2011. 09. 16.
Zordon Kárpátoknak vadregényes tája (Omega Massif: Karpatia)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zordon Kárpátoknak vadregényes tája (Omega Massif: Karpatia)
Négy év telt el a német Omega Massif bemutatkozó albumának (Geisterstadt) megjelenése óta, s az idei ősz beköszöntével megérkezett a második mestermű, a Karpatia. A négyes szerencsére nem hazánk vezető „nagymagyar” zenekara előtt tiszteleg, még csak nem is váltottak stílust (black metal), helyette azt hozzák, amiért megszerettük őket: instrumentális, sludge-os post-metal „hegyvonulatok” sorakoznak a korongon.       

DOWNER: Korábban már megemlékeztünk a gárda első anyagáról, és igazából sok mindent át is vehetnénk abból a cikkből, mert az abban megállapítottak egy része erre az új lemezre is igaz. A kiindulási alap továbbra is a Pelican korai korszaka, ám az Omega Massif ezzel együtt is sikeresen alakított ki magának egy elég könnyen felismerhető stílus- és hangzásvilágot. A Karpatia egyébként mind koncepciójában, mind pedig a szerzeményeket tekintve kapcsolódik a Geisterstadt-hoz: a külcsínben és a dalok hangulatában könnyedén fedezhetünk fel hasonlóságokat, amit akár negatívumként is fel lehetne hozni (ötlettelenség, önismétlés), de számomra igen kedves ez a társaság, s emiatt én inkább a „finomhangolás”-, valamint az „a meglévő értékek erősebb kidomborítása, új szintre emelése”-fogalmakat használnám.

FODORPE: Lehetséges, hogy egy olyan zenekar esetében, melynek egy demo és két split mellett korábban csupán egyetlen nagylemeze jelent meg, az önismétlés nem föltétlenül lenne jogos vád. Az európai instrumentális sludge/post-metal szcénában több fórum tanulsága szerint az idei év egyik legjobban várt albuma összességében úgy „domborítja ki a korábbi értékeket”, hogy egyszersmind némileg színesebb, itt-ott szellősebb, s az egyébként rendkívül hatásos monotóniát gyakrabban töri meg elődjénél. Erről a műfajról általában úgy szokás vélekedni, hogy – mivel a popzene egyetlen elemét sem használja, talán ezért is szeretjük többek között – nem állítja könnyű helyzetbe a befogadót, éppen ezért a bennem lévő kicsi Adorno rögtön gyanúsnak találta, hogy a Karpatia már első hallgatáskor magával ragadt, s ahogy a végére értem, üstöllést újra hallani vágytam, s a megjelenés utáni napokban nem is engedett mást a lejátszómba. Jelenleg úgy gondolom, hogy az album fogóssága egyáltalán nem jár együtt semmiféle engedménnyel a populáris zene irányába – sokkal inkább arról van szó, hogy a Geisterstadt megjelenése óta eltelt négy esztendő alatt a német bandának elég ideje és tehetsége volt ahhoz, hogy megkapó és időtálló dalokat komponáljon. (Be kell vallanom: eddig mindig igyekeztem kerülni instrumentális zenékről írván a „dal” szót, de mióta a Szakcsi Climate Change debreceni koncertjén a zenekarvezető zongorista saját muzsikájukra alkalmazva használta, kevésbé tartom aggályosnak.)

DOWNER: Az LP felépítése mindenesetre igen kiváló: egy-egy grandiózus tétel hangzik fel a játékidő elején, közepén (itt mondjuk kettő), s végén, amelyeket két rövidebb szám köt össze. A nyitó Aura már címében is arra hivatott, hogy a hallgatót bevezesse ebbe a kvartett által formált univerzumba, ahol nincs helye szavaknak, csakis a súlyos, doom/sludge riffek és a szellősebb, akusztikus melódiák kölcsönhatásából létrejövő gigászi hangormoknak.
 

Omega Massif – Im Karst

A két „átkötő” mintha egymás ellentétei, a vihar és az azt követő csendesség lennének. A Wölfe egy szilaj és viszonylag gyors zúzda, míg a címadó lomha ambientes/drone-os vonulása inkább olyan érzést nyújt, mint mikor szemünk lassan végigtekint a ködös hegygerinceken, beleborzongva a szédítő méretekbe (l. a borítót). Ezzel szemben a többi négy „magaslat” egyszerre próbál megfelelni ennek a fenti kettősségnek. Most is igen meghatározó a repetitív szándék (Neurosis-örökség), egy-egy jól eltalált téma kellően sokszor ismétlődik ahhoz, hogy beleégjen az agyba, és ahogyan azt fodorpe legutóbb kifejtette, szerencsére most is mindig a kellő pillanatban érkeznek a váltások (erre jó példát szolgáltat a már említett Aura). Az Ursus Arctos borongós atmoszférájával és málházós riffjeivel durván rá tud telepedni az emberre, amit az Im Karst is csak fokozatosan tud feloldani a második felére érkező emelkedettebb hangvételével, s mesteri dzsi-dzsizős témájával. A záró Steinernes Meer pedig olyan, mintha felérnénk a csúcsra, s onnan csodálnánk meg az alattunk elterülő tájat, amibe belefér havas fennsík, sötét fenyőerdő, zöld mezőkkel tarkított völgy s nyugodtan csordogáló patak.
 

Ha az Omega Massif továbbra is ezen a megkezdett úton halad tovább, akkor négyévente egy-egy ilyen remek kiadványt szívesen veszek tőlük. Sűríteni viszont valóban nem éri meg a lemezgyártást, mert az tény, hogy sok újdonságot már nem lehet kipréselni e választott műfajból. A magyar fellépést viszont akármikor és akármennyiszer örömmel fogom üdvözölni, ha összejön.

Omega Massif: Karpatia (2011, Denovali)

www.omegamassif.de
www.myspace.com/omegamassif
www.facebook.com/pages/Omega-Massif/129129013786190
denovali.com/omegamassif

downer, fodorpe
Kulcsszavak: Omega Massif

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés