melvins, Tool, Bjork. Aranya is less about one musical aesthetic though and more of a tool for its members’ and its audience’s spiritual expression. We deal with subjects like divine experience, creation myth, magic, ritual and powerful, violent forces beyond our control.

– What plans do you have with Aranya?
– We just put out our second album, Cutthroat Spiritual and are touring to support it. Our goal is to keep working hard and eventually tour the world! We would love to come to Hungary.

– Is there any chance for you to play live in Europe in the near future with any of your bands?
– Witch Mountain is likely to come to Europe soon, probably next year. We’ve been talking about playing Roadburn Festival.

– Do you study or do you work? How can you tone in with making music and with the gigs?
– I work when I’m not playing music. I drive a cab so the schedule is extremely flexible.

– According to your blog, you came round to the Wacken Open Air festival to Germany in 2008. You might be a real fanatic to travel such a long distance. Have you been to W:O:A since then?
– That was a great trip! I would love to go again but it was SO expensive. My favorite bands last time were some of the metal battle winners. You get to hear brand new metal from countries all over the world and a lot of it was really fresh and interesting. I liked Voodoo Kung Fu from China and The Fading from Israel.

– What do you do in your spare time, besides making and listening to music? Are you up in other arts, too? Which kinds of books and movies do you like?
Between work and music I don’t have a lot of time so I use it to do fun things and relax. I spend a lot of time cultivating my relationships; people are important to me. I also do yoga to stay healthy and focused. I love reading all types of books but I rarely watch movies. Right now I’m reading a book of creepy old Japanese folktales.

– Have you ever been to East-Central Europe? To Hungary? Do you know any Hungarian artists, musicians or bands?
– I spent a few days in Prague. I haven’t been to Hungary unfortunately, nor do I know about the music and art scene there. I’m curious now though and plan to do some research!

– What do you think about your own future? What do you hope Uta Plotkin will do ten years later?
– I hope to be playing music and traveling full time by then. If I keep working hard I have no doubt I can get there. But for now I just think about now. I can’t imagine being 40 yet.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés