2011. 08. 06.
Studium és punctum metszése – Dream Theater a Fezen-fesztiválon
A teljes program esetlegességei ellenére rengetegen látogattak ki a Fehérvári Zenei Napok első napjára, a fesztivál kiváló infrastruktúrája pedig addig is jól kárpótolt, amíg a Dream Theaterre kellett várni. A pontosan kezdődő műsorra aztán tényleg nagy tömeg, a hivatalos információk szerint mintegy tízezer ember gyűlt össze. A nem magától értetődő dalcsokor, a magasfokú színrevitel, a tökéletes megszólalás nagyívű koncertet eredményezett.
Figyelemre méltó, hogy a Fehérvári Zenei Napok (Fezen) az évek során mennyit fejlődött, mind a programok, mind az infrastruktúra tekintetében. A helyszín ugyan eddig sehol sem tudott hosszú ideig stabilizálódni – a rendezvénysorozat csaknem másfél évtizeddel ezelőtt ingyenes programként a használaton kívüli, de hangulatos Vidámparkban vette kezdetét, a jóval tágasabb volt sportüdülő Bregyó-közben folytatódott, majd rövid sóstó-ipartelepi kitérőt követően idén a vasútállomás mellett lévő Máv-pályára ért –, ám remélhetőleg a jövőben meg tudja vetni a lábát, hiszen a volt Bahnhof-klub melletti terület minden szempontból alkalmas nagyszabású programok lebonyolítására.
A vasúthoz közeli helyszín könnyen megközelíthető, nincs a város valamely eldugott, messzi zugában. A füves pályára bevezető szakaszt kiválóan hasznosították a rendezők: a vasúti gyalogos fölüljáró mellett jobbra közvetlenül a Fezen-klubbá vedlett és kissé átalakított volt Bahnhof található, mely az éjszakai rendezvényeknek adott otthont (de már késő délutántól koncertek várták a látogatókat), balra pedig, a focipályára vezető utat hazai bortermelők standjaival és étel-standokkal népesítették be. A széles és remek borkínálat klassz ötlet volt, enyhén a bor- és gasztrofesztiválok hangulatát csempészte a Fezenre, de a pálya területére érve sem lehetett panasz a kiszolgáló helyiségek számára és minőségére. Bár elképesztő sokan voltak e csütörtök délutánon-estén, egyszer sem kellett se ételért-italért, se a példásan tisztának bizonyuló mobilvécék előtt sorban állni. A nagyszínpad és a három másik helyszín (plusz a Bahnhof) elhelyezése ritka szerencsésen sikerült: közel kerültek egymáshoz, ugyanakkor sehol sem érzékeltem zavaró áthallást, sőt a nagyszínpad sem nyomott el semmit, holott korántsem szólt halkan.
Este 7 órai érkezésemkor nosztalgiából beléptem a zsúfolásig telt Bahnhof-Fezen-klubba, ahol a Fish! zenélt, láthatóan alaposan átmozgatva a fiatal közönséget. A klubba lépve megrohant a nosztalgia – vagy tizenkét éve nem jártam az épületben, s gimnáziumi éveim legszebb koncertemlékei ugrottak be. Micsoda bulik voltak itt..!; a már akkor is nagyon népszerű, de még nem arénákban koncertező Tankcsapda lépett fel félévente, a feltörekvő, ám hazai pályán jól ismert és kedvelt Cadaveres de Tortugas adott óriási bulikat más remek bandákkal egyetemben… kedves emlékek. Remélem, most, hogy az egyébként szintén nem rossz Hadiárva utcai helyszínről a klub átköltözött a több viszontagságon átment Bahnhofba, ismét felvirágoztatják a régi rock-metál koncerttermet.
A Fezen idei szervezésében az egyetlen kifogásolható pont talán a program maga volt. A Dream Theater ugyan remek választásnak bizonyult, és magam is nagyon örültem neki, egyéb érdekességet azonban a három napon összesen nem találtam. Nem beszélve arról, hogy a DT előtt a nagyszínpadon egyetlen hallgatható csapatot sem sikerült színpadra vinni (Kalapács, Ossian és Lord előzték meg a New York-iakat, rémes!), míg a többi helyszín sem biztosított semmi számomra izgalmasat a 21.30-as kezdésig. (Valahol az Irigy Hónaljmirigy kezdett játszani – szörnyű –, a Cadaveres pedig ugyan 19 órára volt kiírva a sátorban, 19.45-kor már befejezték a programot. Ráadásul mintha rosszul lettek volna összehangolva az egyes színpadok: fél 10-ig volt egy nem rövid idő, amikor sehol senki nem játszott, csak az átállásokat lehetett bámulni.)
A program esetlegességei ellenére – ízlések és pofonok –, mint említettem, rengetegen jöttek ki a csütörtöki első napra, a fesztivál klassz infrastruktúrája pedig addig is kárpótolt, amíg a Dream Theaterre kellett várni. A pontosan kezdődő műsorra aztán tényleg nagy tömeg, a hivatalos információk szerint mintegy tízezer ember gyűlt össze.
Figyelemre méltó, hogy a Fehérvári Zenei Napok (Fezen) az évek során mennyit fejlődött, mind a programok, mind az infrastruktúra tekintetében. A helyszín ugyan eddig sehol sem tudott hosszú ideig stabilizálódni – a rendezvénysorozat csaknem másfél évtizeddel ezelőtt ingyenes programként a használaton kívüli, de hangulatos Vidámparkban vette kezdetét, a jóval tágasabb volt sportüdülő Bregyó-közben folytatódott, majd rövid sóstó-ipartelepi kitérőt követően idén a vasútállomás mellett lévő Máv-pályára ért –, ám remélhetőleg a jövőben meg tudja vetni a lábát, hiszen a volt Bahnhof-klub melletti terület minden szempontból alkalmas nagyszabású programok lebonyolítására.
A vasúthoz közeli helyszín könnyen megközelíthető, nincs a város valamely eldugott, messzi zugában. A füves pályára bevezető szakaszt kiválóan hasznosították a rendezők: a vasúti gyalogos fölüljáró mellett jobbra közvetlenül a Fezen-klubbá vedlett és kissé átalakított volt Bahnhof található, mely az éjszakai rendezvényeknek adott otthont (de már késő délutántól koncertek várták a látogatókat), balra pedig, a focipályára vezető utat hazai bortermelők standjaival és étel-standokkal népesítették be. A széles és remek borkínálat klassz ötlet volt, enyhén a bor- és gasztrofesztiválok hangulatát csempészte a Fezenre, de a pálya területére érve sem lehetett panasz a kiszolgáló helyiségek számára és minőségére. Bár elképesztő sokan voltak e csütörtök délutánon-estén, egyszer sem kellett se ételért-italért, se a példásan tisztának bizonyuló mobilvécék előtt sorban állni. A nagyszínpad és a három másik helyszín (plusz a Bahnhof) elhelyezése ritka szerencsésen sikerült: közel kerültek egymáshoz, ugyanakkor sehol sem érzékeltem zavaró áthallást, sőt a nagyszínpad sem nyomott el semmit, holott korántsem szólt halkan.
Este 7 órai érkezésemkor nosztalgiából beléptem a zsúfolásig telt Bahnhof-Fezen-klubba, ahol a Fish! zenélt, láthatóan alaposan átmozgatva a fiatal közönséget. A klubba lépve megrohant a nosztalgia – vagy tizenkét éve nem jártam az épületben, s gimnáziumi éveim legszebb koncertemlékei ugrottak be. Micsoda bulik voltak itt..!; a már akkor is nagyon népszerű, de még nem arénákban koncertező Tankcsapda lépett fel félévente, a feltörekvő, ám hazai pályán jól ismert és kedvelt Cadaveres de Tortugas adott óriási bulikat más remek bandákkal egyetemben… kedves emlékek. Remélem, most, hogy az egyébként szintén nem rossz Hadiárva utcai helyszínről a klub átköltözött a több viszontagságon átment Bahnhofba, ismét felvirágoztatják a régi rock-metál koncerttermet.
A Fezen idei szervezésében az egyetlen kifogásolható pont talán a program maga volt. A Dream Theater ugyan remek választásnak bizonyult, és magam is nagyon örültem neki, egyéb érdekességet azonban a három napon összesen nem találtam. Nem beszélve arról, hogy a DT előtt a nagyszínpadon egyetlen hallgatható csapatot sem sikerült színpadra vinni (Kalapács, Ossian és Lord előzték meg a New York-iakat, rémes!), míg a többi helyszín sem biztosított semmi számomra izgalmasat a 21.30-as kezdésig. (Valahol az Irigy Hónaljmirigy kezdett játszani – szörnyű –, a Cadaveres pedig ugyan 19 órára volt kiírva a sátorban, 19.45-kor már befejezték a programot. Ráadásul mintha rosszul lettek volna összehangolva az egyes színpadok: fél 10-ig volt egy nem rövid idő, amikor sehol senki nem játszott, csak az átállásokat lehetett bámulni.)
A program esetlegességei ellenére – ízlések és pofonok –, mint említettem, rengetegen jöttek ki a csütörtöki első napra, a fesztivál klassz infrastruktúrája pedig addig is kárpótolt, amíg a Dream Theaterre kellett várni. A pontosan kezdődő műsorra aztán tényleg nagy tömeg, a hivatalos információk szerint mintegy tízezer ember gyűlt össze.
A klasszikus-progresszív zenekar fellépéséről nem könnyű szólni közhelyek nélkül (ráadásul sokadszor jártak Magyarországon), ezért egy hasonlattal szeretnék élni. Roland Barthes fotózásról szóló kései kis könyvében, A világoskamrában – aki még nem tette, föltétlen olvassa el – két kategória mentén beszél a jó fényképekről: mint amelyek a studium, és amelyek a punctum kategóriájába sorolhatók. A studium-képek a tisztességes iparosmunka termékei: iskolásan jó és szép kompozíciók, minden a helyén van rajtuk, de nem lépnek túl e mesterkéltségen. A punctumszerű képek azonban élesen, megrázóan hatnak: mindig van rajtuk valami különös, mindig élnek valami olyan megoldással, ami hirtelen és váratlanul hat a szemlélőre, kizökkenti addigi helyzetéből. Másképp és szokatlan módon mutatkozik meg így a fotó tárgya, s ebben egyszerre rejlik valami nyugtalanító érdekesség és művészi-esztétikai tapasztalat.
A Dream Theater 2011-es fezenes fellépését a studium és a punctum barthes-i kategóriáinak metszéseként tudnám jellemezni: a koncert és a zenészek teljesítménye egyszerre volt kifogástalan studium, és némely ponton tökéletes punctum. A hangszerek egytől egyig csodálatosan tisztán szólaltak meg, és James LaBrie hangját is lemezminőségűnek érzékeltem; a hangerő, ahogy az arányok, megfelelő voltak. A dalok elővezetése ugyancsak lemezminőséget eredményezett, sehol egy rossz megoldás, igaz, variáció sem nagyon. Innen nézve a produkció akár unalmasnak is mondható volna, ha nem lennének ilyen nagyszerű zenészek a zenekar tagjai, ha nem teljesítenének ily kiválóan élőben, s ha nem lennének ilyen remek dalaik. Mint ismeretes, teljes pályájukat igyekeztek megidézni mostani turnéjuk során, méghozzá nem is az egyértelmű szerzeményeikkel. Ezzel az összeállítással sem tudtak azonban mellényúlni.
Petrucci különös, effektezett önálló szólója hozta el számomra a koncert csúcspontját; átszellemült teljesítménye hatására folyamatosan lúdbőröztem. Az új ütős Mike Mangini fogadtatása nálunk is egyértelműen pozitív volt, s mint az mind a dalok során, mind egyéni szólójakor hallható volt, első osztályú zenészt, nem utolsó sorban pedig igen szimpatikus figurát tudhat soraiban a Dream Theater személyében. A többiek teljesítményéről is a legmagasabb szakmai szinten lehet szólni, James LaBrie pedig nyilván mindenütt így tesz, mégis – a gyakori látogatásokból fakadó – ismerősség hangján, mindannyiszor barátilag fordult a közönséghez. A szép és figyelmesen szerkesztett vetítés és fényjáték tovább fokozta a nem mindennapi zenei élményt. Régóta forog a fejemben, de e mostani fellépés hatására (is) megkockáztatom, talán nem túlzás állítani, hogy egyfajta sajátos komolyzenei produkciót hallottunk metál műfajban.
A turnézáró koncertet követően a Dream Theater a következőket írta ki Facebook-oldalára: „Last night’s show at the Fezen festival was the perfect way to end the tour. Thanks so much Hungary! Hope to be back again soon.” Másokkal egyetemben lájkolom.
LVP
Dream Theater, Fezen-fesztivál
Székesfehérvár, 2011. augusztus 4.
Jegyár: 3800 HUF (elővétel)
Video feltöltője: Ifoati
Székesfehérvár, 2011. augusztus 4.
Jegyár: 3800 HUF (elővétel)
Video feltöltője: Ifoati
Kulcsszavak:
Dream Theater